Archívum: Szerzők szerint

Á, mennyire utálom ezt. Csütörtök este jó kedvűen hazajöttem, letusoltam, beültem a gép elé, megnyitottam a mailjeimet és mit látok? Kešů ír, hogy gond van a szerverrel, valamiért “read only” az összes lemez. Ez zseniális hír számomra éjfélkor, főleg amikor legalább két tucatnyi weboldal nem működik rendesen. Azok akiknek csak sima webes prezentációjuk van a szerverünkön, azok észre sem vették, de sajnos a legtöbb web valamilyen blog, CMS rendszer, vagy más interaktív oldal. Valamelyek így nem mentek egyáltalán, valamelyek hibákkal. Tehettünk két dolgot. Restartoljuk (mint hogyha Windows-on futna a cucc) és imádkozunk, hogy minden rendbe jöjjön, vagy szarunk rá hétfőig (ugyanis hétvégén nincs rendes supportunk), vagy kieszelünk valamit. Az utolsó mellett döntöttünk, a hosszú hétvége alatt csináltuk meg azt, amit 1-2 hónapja találtunk ki, mint backup terv, ha valamilyen gondok adódnának a jelenlegi vassal. Sajnos a dolog csak a “kitaláltuk” stádiumig jutott, gyakorlatilag nem kezdtünk el tenni az ügyben még semmit, munkahelyi, iskolai és egyéb elkötelezettségek miatt. Sajnos.
A terv annyi volt, hogy lesz még egy amolyan backup szerverünk, amelyen napi szinten lesznek az adatok szinkronizálva a rendes szerverrel. Ha ledöglik, átirányítjuk megváltoztatjuk az IP címeket a DNS szerveren és működünk tovább. Sajnos a backup szervert nem készítettük még el, ezért gyors megoldás kellett. Még egy gépem nincs itthon (anyám laptopját kivéve), viszont a jelenlegi itthoni masinám kb. 3-4x erősebb mint a jelenlegi szerverünk.

Most ez a szerver (és főállásban a saját számítógépem).

Most ez a szerver (és főállásban a saját számítógépem).

Egyedül az internetkapcsolatom nem olyan jó, viszont itthoni körülményekhez képest még így is bőven elegendő szerver működtetéséhez (főleg ha belegondolok, hogy milyen vonalon futott anno az iskolai mail és webszerver és az egész iskola). Működött már régebben itthonról is a szerver és akkor még az UPC-n keresztül volt 10/1 Mbps netem. Nem volt különösebb panasz, legfeljebb nem lehet gyorsan zenét és egyebeket letölteni.

Orange FiberNet, GPON ONT G-25E (2,5/1,25Gbps), előtérben a D-Link DIR-655-ös routerem antennái
Orange FiberNet, GPON ONT G-25E (2,5/1,25Gbps), előtérben a D-Link DIR-655-ös routerem antennái

Jelenleg optikus kapcsolatom van az Orangetól. Sebessége 20/4 Mbps és a szlovákiai peering központot átlagosan 2ms-os idővel tudom pingelni a UPC-s kilenchez képest. Jó ez. Ezután nem volt más hátra, mint feltelepíteni egy virtuális Linuxot az itthoni gépemre. Ment is volna simán, ha először a VMware nem makacskodik és a mindenféle NAT és Bridge networking alapbeállításaival nem dobja le a netkapcsolatomat. Ideges voltam, ment a VMware a francba, feltettem az utolsó VirtualBoxot. Nem annyira spéci program, viszont ingyenes és elsőre működik. Kešů úgy döntött, hogy nem akar egy Gentoo telepítésével játszani, szóval feltettem az Ubuntu 9.04 server-t. A csomagválasztást leszámítva használhatónak tűnik, majd átadtam a stafétabotot, hogy Kešů Prágából beállíthassa az egész rendszert a mi megszokott beállításainknak. A legegyszerűbb része a dolognak az volt, hogy átmásoltuk mindenki weboldalát ide haza hozzám (persze ez sem ment könnyen, mert az FTP sem működött, mivelhogy nem tudta logolni a bejelentkezőket). Következő dolog az adatbázis átmásolása lett volna. Na, itt kezdődtek az első komolyabb gondok. A legnagyobb az volt, hogy a lemezekről nem lehetett kiexportálni az adatbázisokat. Oké, akkor használjuk az utolsó napi backupot. Itt jött meglepetés, egy elírás miatt, amit szerény személyem produkált az utolsó backup pont egy héttel ezelőtti volt, szóval ezt mellőznünk kellett. Utolsó lehetséges megoldás, hogy az adatbázis nyers adatait egy az egyben átmásoljuk, mint fájlokat. Első ránézésre működőképes megoldás, a MySQL verziószámai csak minimálisan tértek el, járható útnak nézett ki. Közben még Kešů lementette az összes konfigurációs fájlt az előző szerverről és beállította az Apache-t úgy, hogy az összes egyedi specialitás (subdomainek, átirányítások, stb.) is működjenek rajta. Nem maradt más hátra, mint letesztelni, hogy működnek-e az oldalak. Működtek, de persze valami közbecsúszott. Az adatbázisból kiolvasott adatok annak ellenére, hogy mindenhol korrektül jelentek meg, az oldalon betöltés után hibásan voltak kódolva. Nagyon régen, amikor a Zene.SK-n a PHP-Fusiont akartam UTF-8 kompatibilissé tenni sokat szoptam már vele, tudtam, hogy mi mindent kell átállítani és minden be is volt állítva ahogy kell, UTF-8 volt mindenhol. Átnéztem az Apache, a MySQL konfigurációját (amelyet mellesleg a rendes szerverről másoltunk át), minden rendben volt és mégsem működött. Majdnem fél napunk ráment, amíg megtaláltam a gondot, azt is már kínomban, amikor elkezdtem próbálgatni az összes lehetséges MySQL konfigurációs paramétert. Heuréka, megtaláltam! Annyit kellett beállítani a MySQL-ben, hogy

