Már tegnapelőtt megakartam ezt írni, de aztán valahogy nem ültem neki. Kezdem a sztorit a legelején, körülbelül két hete történt az eset, amikor az új fényképezőgépemet vettem. Utaznom kellett gyorsan Dunaszerdahelyre és a Prolaikából kellett gyorsan eljutnom a Mlynské Nivy buszállomásra. Idő kevés volt, én pedig meg voltam pakolva, mint egy hajó, ezért taxit rendeltem a Carlton mellé az órához. Kicsit várnom kellett de megjött, majd elvitt a buszállomásra. Nem szeretek ilyen rövid távon taxit hívni, mert nekem is drága, meg hát a taxisöfőrök sem szeretik az ilyen “hosszú fuvarokat”, de most ez volt. Simán eljutottunk a buszállomáshoz, már csak pár percem volt a busz indulásáig. Kifizettem a brutális fuvardíjat (kb. 80 Sk lehetett), rakom el a pénztárcát és már nyitom az ajtót, amikor jobbról egy ezüst Octavia áll be mellénk úgy, hogy az úton áll meg. Nem nyitottam rá az ajtót azonnal, mert mondom amilyen hülye, ez kicsapja és nekem nincs kedvem a taxisofőrrel vitatkozni az odacsapott ajtóján, szóval óvatosan nyitok. Ekkor kipattanat a tag az ezüst szekérből, majd ahogy már nyitnám az ajtót, rámcsukja. Na mondom mi van, azért ez már pofátlanság! Elkezd kirakodni valamit a kocsija hátsó ajtóján keresztül, közben már én is kiszálok valahogy, bár nem sok helyet hagyott. Beszóltam neki, hogy ez mit akart jelenti, hogy szállok ki is rámtolja az ajtót? Nem tartja magát kicsit beképzeltnek? Erre fel a faszi elkezd velem vitatkozni, hogy miért nem várhatok. Mondom anyád, láttad, hogy szállok ki, ráadásul később álltál be, akkor talán neked kellene várnod nem gondolod? Kérdi bajom van? Mondom igen, sietek a buszomra, mint a legtöbb ember! Ekkor csak annyit mondott, hogy mit pofázok, hölgyeket vannak itt (két nőt tett ki, azok éppen rakodtak ki a csomagokkal a csomagtartóból). Mondom ha hölgyeket hoztál akkor legközelebb a járda mellett rakd ki őket, ahogy illik, és nem egy kanyarban az út közepén és mentem be az állomásra…
Na és mi történt? Kedd reggel munkába taxival mentem és taxisunk jött reggel értem. Először nem kapcsoltam, hogy ő az, de aztán dumáltunk és mondta, hogy már vitt, de nem tudja hova. Mondom én már tudom, buszállomás, és vagyok az aki az autója mellett beszólt egy beképzlet köcsögnek. Jah, hogy emlékszek. Aztán kb. az volt a téma, hogy sajnos sok barom vana  világon, de hogy ne is törjem a fejem ezzel, mert sok a debil a világon és főleg Szlovákiában és mivel fiatal vagyok, még nagyon sokkal fogok találkozni az életben. Elmesélt két sztorit is ami vele esett meg (ezeket most nem mesélem el, de jók voltak!) majd kirakott a melóm előtt.
És mi történt aznap este? Utazok haza a 202-es “minden piroson állok expresszel”, kiszúrtam a legroszabb időpontot is mert dugó volt, rohasztom a seggem az ülésben újságot olvasok. Erre fel beszáll két “énvagyokatutimenőcsávó” és egyikük ezt demonstrálván mit tesz? Előszedi a telefonját és elkezdi ereszteni a csúcsminőségű hifi hangot belőle, de teljesen feltökölve, hogy az egész busz parasztreppet hallgasson. Megszoktam már ezt a viselkedést 10-13 éves gyerekektől, de nem 20 év körüliektől. Tényleg olyan rohadtul nagy inteligenciakvéciens szükséges ahhoz, hogy az ember rájöjjön, hogy a buszban nincs egyedül? lehethogy csak provokálni akart és azt várta, hogy beszól neki valaki, lehethogy ennyire bunkó, mindenestre “kellemesen” telt az egy órás trolizás a dugóban és nem csak engem zavart. Gondolkoztam, hogy beszóljak, de nem voltak közel sem, másrészt pedig ketten voltak és látszott, hogy nem jó sorban álltak amikor az észt oszották. Aztán amikor kiszáltam rájöttem mit lehetett volna tenni, de már késő volt. Elvégre nekem is van mobilom, bekapcsolhattam volna bömböltetni én is, talán észrevették volna magukat. Ráadásul van egy jó magasfrekvenciájú sípolásom is felvéve, amire tuti, hogy páran beszóltak volna, mert kellemetlen.
Legvégül már csak hab a tortán, hogy ma hasonló esethez volt szerencsém, ráadásul ugyanazon a helyen ültem, szintén ketten voltak és szintén koncerteztek (punk zene szólt) a buszban. Az egyedüli különbség az volt, hogy nem teli hangerőre szólt a kis zajgenerátor és amikor álltunk (nem búgott a troli) le is halkították kicsit, szóval nem volt annyira zavaró, illetve elég hamar ki is száltak.
Ez után ne csodálkozzon senki sem, ha utálok városi tömegközelekdéssel utazni és rühellem az ilyen lakótelepi csávórepper faszokat.

