Emlékeztek a néhány évvel ezelőtti kamionos Coca-Cola reklámra? Amerikában már a 90-es években futott a tévékben. Feleleveníteném:
És hogy miért írom ezt? Az ok egyszerű. Karácsony előtt a házunk előtti nagyobb aszfaltplaccon parkolt egy darab eme híres kaminokból. Szívesebben fedeztem volna fel egy szép behavazott alpesi úton, de hát ez van, most be kell érnem a szürke lakóteleppel. Igaz, ez a kamion már kicsit újabb volt, máshogy is volt megvilágítva, rendszáma is Prágai volt, de azért a kis műsor megvolt minden nap amikor indult valamerre és főleg amikor érkezett. Az ok egyszerű volt. Nem fért el, mert autók parkoltak ott, ahova be szeretett volna állni. Ilyenkor világitás bekapcs, karácsonyi Coca-Cola dal szlovák megfelelője feltököl és addig tartott a műsor, amíg a környező házakból nem jöttek elő az autók tulajdonosai és parkolták át autóikat. Mindaddig a nagy piros dízel szörnyeteg ott pompázott nekik a fényeivel, a környéken lakók pedig becsukott ablakon keresztül is hallhatgatták azt, amivel már néhány éve mossák a népek agyát az összes TV csatornán keresztül. De legalább a gyerekek örültek… 🙂
Annó a Totalcar blogján a Belsőségen volt erről cikk, hogy egyre kevesebb fekete és egyre több fehér színű autó, főleg limuzin kerül eladásra. Érdekes, pedig a fekete egy elegáns szín. Úgy tűnik, hogy sokan akik drága autót vesznek nem akarnak az egybenyakúakkal azonosulni, akiket egyelőre ritkán látni fehér Merciben, vagy Bömösben. Úgy néz ki, hogy ez a divat nem kerüli el a fotósokat sem. Annakidején a Canon vezette be azt a jó szokását, hogy L sorozatos objektívei 200mm-től felfelé mind fehérben készültek. Azt mondták, hogy ennek fő oka az, hogy amikor az objektív kint van valahol a napon a melegtől ne forrósodjon át annyira, mivel a fehér szín nem húzza annyira a napot. Van benne valami igazság, nem tagadom, mert hát én is hagytam már kint a felszerlésem hzamosabb ideig napon és szépen fel tud forrósodni, viszont ez a fehér objektíves dolog sokkal inkább arról szólt, hogy pl. egy focimeccsen mindenki már messziről tudja, hogy igen, ott a többség Canon gépekkel fotóz. Ez a marketing terv olyan jól működött, hogy annak ellenére, hogy a többi gyártó is elkezdett fehér objektíveket gyártani (pl. a Nikkor, Minolta) és ezeket is használták a fotósok pl. a fent említett sporteseményeken, az emberek többsége már őket is Canonosoknak titulálta. Ezután természetesen nem kell sok hozzá, hogy a következő történjen: Józsi fényképezőgépet gépet akar venni fiának karácsonyra, de nem tudja melyiket. A boltban azt mondták, hogy van Canon, Nikon, meg Minolta (ma már Sony). Sajnos Józsi papa nem ért hozzá, ezért úgy dönt, hogy megkérdezi Gyuszit a kocsmában, akinek fia fél évvel ezelőtt kapott szülinapjára fényképezőgépet, hogy melyik a jó. Természetesen Gyuszinak már fogalma sincs, sok féldeci lement azóta a torkán, amikor fényképezőgépet vett fiának és már nem emlékszik rá, hogy milyet vett és miért. Hát, Józsink nem tudja mitévő legyen, ezért ül a kocsmában Gyuszi haverjával, tolják magukba a sört és vitatják az élet nagy gondjait amíg szépen rájuk eseteledik. Szerdai napra való tekintettel a kocsmáros néni bekapcsolja a TV-t, merthogy foci lesz. A Real Madrid játszik a Juventus ellen. A mecs kb. 15. percében a Juventus szögletet rúg. Labdát odakészítik, játékos felkészül a rúgásra, közeli kép…
– Húazannyát, mennyi fotós van a háttérben! – kiált fel Józsi.
– Jah, azok mind Canonnal fotóznak.
– Há’, honnan tudod te azt? Nem tudod innen elolvasni.
– Fiam mondta, hogy azok a focimeccsekken azokkal a nagy fehér csövekkel, mind Canonnal fényképeznek.
– Tényleg?
– Jah.
