Úgy esett kb. egy hónapja, hogy Anita rámcsörgött egy kéréssel, menjek el unokatestvérének az esküvőjére fotózni. Elválltaltam, de csak úgy, hogy a lagzit, a templomi szertartást nem, mert azzal nincs tapasztalatom. Megyegyeztünk az árban, időpontban, én meg elkezdtem azon filózni, hogy a fekete öltönyöm milyen állapotban van. Na, kiderült, hogy nem a sok McDonald’s (vagy a sör és Kofola?) megtette a hatását és az eredetileg beszűkítet nadrágot bővíteni kell, de mondom megoldom majd valahogy. :-)
Lassan teltek a napok és már csak két hét volt hátra, amikor hív egy ismerős, akinek egy weboldalt csináltam, hogy következő hétvégén esküvője van és szertné, hogy menjek el fotózni és videózni. Mondom a fene beléje, de ám legyen, de csak úgy “nyezáveznye”, jó lesz tréningnek. Szóval két esküvő két hétvége alatt. Ekkor felcsesződtem és megvettem az új gépemet, hogy ha már megyek fotózni, akkor ne az öregecske D70-nel szenvedjek. Jó gép az, de megvannak a határai és én nem szeretem őket kóstolgatni, fpleg egy olyan nehéz “téma” fotózásánál, mint az esküvő, ahol a menyasszony fehérben van, a vőlegény feketében és mindkettejöket egyszerre kell fotózni egy sötét templomban. Szóval egy szép szerdai nap meglett az új fényképezőgép, elmentem Gabihoz megvaratni a nadrágom, majd a gépet még aznap este ki is próbáltam Deja Vu esten. Itt talákoztam Gibbóval, aki mutatott pár képet, és adott tippeket eskövő fotózására, amelyek közül néhány jól is jött.
Eljött a szombat, esküvő fotózás. Ideges voltam, sajnos nem őgy haldtak a dolgok, ahogyan elterveztem. Az ifjú pár késett kicsit, és úgy döntöttek, hogy csak a templom előtti kertben akarnak fényképezkedni. Hát mondom ok, végülis megúsztam a belvárosi hercehurcát, viszont nehezebb is lett a dolgom. Sajnos a kert már így ősszel elég kopár, egy darab rózsát találtam csak az egyik bokron, ráadásul be volt borulva és már esteledett. A szertartás (evangélikusok templomban volt) délután 5-kor kezdődött, el lehet képzelni, hogy egy ház árnyékában nap nélkül délután milyen ott a fény. Szóval csináltunk pár képet, közben a rokonság állandóan belebeszélrt nekem és zavart, de há mit tehetek? Majd legközelebb elhesegetem őket valahova. De a legnagyobb akkor sem ez volt, hanem az, hogy én barom nem vettem észre, hogy el van tekerve a gépemen a fénymérés gombja és Matrix mérés (a teljes érzékelő felülete leátlagolva) helyet pontméréssel dolgozik, ami azt eredményezte, hogy egyes képek sötétek voltak, másak pedig elégtek. Korrigáltam közben állandóan, de sok képet rontottam. Mivel az esetek 99%-ban csak Matrix méréssel dolgozom, ezt a hibát nem vettem észre és meg is szívtam a dolgot rendesen. Még szerencse, hogy azért pár használható kép akadt, csak sajnos nem mindenkivel. Ezután lement a hosszú szertartás, a bazinagy majdnem üres templomban, majd gratulációk és végül elmentem a szűk családi körrel egy kibérelt étterembe lagzizni. A szűk családi kör alatt azt kell érteni, hogy 12 ember és én, de ennek ellenére jó volt a hangulat. Az esti bulizós képek szerencsére jobban sikerültek, ott elég volt egy jó beállítéást eltalálni, majd este kilenc óra körül rájöttem a fénymérős bibire is. Ezt letudtam lőttem több mint ezer képet, első gyor törtléesek után maradt kb. 900. Ezeket kellene most a hét folyamán kiválogatni és feldolgozni és retusálni is, merthogy a menyasszonynak sajnos volt két herpesze a száján. Evvan, ezzel szívok majd. :-)