–character-set-client-handshake = FALSE

és máris minden ment rendesen. Ezután belőttük az összes webet, kijavítottuk az apró hibákat és jelenleg működünk. Már csak az van hátra, hogy hazahozzuk a szervert és átnézzük a teljes konfigurációját, illetve átrendezzük benne egy kicsit a lemezeket. Jelenleg 4 lemezből egy RAID5-ös mező van kialakítva. Ha egy lemez elromlik, nincs baj, viszont szép a kapacitás. A gondok ott kezdődtek ezzel konfigurációval, hogy azok a fránya lemezek el is kezdtek romlani. Illetve, hogy legyek pontos, nem romlottak el, csak időnként kalibrálták magukat, ami azzal járt, hogy az Adaptec 2420SA meghajtó kártya pár másodpercig nem kapott tőlük választ és ez azzal járt, hogy hibásnak titulálta őket. Oké, ha egyszer megesett volna, nem érdekel, de volt időszak, hogy majdnem havonta jártam be az miatt a szerverterembe, és az amúgy hibátlan lemezeket cserélgettem össze-vissza. Végül betelt a pohár, eldöntöttük, hogy az összes lemez WD Caviar RE3 lesz, amelyekkel állítólag nincs ilyen gond, mert pont szerverekben való használatra lettek tervezve és ki tudják az általunk használt Samsungok eme hiányosságát. Az első lemezt hamar ki is cseréltük, mert a következő “meghibásodás” nem váratott magára sokáig, de azután hónapokig semmi. Érdekes, viszont csak azért, mert jobb lemezeket akarok a gépbe nem fogom lecserélni az összes lemezt egyszerre, nem? Főleg ha anyagi vonzata is kb. 200€ ráfizetéssel jár.
Szóval így voltunk egészen mostanáig, azzal, hogy majd ha kéri, akkor cseréljük a következő lemezt, viszont most változott a helyzet. Miután lementettünk minden adatot (ez még folyamatban van, mivelhogy internetkapcsolat és nagy adatmennyiség függvényében ez időigényes feladat), jön a szerver haza, nem kell várni semmire, nincs para azért, hogy le kell állítani pár percre a gépet. Szóval itthon lesz a vas, és itt az alkalom, hogy a RAID5-ös mezőt örökre megszüntessem ezen a gépen.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy rossz az, csak rájöttem, hogy nem éppen webszervernek való. Szóval ezennel visszatérünk a jól bevált RAID1-hez, a kevésbé fontos adatokra pedig nem lesz semmilyen backup, mert teljesen felesleges. Elvégre semmi értelme annak, hogy egy weboldal beolvasásakor 4 lemez dolgozzon egyszerre, főleg ha közben még éppen backupolok is valamit. Jobb lesz, ha a webes dolgokat két lemez látja el, a backupos dolgokat pedig külön 1-1 mindenféle tükrözések nélkül. Backupot tükrözni amúgy is hülyeség volna nem? Igaz, így most a jelenlegi kapacitásunkat szétszabdaljuk három részre, ami nem túl kényelmes megoldás adatkezelés szempontjából, de annyi baj legyen. Majd ha a két lemez betelik backuppal, kicseréljük őket egy darab 2TB lemezre és megint nyugalom lesz egy ideig, ráadásul felszabadul egy SATA port is, így majd a jövőben megint bővíthetjük a tárolókapacitásokat. Addig talán a 2TB lemezek árai is kicsit lejjebb mennek, mert a jelenlegi 250€ amit kérnek érte kicsit sok, de ez már a jövő zenéje lesz. Most arra kell koncentrálni, hogy a vasat mihamarabb hazahozzuk, ha már itthon van és lemezkonfigurálgatás lesz, akkor újratelepítjük a rendszert is és aztán amint lehet, megy a szerver vissza a helyére, mert unom hogy éjjel-nappal búg a gépem. Azaz legyek pontos! Nem az zavar, hogy éjjel-nappal búg, hanem csak az, hogy búg.