Emberünk másnap bemegya boltba, rámutat a polcon a Canon 1000D-re és mondja az eladónak:
– Ezt kérem, és adjon hozzá pót elemet is, nehogy kifoggyon az ünnepek alatt. Tudja, minden bolt zárva lesz, aztán a fiam nem tudna fényképezni vele.
Eladó látja már, hogy pécienssel van dolga, de vásárló kívánsága számára szent, hozzávág még egy méregdrága Canon feliratos akkumulátort. Igaz, az ami a dobozban van tölthető, de annyi baj legyen. Legalább a köjöknek nem kell állandóan mindehova magával cipelnie a töltőt. De azért még egy dolog fúrja a fejét eladónknak. Tegnap a vevőnek még foglama sem volt arról, hogy mit akar, a sok paraméter semmit sem mondott neki, ma pedig határozottan választott gépet. Nem állja meg, megkérdezi:
– Uram, végül mi alapján tetszett dönteni?
– Tudja, azok a profi fotósok akik a focimeccseken fényképeznek mind Canont használnak. Hát, ha a profik Canont használnak, akkor a fiamnak is azt veszek. Elvégre ők már csak tudják melyik a legjobb gép.
Eladónk ezt és hasonló érveléséket már nem először hallja. Tudja, semmi értelme elmagyarázni neki, csak egy felesleges vita lenne belőle amely sehova sem vezetne. Bacsomagolja a gépet egy Nikon feliratos táskába és vásárlónkat útjára ereszti.
És miért írtam ezt le? Magam sem tudom, valahogy jöttek a sorok maguktól. Az eredeti célom az volt, hogy egy posztot írjak arról, hogy a Pentax is elkezdte csípni az új feketét. A K2000 illetve Európában K-m jelzésű kis bogarukat fehérben is piacra dobják. Gondolom nem azért, mert profiknak akarnak látszani. Került a gépre szép krómszínű dekorcsík is, elegáns lett. Hol vannak azok a régi szép idők, amikor a fekete volt a menő szín és aki tehette kerülte a szürke/ezüst gépeket? Természetesen egyértleműen látszik, hogy az új fehér géppel a női vásárlókat kívánják megszólítani. Szerintem sikerülni is fog nekik, már csak azért is, mert ez egy limitált sorozat lesz, amely drágább is lesz a klasszikus fekete modelltől. Az a kérdés, hogy hogyan fog kinézni valaki pl. egy koncerten egy ilyen géppel, fehér műanyag objektívekkel (merthogy két egyszerű objektív is kapható lesz hozzá fehérben). Lássátok:
A képeket a dpreview.com oldalról vettem kölcsön, a címet a Belsőségről. 🙂
U.i.: Mivel hősünknek nincs otthon számítógépe, fia csak egy Nikon FM10-es fényképezőgépről álmodott.
Hányan ismeritek ezt a fényképezőgépet? Rákeresni nem ér. Gondolom vagytok néhányan akik tudjátok, hogy mi fán terem a filmtekercs. Az F-sorozat a Nikon zászlóvivő gépeinek sorozata, évtizedeken át a legjobb filmes gépekként voltak számontartva. Ma a D3 és D3x a helyettesei, a Nikon F6 pedig az utolsó mohikán amelyet egészen mostanáig gyártottak a ferdeszemű kollégák a felkelő nap országában. Igen, ma még lehet filmes gépet venni, ráadásul nem is akármilyent. Ez az utolsó igazi filmes gépváz, ráadásul kompromisszumok nélkül (oké, elem az kell bele). Igaz, nincsen 3″ színes LCD kijelzője, nincs vertikális markolata sem, sőt még képérzkelője sincs, viszont mindezek ellenére egy jó filmmel a mai napig képes lealázni digitális társai többségét, legyen szó éppen stúdió-, riport-, vagy sportfotózásról. Annyi csak a baja, hogy nem mutatja azonnal a képeket, de nem olyan nagy gond az, tudtak eme funkció nélkül létezni a fotósok milliói sok éven át, akkor ez most miért lenne probléma? Az EXIF adatokkal pedig ne gyertek nekem, az F6 azokat is elmenti. 31 tekercs filmet képes a saját belső memóriájában tartani, amelyet aztán MV-1 adatolvasó segítségével CF kártyára lehet menteni. Egy 8MB-os kártya kb. 1000 tekercs film adataira elég. Szintén támogatja az i-TTL vakufénymérést, 11 pontos (ebből 9 cross-type) fókuszpontja van, maga a fókuszrendszer az AF fókuszmotorral pedig a D2X-ből származik, MultiCAM 2000 típusú. Ettől jobbakat csak sokkal később kezdtek el digitális gépekbe gyártani. Ha még ehhez hozzávesszük a zseniális fogású és egyben jó kinézetű vázat, amely Giorgetto Giugiaro olasz ipari tervező fejéből pattant ki (aki főleg autótervezéssel foglalkozik), nem mondhatok mást, mint hogy Instant get! Egy baja van csak, az ára. Ma is kb. 2.000 €, és mivel bejelentették, hogy felhagynak a gyártásával, nem lepődnék meg, ha az utolsó darabok még drágábban kelnének el. Sajnos én ennyit nem tudok adni egy filmes vázért (ezért is vettem egy Nikon F100-ast). 🙁 Mi, akiknek nincs pénzük egy ilyen gépre, de mégis szeretnénk egy ilyen játékszert egy perces néma csenddel emlékezzünk gyártásának emlékére. Talán majd tíz év múlva megfizethető lesz egy darab az eBay-ről is.