6 hozzászólás “Nagy az isten állatkertje”
  1. xt198 szerint:

    Hát nekem még ilyen taxis dolog ehhez hasonló nem nagyon volt, de a buszon amerre én járok, ott folyamatosan ez van, hogy bömbölteti a zenét telefonrol, csakazértis hogy belekössenek, de inkább berakom a fülest, aztán hallgatok zenét, jó hangosan, hogy ne halljam, aztán ennyi 🙂

  2. jclayton szerint:

    A buszon zenét bömböltetők a pokolban a harmadik bugyorba kerülnek közvetlenül az állami kivégzések áldozatai mellé.

  3. e1 szerint:

    Látom, hogy nem én vagyok az egyedüli, aki nem érti eme fura állatfaj viselkedését. 😀

  4. ANTIPOP szerint:

    Azt hiszem, egyszer reggel én is találkoztam ezzel a két szennyel. De az is lehet, hogy mások voltak. Beszéltek is közben, a primitívség sugárzott belőlük. Hasonló eset van a reggeli BA-DS extra faluzóson. Ott baszták el, hogy Nagymagyarra is bemegy. Pórnép felszáll, mobil(ok!!!) bekapcs, és megy a szlovák ganxtahiphop ezerrel. Nem írom, kik hallgatják, hiszen tudjátok. Az már csak adalék, hogy múltkor meg arról tereferéltek egymás közt (nem államnyelven és nem is magyarul, de azért kiszűrtem), hogy haha, jól elb…ták DS-en az embereket, meg hogy úgy kell nekik. Tisztelet a kivételnek és nem kívánok általánosítani, de sajnos a többség ilyen, mint ahogy a nagy port nyilvános felmérés szerint a szlovákok többségének averziója van a magyarokkal. Érdekes, csak ebben a parlamenti ciklusban… Hat a manipuláció ezerrel, és sajnos mindig több lesz a hülye mint a józan… 🙁

  5. ANTIPOP szerint:

    Nagy port KAVART – ez kimaradt.
    Nagymagyarról amúgy akkortájt épp indul egy busz DS-re, tehát ezért nem értem, minek megy be oda… Mondanom sem kell, hogy mindenki erre száll fel, mert már kevesebbet faluzik DS-ig…

  6. e1 szerint:

    Gerő, emlékszel arra, hogy mit csináltatok hétfőn amikor beültünk koncert után? 😉

  7.  
Itt és most! A vélemény szent, a hozzászólás szabad!