Arctic Cooling AR-12025, háttérben 3 darab Samsung HD753LJ merevlemez

Arctic Cooling AR-12025, háttérben 3 darab Samsung HD753LJ merevlemez

Máskor is megy éjszaka a gép, de jelenleg +1 lemezt kellett beletennem a virtuális rendszer miatt. Így most 3 merevlemez dolgozik benne egyszerre, amelyeket bele sem lehet rendesen szerelni  10 éves ládámba, ezért csak a gép elejében álló helyzetben vannak elhelyezve az amúgy is hely nélküli ládában, amelyben már jelenleg is a gép aljában van a tápegység, mert okos fejemmel vettem egy bazi nagy hűtőt a processzoromra, amelynek természetesen kellett a hely. Természetesen így a légmozgás nulla, tápegység nem szív el semmi hőt sem, mert visszafújja azt a ládába a grafikus kártya pedig passzív hűtésű, ezért fűt az is rendesen. A végeredmény az, hogy nagyon meleg van a gépben, légmozgás semennyi. Nincs mese, be kellett tennem egyet azok közül a ventilátorok közül, amelyeket a szervebe vettem pár hónapja és mivelhogy a szerverbe vettem őket, nem volt fontos, hogy milyen hangosak. Na, most ezt a ventilátort hallgatom. Ha nem tudnám milyen forróak voltak már előtte is a lemezeim, régen kivágtam volna, de most mások a prioritások. Mindenesetre a wishlistre ezennel felkerült egy új láda, lehetőleg valami nagy jó légmozgással ami legalább 10 évre elegendő lesz, egy új táp hozzá és mindehhez szupercsendes Noctua ventilátorok. Aki tudja a jövő heti nyertes lottószámokat, az kérem szóljon. 😉

[update]

Egy három és fél hónappal későbbi fotó a lemezekről…

Talán gyakrabban kellene otthon porszívóznom?

Talán gyakrabban kellene otthon porszívóznom?

Comments 5 hozzászólás »

Utóbbi időben hanyagolom ezt a blogot és nem jó ez így, főleg költözés után. Google bácsi azonnal jelezte ezt azzal, hogy csökkentette a PR értékelést. Nem szokott annyira izgatni, általában évente többször változik és én is inkább a látogatottságot figyelem, viszont volt a blogom sokáig PR3 is, most pedig PR1, ami azért mégis egy kicsit elszomorít. Természetesen jogos. Kevés az új tartalom, az érdekes tartalom még kevesebb, és ez azzal jár, hogy kevesebb a link is, nem beszélve arról, hogy költözött is a blog egy új domainre, szóval semmi olyan, amit pozitívan lehetne értékelni. Nem baj, majd szép lassan visszatornázom ezt a blogot, oda ahol kb. egy évvel ezelőtt volt.
És nem csak a bloggal, hanem magammal is kezdenem kell valamit. Ma megyek be a céghez utoljára. Két év úgy eltelt, mint egy esti mozifilm. Még emlékszem a reklámokra amiket előtte vetítettek és most meg azon kapom magamat, hogy fehér, apró betűs feliratok futnak fekete háttéren, ami közötte volt pedig egy gyors akciófilm volt. Nem az a fajta, amelyet azonnal elfelejtek, mert nagyon sok volt a jó jelenet, csak hát kicsit monoton volt az egész történés, ráadásul semmi pluszt nem adott, ami nagyon szomorú.
Két év eltelt az életemből és nem vagyok sehol, megint munkát keresek, és ami a legrosszabb, egyáltalán nem tudok olyan könnyen találni, mint régebben. Mindenhol követelmény a tökéletes angol nyelvtudás, sok helyen B kategóriás vezetői engedély is kell és még nem esett szó az egyéb ismeretekről és főiskoláról/egyetemről. Persze a fent leírtakat régebben is kérték sok munkahelyen, de jelenleg azt látom, hogy lassan már a takarítónőtől is elvárják az angolt és az egyetemi végzettséget. Oké, túlzok kicsit, de ha nem akarok valamilyen call centerben rohadni egész nap és telefonon embereket molesztálni valamilyen “bombajó” ajánlattal, akkor nagyon fel kell kötni a gatyamadzagot, mert jelenleg nagyon magasan a léc, ráadásul munkaajánlatból is érezhetően kevesebb van. Gazdasági válság, szopás.
Ami a jelenlegi helyzetemet illeti, szar. Egy hét múlva megkapom utolsó fizetésemet, új munkahely pedig nincs kilátásban. Igaz, nem is kerestem, csak a C.V.-met dobtam fel a netre. Meg is szólított pár cég, de mindenki call centrum operátorokat/eladókat keresett, amit én nem vagyok hajlandó csinálni, szóval ha minden igaz, akkor másju elsejét azzal fogom ünnepelni, hogy munkanélküli vagyok. Illetve nem is. Magánvállalkozói engedélyemet ez év februárjában váltottam ki, szóval még munkanélküli sem lehetek! Ezt most jól beszoptam. Jah, aki ezt hiszi, hogy fotózásból meg lehet élni, azzal közlöm, hogy csak egy bizonyos szint elérése után. Én és a felszerelésem még ott nem vagyunk és az még egy ideig eltart amíg azt elérhetem. Addig maradnak az alkalmi munkák.
Vagy tudjátok, hogy mi volna most a legjobb? Cseszni mindenre és egyetemre menni, szerezni egy nyavalyás diplomát, hogy az álláshirdetéseket olvasva eggyel kevesebb legyen azon követelmények száma, amelyeknek nem felelek meg. Az a baj, hogy szerintem az egyetemnek sem felelek meg. Ahhoz túl lusta vagyok, ráadásul megszoktam, hogy állandó bevételem van, amiből az állandó kiadásaimat fedezem. Ez nekem elképzelhetetlen.
Most akkor mi lesz? Nem tudom, de az biztos, hogy nem szabad 2-4 hétnél többet pihennem. Ennyi most kell, ennyit szerintem meg is érdemlek, de nem szabad leállni, mert az lesz mint 2006 szeptembere után. Az a különbség, hogy akkor elég jól nézett ki a számlaegyenlegem, most pedig nagyon rosszul. 🙁