Akinek pedig van rá pénze, azonnal vegyen egyet!
Pár hónappal ezelőtt úgy döntöttem, hogy kicsit bővítem a memóriát a gépemben. Ezidáig sem volt kevés, kellemes 2GB volt a gépben amire nem volt okom panaszkodni, még annak ellenére sem, hogy Windows Vista rendszert használok amely közismerten igényesebb a memóriára, bár ez nézőpont kérdése. Igényesebb, de nem is swapol merevlemezre, szóval jóval gyorsabb is e téren mint a Windows XP. Az gond, hogy időnként többet akarok tple, mint illene. Például több száz, darabonként 14-17 MB méretű RAW fájlal játszok, esetleg konvertálom őket JPEG-be Nikon Capture NX2-ben, közben többször nyitva a Zoner Photo Studio, és természetesen a Firefox sem volt már napok óta becsukva miközben több tucatnyi web van benne nyitva, neadjisten több megapixeles fotók. Ilyenkor már kezd a memória nagyobb része betelni és a Vista máris kínálja a megoldást, becsukja a legmemóriaigényesebb programot, csak engedjem meg neki. Anyád, nem azért dolgozom benne, hogy becsukjam. na és ha ehhez hozzáveszem még a virtuális operációs rendszert is, amelyet arra használok, hogy bejelentkezzek a céges hálózatba és esetleg itthon is dolgozhassak gyenge pillanatomban. Most kérdezhetnétek, hogy miért kell ahhoz virtuális operációs rendszer, miért ne jó az ami van. Hát azért, mert a már egy ideje tervezett memória upgrade miatt kb. két hónapja a 32-bites csórikázott (igazából nincs lopva, csak éppen anyám gépen is az van telepítve) Vista Home Premium helyett telepítettem a 64-bites Ultimate verziót, amelyet dobozos verzióban birtokolok. Sajnos ezzel az a baj, hogy a céges VPN konfiguráció telepítóprogramja csak 32-bites rendszerrel hajlandó barátkozni és abban is kicsit erőltetni kell ha nem a cége gépek konfigurációjával találkozik. Szóval ezt kijátszandó és létemet megkönyítendő VMware-t használva szoktam egy 32-bites Windows XP-t is futtatni a gépemben. Ilyenkor elég nevetségesen néz ki amikor munkahelyemen is az asztali gépemre csatlakozok Remote Desktopot használva 3 darab Start menü gomb világít a képernyőmön. 🙂 Na de nem is ez a lényeg,hanem az, hogy a WMvare akármennyire is jól meg van írva az XP-nek nem elég 128MB RAM és a kényelmes működéshez ajánlatos legalább fél gigát, ideálisabb esetben 768MB-ot kijelölni neki. Na, és ez az a pillanat amikor már a Vistának is elég a jóból, mert itt már kénytelen swapolni a sok grafikus program mellett. Szóval ilyenkor jön a megoldás, RAM-ot kell bővíteni, esetemben duplázni. A mai DDR2 memóriák árait nézve hülyeség nem bővíteni, 1GB ára kb. 10 eurótól kezdődik és nagyobb méreteknél az ár még kedvezőbb lehet. Én úgy döntöttem, hogy nem fogok valamilyen speciális memóriákat venni, csak egy fokkal jobbat annál, mint amit a legolcsóbb irodai gépekbe szerelnek. Esetemben A-DATA Vitesta Extreme Edition memóriákra esett a választás 2x 2GB kiszerelésben. Miattuk kellett 64-bites rendszert telepítenem, merthogy a 32 bitesek nem képesek ekkora memóriát címezni. Áruk 1160 korona volt (38,50€), amiért már csecse piros hűtőborda is jár, és fórumokon leírt tapasztalatok alapján a 800MHz feletti frekvenciáktól sem ilyed meg. Nálam jelenleg még 667MHz-en futnak, mert az alaplapom valamiért mindig átállítja őket erre a beállításra. Majd utána olvasok, hogy miért ilyen akaratos, de biztosan valamit rosszul állítottam be a BIOS-ban. Kár, hogy lusta vagyok kísérletezni vele. Majd idővel, a gép így is jól megy. 🙂
Apropó, nem csináltam még kimondottan memóriaigényes műveleteket, de mint hogyha jobban menne egy kicsit a gép tegnap óta. Talán csak placebó efektus, franc tudja.