Comments Nincs hozzászólás »

Pár napig nem figyeltem a fotós fejleményeket és Nikonék máris kirukkoltak valami újjal. Szóval íme egy “újkütyüposzt”. Engem eme poszt híreiből semmi sem érint, vagy ami, az csak olyan formában, hogy kicsit felmérgesít, mert már nem érint a dolog.

Nikon D5000
Nikon D5000

Szóval lett egy új belépőváz, Nikon D5000. Kicsit hosszúra sikeredett a jelzésszáma, ha így folytatják pár év múlva átér a gép elejéről a hátuljára. Ami a lényeg. Ez teljesen belépőszint, nincs AF objektív támogatás, viszont ami fontos, van kihajtható kijelző. Igaz, csak 2,7″ és QVGA felbontás (320×240 pixel), de az ára a kihajthatóságnak, ami azért időnként nekem is jól jönne. Természetesen megértem, hogy a Nikon először az ilyen olcsó vázba tesz ilyesmit, mert a tapasztaltabb fotósok nem gerjednek annyira az ilyen extrákért, amit alátámaszt az is, hogy rajtam kívül senki olyanról nem tudok, akinek pl. videózás is kellene FX gépvázába (a Nikon D3x sem kapta meg). A képérzékelő 12 megapixeles, autofókusz 11 pontos, zársebesség 4 fps, 720p/24fps HD videózási lehetőség. Ha összehasonltom a D70-esem képességeivel, akkor több mint tisztességes. Persze ez a papírforma, az igazán jó kis dolgok mégiscsak a D90-esen és D300-on kezdenek megjelenni, de azok más árban mozognak. A párosított alap objektív sem nagy eresztés, a szokásos Nikkor 18-55mm/F3.5-5.6 VR. Nem baj, legalább megvan rá az esély, hogy olcsó lesz. Ezen túl minden ismerősömnek aki új gépet fog akarni venni, ezt ajánlom majd. Kapható hozzá már jó fix objektívek is, kezdőknek nagyonis meg fog felelni. A D40/D40x ezennel a múlté.
Azaz nem. Jó gépek ezek, kattogni még lehet velük jó pár évig. Ezt támasztja alá a Nikon D40/D40x firmware frissítése is. Ajánlom mindenkinek letölteni. Apropó, erről jut eszembe, hogy a D700-ra is kijött már egy jó ideje az 1.01-es verzió és még nem frissítettem. Szépen állunk…

AF-S Nikkor 10-24mm F3.5-4.5G ED
AF-S Nikkor 10-24mm F3.5-4.5G ED

És legvégül jöjjön az utolsó újság, lett egy új nagylátószögű objektív. A fene beléjük, szép paraméterei vannak. A név amire hallgat AF-S Nikkor 10-24mm F3.5-4.5G ED és tudni kell róla, hogy DX vázra van tervezve. Az igazat megmondva, félek, hogy nem lesz hűdemilyenjó képminősége, viszont a paraméterei jól néznek ki. 10-en kezdeni és 14-ig menni jó fényerő mellett sokszor nagyon praktikus lehet. Most írigylem kicsit a D300 tulajdonosokat, szép kis darab lehet a felszerelésben, ráadásul nem kell más gyártó objektívei után nyúlni, lehet márkahűnek maradni. Persze el tudom képzelni, hogy ezután a szintén DX vázakra tervezett  AF-S Nikkor 12-24mm/F4 tulajdonosok, akik akár több mint ezer eurót is kicsengettek a nagylátószögű objektívükért nincsenek oda eme hírért, de jobb korán egy ilyesfajta frissítés, mint későn. Úgy néz ki, hogy Nikkoréknál rájöttek, hogy a Sigma túl sok vevőt nyúl le nekik a 10-20-asával, mert hát a széles végen a 2mm sokat tesz, nem beszélve az árról.
Ennyi, az összes fontos link megtaláható itt. Most pedig megint jöhetne valami meglepi FX szegmensben.

Comments 11 hozzászólás »

Nem terveztem, hogy ezen a blogon politikáról fogok írni, de utóbbi időben figyelve a médiákat, azok közül is főleg a SME-t, kezd nagyon felfordulni a gyomrom jelenlegi elnökünktől és az őt támogató koalíciótól. Támogatót írtam? Ez gyenge kifejezés. Nem hogy támogatják, de szó szerint ellenkampányt indítottak Iveta Radičová ellen, és olyat, hogy az már az én laza morális és etikai normáimat is erősen sérti. De mint hogyha ez nem volna elég, Fico, Slota és Gašparovič bácsik rögtön a választások elsú fordulójának másnapján előszedték a “magyar kártyát” is. Undorom van tőlük, felfordul a gyomrom a gondolattól, hogy az én adómról ezek a seggfejek döntenek. Azok a seggfejek, akik senkinek néznek engem, és rossz állampolgárnak tartanak azért mert nem az ő soviniszta politikájukat támogatom, vagy esetleg más a véleményem. Na nem, ez már sok, most már nagyon tenni kell valamit, mert ha ez így fog folytatódni akkor egy éven belül az ország ellenségei leszünk, két év múlva törvényt hoznak, hogy az összes nem szlovák nemzetiségű állampolgárnak dupla adót kell fizetnie, három év múlva törvénnyel hitelesítik a tényt, hogy magyarok nem is léteztek és egy évvel a következő választások előtt még a választójogunkat is elveszik, azután pedig már csak a magyarok nyilvános akasztása van hátra… Extrémnek tartod azt amit írtam? Akkor csak egy példa a (tényleg nagyon) sok közül: A magyarok valójában hungarizált szlovákok. Gondoltad ezt volna 5 évvel ezelőtt? Gondolj bele, hogy mi lesz, ha ezt a képviselőknek nevezett csordát a következő 5 évben senki sem vétózhatja majd meg!
Szóval, a választóhelyiségek szombaton este 10-ig vannak nyitva és az egész procedúra csak 1 percig tart. Tünés választani!

Comments Nincs hozzászólás »

Tegnap volt április 1., az én ünnepem. Olyannyira, hogy a főnöknőm (M.) betett egy meetinget velem erre a napra az április végén lejáró szerződésemmel kapcsolatban. Sejtettem, hogy nem fizetésemelést fog kínálni, de ez lett volna a kisebbik baj. Közölte, hogy nem hosszabbítja meg az amúgy már második egy éves munkaszerződésemet. Egy picit sejtettem, hogy ez lesz, mert már fél éve nem volt vele meetingem, sem negyedéves célokkal, sem semmi mással kapcsolatban, ráadásul január óta nem jött ki rám egy készenléti hét sem. Szóval a jelek megvoltak, csak az egyenes beszéd hiányzott. Ez megvolt tegnap, bár ezt sem lehet egészen egyenesnek venni. Úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a szerződésemet.

Állas keresés

Hát igen, felvettek egy csajt, akit betanítottam az én munkámra is, amit csinálnia is kell sok más mellett. Nekem pedig plusz külön melóm nem volt, szóval könnyen helyettesíthető vagyok. Aztán itt van a cégünkben a S4S program, amely költségmegtakarításokról szól, és nem sokkal a gazdasági válság előtt indították. Mivelhogy el fog kelleni küldeniük pár embert ebben az évben, ebben is kapóra jöttem. Ha ezt megtetézem a nem éppen atomórás pontosságommal, akkor hamar összeállhat a kép mindenki számára. Persze a főnöknő mondta, hogy nem ez volt a fő ok, hanem inkább az, hogy nem dolgozok eléggé megbízhatóan, egyes dolgok nincsenek készen azonnal, és hogy ebben rosszabbodtam. Hát, az én tapasztalatom ebben más. Fél éve, egy éve azt sem tudtam, hogy mit hogyan és mit csináljak hamarabb, nem győztem. Jelenleg feldolgoztam magam egy olyan szintre, hogy félkézzel érkezem csinálni a munkámat, de hát most magyarázzam a főnöknőmnek az olyan dolgokat, amiket ő csak a reportokból próbál kiolvasni? Hagyjuk, ez az egészen mit sem változtat. Ebben a hónapban még a Slovak Telekomban dolgozom és jövő hónaptól vagy munkanélküli magánvállalkozó leszek, vagy kell keresnem gyorsan valami rendes melót. Apropó, a legnagyobb “poén” az, hogy azonnal elvette az összes hozzáférésemet a rendszerekhez, csak a domainbe tudok bejelentkezni és mailem van. Semmi több. Közölte vele, hogy nem akarja, hogy már bármit is csináljak, csak járjak be egy hónapig és üljek a seggemen és olvassak könyvet, vagy valamit. Hm, én inkább munkát keresnék a neten, de már oda sem tudok bejelentkezni, szóval filmnézés lesz a vége. Nem értem az egészet, talán attól fél, hogy bosszúból feltöröm a rendszert, vagy mi? Érdekes, de az internet hiányát leszámítva jól is jártam, a kolléganőm az aki beszopta, mert még az én megkezdett munkámat is neki kell befejeznie. Nem irigyelem őt. A kollégáim és főnöknőm is tudja, hogy a munkámhoz jól értek, de ha nem tart rá igényt, akkor nem leszarom? Szenvedjenek vele, én majd jókat mosolygok, amikor nem tudnak valamit megoldani. Talán szemétnek fogok tűnni, de mi mást tehetnék?
Szóval jelenleg ez a szitu, melót keresek. És sajnos sürgősen, mert a havi kötelező kiadásaim (törlesztés, telefon, internet és egyéb számlák) elég magasak, ráadásul magánvállalkozó is vagyok, szóval még munkanélküli sem lehetek.Pedig élősködnék kicsit az állambácsi terhére…