Blogom egyik már mondhatnám rendszeres olvasója xt198 írt egy érdekes bejegyzést arról, hogy készített házilag egy softboxot a vakujára, amely a vaku éles fényét hívatott lágyítani. A lágyítás fő célja az, hogy ne legyenek erős és éles árnyékaink és szórtabb fénnyel dolgozhassunk. Portré-. modell- és termékfotózásnál ez hasznos dolog, sokkal szebb képet lehet így készíteni.
Én is törekszem rá, hogy ha lehet szórt fénnyem legyen, de szerintem nem az a helyes megoldás, hogy alufóliával bélelt „cípősdobozokat” barkácsolunk a fényképezőgépünkre. Természetesen otthoni célokra elfogadható, elvégre kit érdekel, hogy otthon miként van berendezve a „műterem”, viszont amikor az embereket hasonló megoldásokkal az utcán jelennek meg, már majdnem én szégyelem magam. Természetesen valaki mondhatja, hogy a fotóst a képek minősítik, nem a felszerelése, viszont szerintem ez csak egy bizonyos pontig igaz. Nem akarok most itt kitérni olyan hülyeségekre, hogy ma csak az lehet profi, akinek 10 ezer eurós vagy annál drágább felszerelése van, mert ez baromság, de könyörgöm, ne menjetek ki az ilyen izékkel az utcára, vagy olyan helyekre, ahol emberek vannak. A fotózás hobbin kívül egy hivatás is és ennek szerintem az egyik íratlan szabálya, hogy ha lehet a fotós próbál a legkevésbé feltűnő lenni. Természetesen ez nem mindig lehetséges, sőt néha nincs mese és a papot is arrébb kell lökni a papot (oké, ez már azért túlzás), viszont ezen kívül jó, ha az emberek nem azonnal minket szúrnak ki csak azért, mert pl. egy negyed négyzetméteres softbox van a vakura erősítve. Amint egy ilyen gépet a fotós a szeméhez emel, a softbox máris az emberek feje felett kukucskál és 20 méteres közetben mindenki tudja, hogy itt valaki nagyon meg akar világítani minket. Ilyenkor van az, hogy az emberek furán néznek a fotósra, arréb húzóckodnak, vagy fapofát vágnak. A legelsőt meg kell szokni, a második néha jó, a harmadik viszont kimondottan rosz. Nincs annál roszabb, ha mindenki fapofájú és már fél órája azon idegeskedik, hogy jaj, csak az a fotós ide ne jöjjön azzal a kartonnal a feje fölött. Szerintem sok fotós ismeri ezt az érzést amikor az emberek nem akarnak fényképezkedni.
Na, de akkor mi legyen? Mégsem jó, ha mindenkit vakuval pofán lövünk. Ez így van, viszont kompromisszumot kell találni legvédelmi reflektor és fénysátor között, ráadásul praktikus megoldásra van szükség, ami könnyen le- és felszerelhető. Első vakum Sigma EF-500 DG Super jelzésű borzalom volt. Lehetett használni, de kerültem azokat az eseteket, amikor direktbe kellett volna vele fotóznom.
Szórt fényre a legjobb megoldás mennyezetet használni. Ez a legjobb dolog, ami lehet, de van néhány fontos feltétele. Az első az, hogy legyen, a második, hogy legyen fehér és végül ne legyen túl magasan, máskülönben a vaku ereje véges lehet. Utóbbi azért gond, mert a vaku ereje a távolság függvénényben nem lineárisan, hanem négyzetesen csökken, nem beszélve arról, hogy ilyenkor a fényt elnyeli a környezet is, de egy jobb rendszervaku esetében ez nem okozhat komoly gondot. Ha így tudunk fotózni, majdnem meg vagyunk mentve, nagyon kellemes fényt kapunk. Egyedüli gond az, hogy ez a fény fentről érkezik, ha embereket fényképezünk árnyék keletkezik a szemük alatt és a nyakukon. Ilyenkor jön az, amit a legtöbb fotósnál lehet látni a TV-ben a különböző sajtótájkoztatókon, fehér lapocskák a vakura erősítve. Sokan kérdezik, hogy mi ez, mire jó, hol lehet venni, pedig aki kicsit gondolkozik rájön maga is. Egyszerű kemény papírlapról van szó, de lehet valami műanyaglap is, vagy egyszerűen egy névjegykártya. Az a fontos, hogy fehér legyen és lehetőleg ne legyen túlságosan csillogó a felülete. Ezt egy hajgumival szokás rögzíteni a vakuhoz. Még mindig tudni akarja valaki, hogy hol lehet kapni? Viszont sokakat érdekel, hogy mire jó. Hát aki nem jött rá, annak elárulom, hogy semmi másra, minthogy a kb. 45-85 fokos szögben a mennyezet felé irányított vaku fényének egy részét a fotózott objektumra veti, így nem lesznek sötét árnyékok a homlok alatt a szemek körül és a nyaktájékon, illetve jobban gazdálkodunk így a fénnyel (=energiával), merthogy nem a hátunk mögé világítunk feleslegesen. Legvégül pedig a lényeg, amit sokan nem is tudatosítanak még azután sem, hogy elkezdték használni ezt az egyszerű és olcsó megoldást. Az emberek szemében végre ott a szikra! Apróság, de egy portrén nagyon sokat dob.
És ha nincs mennyezet mit csináljunk? Az sem baj, 45 fokos szögben továbbra is lehet a kártyáról lőni a fényt. Egy fokkal jobb lesz mint a direkt vakuzás és a kártyalap tárolása/szállítása mégiscsak kényelmesebb, mint egy házi készítésű softboxé. Azoknak akiknek ez nem elég pedig van még egy alternatíva, difúzor használata. Konkrét vakuhoz gyártott műanyag daraboktól egészen az univerzális textiles „zokni” difúzorokig mindenfélét lehet találni az eBay-en, áruk pedig $5-10 körül mozog. Nekem annakidején egy amolyan zoknidifúzorom volt, amelynek a belseje egyik oldalról alufóliázva volt, így még mennyezetre irányítva is szép szórt fényt adott előre, ráadásul textil gumival volt körbeszabva, szóval bármilyen vakura rá lehetett tenni, nem beszélve arról, hogy nem volt gond a tárolásával. Kicsit hülyén nézett ki, de még messze jobb volt, mint az A4-es méretű softboxok. És miért ez a múlt idő? Két éve lecseréltem a fent említett Sigma vakut Nikon SB-800-asra. Arra most nem fogok kitérni, hogy mennyivel jobb a Nikon rendszervakuja, mert azt már sokszor leírtam sok helyen úgy mint sokan mások. Ebben az esetben a lényeg annyi, hogy az SB-800-as dobozába van egy műanyag felkattintható difúzor is csomagolva, amely pontosan erre a vakura lett tervezve. Egy szó mint száz, ezt használom, úgy, hogy közben ki van húzva széleslátószögű objektívekhez használt fényszóró előlap is, illetve a beéptett derítőlap is, amit a Sigmán eleinte én is papírral használtam, majd erre tolom rá a difúzort. Az eredmény ezt a kombót használva nagyon kellemes fényt ad. Nem állítom, hogy jobb lenne egy profi difúzortól, viszont sokkal kényelmesebb a használata, ráadásul állandóan rajta lehet tartani a vakun.