Comments 11 hozzászólás »

Időpont: 2009.03.30. 09:02 (CEST)
Helyszín: Pozsony, Uzbecká és Kazanská utcák kereszteződése
Gépjármű: Renault Mégane Coupé
Gépjármú színe: piros

Uzbecká - Kazanská (norc.sk)

Uzbecká - Kazanská (norc.sk)

Eseménye leírása: Kb. 80-100 méterre vagyunk a kereszteződéstől, déli irányból közelítjük meg. Balra térő lámpán zöld fény világít, egyenesen piros. Mivel ismerem a helyi viszonyokat, tudtam, hogy nem érjük el a zöldet, érdemesebb besorolni egyenesen. Az előttünk kb. 50 méterre haladó piros színű személygépkocsi sofőrje a balra térő sávban elég lassan halad, mire a kereszteződéshez ér, narancssárga van, megáll. Mi beállunk mellé, az egyenesen haladó sávba, várjuk a zöldünket. Fél perc múlva a fent említett piros színű személygépkocsi vezetője meggondolja magát és be akar sorolni az egyenesen haladó sávba. Megoldása a következő: elindul előre bal irányban és majdnem behajt a kereszteződésbe. Addig tili-tolizik, amíg megáll a gyalogosátkelőn, de úgy, hogy a szembe sávban az út bal szélén áll, az helyett, hogy hátratolatott volna és beállt volna mögénk. Természetesen ekkor jobbról zöldet kaptak a balra kanyarodó autók, pont oda, ahol a fent említett gépjármű sofőrje próbált úgy ahogy lehúzódzkodni az út szélére. Természetesen ők meglátva, hogy egy autó az ő sávjukban menetiránnyal szemben áll az átjárón megálltak a kereszteződésben, mert az ilyen sofőr kiszámíthatatlan. Ekkor mi zöldet kaptunk, de mivel volt elég hely átmentünk. Sajnos a eset befejezését nem láttam.
Paraméterek: Átsoroláskor egy másik sávba hátratolatás helyett majdnem behajt a kereszteződésbe. Ráadásul lett volna másik megoldás is. Elég lett volna, ha a mi zöldünkre elindul előre, merthogy elsőnek állt a lámpán és a kereszteződés után az út két sávban folytatódik.
Konklúzió: A gépjárművezető természetesen nő volt!

Nem mondom, hogy minden nő rosszul vezet, és azt sem, hogy minden férfi jól, de állítom, hogy ilyet bénázni csak egy nő képes, az szent. Amúgy azt, hogy nő ül a volán mögött én már akkor sejtettem, amikor a kereszteződéshez közeledett kb. 30-cal. Normális ember ad egy gázfröccsöt és átmegy még zöldre és nem megáll sárgán.
De tudjátok mi a legroszabb? Egy ilyen hülye picsának  jogosítványt adnak, ami felhatalmazza őt, hogy akár egy 3,5 tonnás autót vezessen (pl. egy Hummert). És most kézpeléjtek el, hogy valaki éppen lett volna a gyalogosátkelőn…

Comments 2 hozzászólás »

Eladó Intel E2180-as processzor. Kb. 1 éves, kétmagos, magonként 2GHz, összesen 1MB cache memória. Nem csúcskategória, de multimédiális felhasználásra alkalmas, ráadásul elfut az összes olyan alaplapon, amely támogatja a Core 2 Duo processzorokat. Mivelhogy relatíve kevés a cache memória, nem fűt, sőt, még passzív hűtéssel is használható. Adok hozzá eredeti (BOX) ventilátort, garancia még kb. 2 év (meg kell keresnem a papírokat). Ha esetleg valakit érdekel, akkor lehet magasabb frekvenciákon is futtatni, nekem nem éppen ideális alaplapon (MSI 975X Platinum PowerUp Edition, i975-ös chipset) 2,56 2,7GHz-en probléma nélkül működik. Jobb alaplappal (pl. P35-ös chipset), esetleg gyorsabb RAM-okkal akár többet is ki lehetne belőle hozni. Netes tapasztalatok szerint a legtöbb darab standard hűtés mellett is futtatható 3GHz-en. Ha valaki olcsón akar upgradelni, írjon. Irányár 35€, Pozsonyban kipróbálható, Pozsony környékén leszálítom, igény esetén esetleg Prágába is el tudom juttatni haveron keresztül. Eladás oka csere Q6600-ra – utálom, hogy RAW képek konvertálása közben nem tudok filmet nézni. 🙂