Aki ezidáig direktbe vakuzott, gondolkozzon el a fentieken. Karácsonyig még 9 nap, szóval még van idő beszerezni a kellékeket a szép családi és ünnepi fotókhoz. 😉
Máté barátom nemrégiben mesélte, hogy milyen istencsászár a HD TV, főleg ha igazi HD „műsort” lökünk bele, amit ő egy PS3 segítségével oldott meg. Nem osztom véleményét azzal kapcsolatban, hogy szükség van szemüvegre, mert én imádom ha valahol sok az apró részlet, ráadásul merem állítani, hogy látásom nagyon jó, viszont irígyeltem, mert nekem PS3-asom nincs és a HD filmeket én is szeretem. Neki viszont nincs is otthon Full HD TV-je, hanem „csak” egy HD Ready (1366×768 pixel), 97 cm átmérőjű Sharp-ja. Motoszkált bennem, hogy ha ő úgy odavan érte, akkor milyen lehet egy igazi 1920×1080 pixeles felbontású képernyőn egy ugyanolyan felbontású filmet nézni, amelyeket én szép számban szoktam töltögetni, hogy ne fizessem potyába a 20 megás internet vonalat. Jelenleg a filmeket itthon a 21″ Samsung SyncMaster 1100MB CRT monitoromon nézem. Nem vitás, a kép gyönyörű, de azért a 21 colos monitor mégsem az igazi a filmnézésre, főleg amikor ténlyeg jó minőségű 720p és 1080p HD minőségű filmjeim vannak MKV (Matroska) formátumban. Mivelhogy nem vagyok eléggé filmfanatikus, nem vettem PS3-at (amely tud BluRay lemezeket is lejátszani), illetve jobb képernyőbe/TV-be sem invesztáltam ezidáig, viszont helyettem ezt most megtette anyám és a régi színes JVC tévénket, amely kb. egyidős velem lecserélte.
Huszonvalamennyi év után új tévénk van, egy Samsung LE32A559, amelyhez elég szép áron sikerült hozzájutnunk, konkrétan 17776 koronáért (590,06€). Oké, nem a legolcsóbb, de tudtok jelenleg olcsóbban 82 cm átmérőjű, nem noname Full HD (1080p) felbontású tévét? Szerintem nem.
Nem sokkal azután, hogy megrendeltem, volt Mátéval egy kisebb értelmetlen vitánk MSN-en arról, hogy mi a jobb, 1366×768 pixelre, vagy 1920×1080 pixelre interpolálni a 720p HD adást, illetve a klasszikus HD adást. Elméletileg jobb az előbbi, mert kevesebbet kell nagyítani, viszont szerintem a nagyítás aránya ami az ő esetében 1:1,067-hez többet ront az eredményen, mint az, hogy 1:1,5-köz kelljen nagyítani (minkettő 720p forrás esetén). Jelenleg láttam az eredményeket a mi TV-nk esetében 720p forrás (1280×720 pixel a pontos felbontás) a Full HD felbontáson (1920×1080-ra nagyítva) gyönyörűen néz ki. Tesztelve itthon, laptopot TV-re kötve (igen, van rajta a 3 HDMI mellett D-Sub bemenet is) a kép gyönyörű, semmi nyoma a nagyításnak, de fontos hozzátennem, hogy a TV már elevea számítógép által felnagyított képet kapta. Ezzel szemben viszont ott van a klasszikus TV adás. Hát sajnos ez nem olyan szép, illetve őszinte leszek, analóg sugárzás esetén silány. Képzajos, szemcsés, egyszrűen ronda. Természetesen messzebbről nézhető, de nagyon nem az igazi, jobb az helyzet DVB-T tuneron keresztül fogadott adás esetében. Véleményem szerint a kép itt túlságosan vasalt, ráadásul nem elegendő a bitrate, mert dinamikus jelenetek esetén elég kevés részlet látszódik rendesen, viszont így is sokkal nézhetőbb. Már csak az a kár, hogy a digitális műsorszórás mifelénk szart sem ér, mert csak 4 szlovák nyelvű TV csatorna és 3 rádió fogható rajta keresztül. Ezekből a Markíza az, amelyiket kiemelném, ez a legnézhetőbb az összes közül, ráadásul sok műsorukat már 16:9 felbontásban sugározzák, így teljes szélességében kihasználható a képernyő, nincsenek kétoldalon a fekete csíkok. Szóval a DVB-T műsorszórásnak van értelme, csak jelenleg még nincs mit fogni rajta. Remélem, hogy ez majd lassan de biztosan megváltozik és lehet majd nálunk is kábelek és antennák nélkül fogni a külföldi csatornák adását. Addig pedig marad az, hogy kábelen kapjuk majd a napi agymosó adagot, ami esetünkben kb. a jövő év tavasztól a Magio Comfort formájában optikus kábelen keresztül lesz bevezetve a lakásba, majd a STB-n keresztül HDMI-n keresztül lesz küldve a kép a TV-be. Már most kiváncsi vagyok a minőségre. Tavaszig pedig kibírjuk valahogy a UPC analóg adásával, illetve talán a digitálissal, ha sikerült az ő SCART konektoros STB-jöket beállítanom addigra…