Comments 3 hozzászólás »

Ha netán még valakinek nem szúrt volna szemet, akkor elárulom, hogy megváltoztattam a blogom címét, az új cím beszoltam.hu helyett beszoltam.hu. Annak, hogy így tettem, több oka is van.
Az egyik az, hogy eme blog napi látogatóinak 75-90%-a Magyarországról kapcsolódik, ami logikus, mert magyarul írok. Mivel tisztában vagyok vele, hogy a magyarországi netezők gyakran csak .hu végződésű oldalakat keresnek (Googleban gyakorlatilag site:hu paraméternek felel meg), jónak láttam kicsit igazodni ehhez a trendhez. Mondhatnánk, hogy kicsit SEO szempont.
Következő maga a másodszintű domain cím volt. Akármennyire is egyszerű rövid az e1, egyes emberek személyes kontaktus esetén nem voltak képesek megjegyezni, ráadásul az .sk végződés sok magyar számára itt is szokatlan és ha netán valaki újból keresi az oldalt, nagy valószínűséggel nem jut eszébe, hogy .sk végződéssel tegye azt.
Harmadik ok  maga a blognak a címe. Ha beszóltam, akkor legyen beszoltam.hu, nem? Ha pedig valakit érdekel, a beszóltam.hu (merthogy Magyarországon lehet ékezetes domain neveket is regisztrálni) továbbra is szabad préda a domain. Ennek ok az, hogy ellenzője vagyok az angol ábécé betűin és a kötőjelen kívül más latin betűs karaktereket is tartalmazó címek használatának, ráadásul eszem ágában sincs a magyar gazdaságot domain vásárlással támogatni (mondjuk ez igaz a szlovákra is).
Legvégül pedig a legfontosabb ok. Azt tervezem, hogy az beszoltam.hu-n idővel valamilyen egészen más tartalmat fogok megjelentetni. A terv már megvan, sajnos idő és kedv még nincs, ezért nem is fogom elkiabálni, hogy mit tervezek oda. Majd ha elkészülök vele írok ide, illetve ti akik továbbra is az beszoltam.hu címen keresztül fogjátok keresni ezt a blogot, észre is veszitek majd.
Minimum mindaddig (és valószínűleg utána is) az beszoltam.hu-ra mutató összes link “301 – Moved permanently” üzenetet fog visszaküldeni a böngészőnek és automatikusan átirányít titeket az új címre mindenféle hibaüzenet nélkül. Ez érvényes azokra az esetekre is, ha valaki az oldalt, vagy valamely bejegyzést, esetleg fotót linkeli az oldalról, ezek is mind automatikus át lesznek irányítva a megfelelő helyre, szóval nem kell most parázni és linkeket javítgatni. 🙂

Ha netalántán mégis valamilyen problémát véltetek felfedezni, vagy valamilyen oldalt nem tudtok elérni, kérem, hogy jelezzétek eme bejegyzés alatt kommentárként. Köszönöm.

Kešůnak köszönöm a segítséget a többfeltételes átirányításokkal.

Comments 3 hozzászólás »

Három hete nálam van Kešů kisöccsének a számítógépe, merthogy nem működött. Szétszedtem, és alkatrészek cserélgetésével kizárásos alapon rájöttem, hogy rosz az alaplap. Ez elég meglepő, merthogy egy Intel alaplapról van szó, de hát ez van ha az ember szándékosan megbízható(nak mondott) cuccot vesz. Mindegy, nem az én vasam. Kibeleztem a gépből a RAM-okat, bedobtam őket az enyémbe (véletlenül pont ugyanaz a típus), lett 4-ből máris 8GB, processzor itt van valahol az asztalom 2 méteres környékén az alaplappal elmentem az üzlet egyik kirendeltségéhez, beadtam reklamációra. Addig is “élvezem”, hogy még egy ládával több van itthon, illetve azt, hogy kicsit több a RAM a gépben. Azaz nem is. Nem hogy nem tapasztaltam javulást, de még kicsit romlott is a helyzet. Nem érezhetően, de kicsit lassabban indult a gép, illetve szaggattak a videók is az interneten. Ha egy HD felbontású filmet néztem, az időnként képes volt 20fps környékére lemenni, ami idáig nem szokott előfordulni. Nem értettem, de arra gyanakodtam, hogy valamiért a 64-bites Vista egy olyan gyengécske processzor mellett mint az enyém nem tud megbirkózni a sok memória kezelésével, címzésével, vagy valami ilyesmi. Nem tűnt logikusnak, de tény, hogy a gép nem ment úgy ahogy megszoktam, sőt, annyira nem, hogy elkezdtem valami erősebbet keresni. Az verte ki a biztosítékot, amikor egy fotózásról hazaérve el akartam küldeni pár képet az egyik helyi bulvárlap szerkesztőségébe és a RAW fotók  megjelenítése is már maga volt az örökkévalóság, nemhogy azok átkonvertálása JPEG-be. Betudtam a dolgot annak, hogy amióta D70 helyett D700-ast használok mindig éjszaka konvertáltam, de ez akkor is túlságosan lassúnak tűnt. Na és most már tudom, hogy hol a bibi.
Próbálkoztam ma egy kis BIOS frissítéssel és valahogy furcsa volt a gépem. DOS-ban majdnem lefagyott és egyszer még a BIOS-ból is kidobott. Először nem volt furcsa, mert amikor a BISO-ban matatok, meg szoktam mindig buherálni kicsit a processzor beállításait is, de most lefele korrigáltam, szóval illet volna nem lefagynia a gépnek. Kicsit tökölődtem még vele, aztán rájöttem. Nem forgott a ventilátor, a processzor 96°C-os hőmérsékletet mutatott. Mondom hátha csak nem méri jól, de a kikapcsolás után is két perccel még forró volt a hűtőborda, annyira, hogy megégettem az ujjamat rajta. Ventilátor vezetékét bedugtam a helyére, a gépet bekapcsoltam, a ventilátor azonnal felbúgott, hogy visszahűtse a vasat maga alatt kicsit normálisabb hőmérsékletre. Úgy néz ki, hogy minden okés. És hogy mi köze volt ennek gép lassúságához? Be volt kapcsolva a SpeedStepping, ami azt jelenti, hogy ha nincs rá igény, akkor automatikusan csökkenti a gép a processzor feszültségét és működési frekvenciáját. Úgy néz ki, hogy magas hőterhelés esetében hasonlóan járt el az alaplap. Nem tudom, hogy meddig működtem volna így, de ha nem akarok BIOS-t frissíteni akkor még jó ideig. Magamat ismerve 2-3 héten belül elfogyott volna a türelmem és egy teljesen felesleges rendszer újratelepítés lett volna  a vége a dolognak, el sem akarom képzelni, hogy miként szidtam volna a gépet azután.
Ja, ha már itt tartunk. Van valakinek tapasztalata MSI 975X Platinum PowerUp Edition alaplappal? Érdekelne két dolog:

  1. Miként tudok benne floppy meghajtó nélkül BIOS-t frissíteni? USB kulcsról nem jártam sikerrel.
  2. Be tudom valamiképpen állítani a 8x multipikátort jelenlegi 10-es szorzós processzoromon (Intel E2180) BIOS-ban, vagy szoftveres úton?

Comments 1 hozzászólás »

Már lehetett a rádióban is hallani, de ha netán valaki mindig lemaradna róla, úgy mint én is, annak itt a Depeche Mode legújabb dala, melynek címe Wrong. Az album amelyen megatlálható lesz ez a dal 2009. április 20-án fog megjelenni Sounds of the Universe címmel. Hallgassátok és nézzétek!

http://www.youtube.com/watch?v=L2GaCnAiuvo

Ha esetleg valaki nem tudna róla, idén lesz Depeche Mode turné, és lesz koncert a környéken is (Budapest, Prága, Pozsony) ez év júniusában. Én már a jegyet megvettem…

Depeche Mode – Wrong

I was born with the wrong sign
In the wrong house
With the wrong ascendancy
I took the wrong road
That led to the wrong tendencies
I was in the wrong place at the wrong time
For the wrong reason and the wrong rhyme
On the wrong day of the wrong week
I used the wrong method with the wrong technique
Wrong
Wrong

There’s something wrong with me chemically
Something wrong with me inherently
The wrong mix in the wrong genes
I reached the wrong ends by the wrong means
It puts the wrong plan
In the wrong hands
With the wrong theory for the wrong man
The wrong lies, on the wrong vibes
The wrong questions with the wrong replies
Wrong
Wrong

I was marching to the wrong drum
With the wrong scum
Pissing out the wrong energy
Using all the wrong lines
And the wrong signs
With the wrong intensity
I was on the wrong page of the wrong book
With the wrong rendition of the wrong hook
Made the wrong move, every wrong night
With the wrong tune played till it sounded right yah
Wrong
Wrong

Too long
Wrong

I was born with the wrong sign
In the wrong house
With the wrong ascendancy
I took the wrong road
That led to the wrong tendencies
I was in the wrong place at the wrong time
For the wrong reason and the wrong rhyme
On the wrong day of the wrong week
I used the wrong method with the wrong technique
Wrong

[update]

Sajnos a TeCsőn, letiltották a videó weboldalba való helyezését illetve megtekintését is sok országból (köztük Szlovákiából is), ezért lecseréltem azt egy másikra, konkrétan egy berlini koncertfelvételre a Live at Echo Awards-ról. A videó a TeCső-n megtekinthető HD minőségben is.

Comments 11 hozzászólás »