Időközben eljött a következő hétvége is, a mostani. Megint át kellett tennem az angolomat, hogy elérjem a lagzikat, de szerencsére Tomi megint elvitt autóval Illésházára autóval. Még szerencse, hogy Andi is tudott hozzám alkalmazkodni, ez úton is köszönöm (és persze Tündének is, aki nem volt tegnap angolon így mehettem én az ő időpontjában :D ). Na és akkor lássuk a mai esküvőt. A lakodalomra 120 ember volt hivatalos, szóval 10x több mint egy hete. Ehhez még jöttek gratuláló ismerősök, barátok és haverok a templom előt illetve a lagzi alatt, akik csak benéztek (néhányan több órára…), szóval legalább 200 ember, ha nem több. Ehhez jön az is, hogy ez amolyan csallóközi esküvő volt, ahol már uzsonnára is hivatalosak a vendégek, majd ezután van csak a templomi esküvő, majd megint megy mindenki bulizni. A menyasszonyrablás ezennel objektív okok miatt elmaradt, de ezen kívül volt minden aminek lennie kell, a népek buliztak, állandóan volt kit/mit fotózni, ráadásul a menyasszony végig moslygott és jól érezte magát, sokkal felszabadultabb volt. Ez a z előző heti “haknihoz” képest egy kellemes könnyítés volt számomra is. :-) Még fontos megemlítenem, hogy végül elmentem a templomba is, ahol végül fotóztam is, azzal, hogy legfeljebb onna nem lesznek képek, mert eredetileg arról úgy sem volt szó. Ahhoz képest nem is lett rosz, hogy improvizálva jelentem ott meg, nem beszélve arról, hogy a jányoki templom nagyon kicsike és sötét. A kicsike azt jelenti, hogy miniatűr, állandóan egymást kerülgettük kamerás sráccal, egy oldalról egyszerre nem tudtunk dolgozni, de megoldottuk. :) Ezután már csak a nagymagyari lagzi volt hátra, ahonnan nem sokkal hajnali 4 előtt keveredtem haza, de úgy hogy kifotóztam mindkét 8GB-os memóriakártyám, majdnem nullára merítettem mindkét vaku elemszettet és készítettem kb. 3000 fotót ami új rekord nálam (természetesen ennek csak egy hányadát készítem el DVD-re is). Az, hogy kb. 3000 fotó ráfért a két kártyára, az pedig egy kisebb csoda, de elsősorban annak köszönhető, hogy DX objektívvel dolgoztam majdnem egész idő alatt, csak egy rövid időre használtam az FX teleobjektívet, ekkor viszont RAW helyett JPEG formátumban fotóztam. Konkrétan 3037 fotót lőttem az egész esküvő és lagzi alatt, ebből 2953-at hoztam haza, de ezekből még sok lesz törölve. Ami képet elrontottam, azt ennyi kép mellett úgy sem érdemes mentegetni, nem? :-)
Szóval megtelte a két kártya, vége lett az ikszedik körnek, ettem még finom káposztalevest és irány haza, ráadásul sütivel megpakolva. :P Lesz mit ennem holnap. A mai képeket még nem töltöttem be a számítógépbe, de azt hiszem, hogy a D700 jól vizsgázott. Az akkumulátorok is jól bírták, azt hiszem nagyon jó vétel volt ez a gép. Zárszóként már csak annyit tennék hozzá, hogy még egyszer gratulálok a két párnak (Szilvi és Iván, Éva és Zoli), sok boldogságot nekik. :-)

13 hozzászólás “Weddings”
  1. xt198 szerint:

    úgylátom sűrű hétvégéd volt :P
    Nekem még nem volt szerencsém esküvőt fotózni, megkérdezhetem, hogy egy sötét templomban, ami kicsi, ott milyen beállításokkal fotóztál?

  2. e1 szerint:

    ISO1600-3200, vaku TTL BL üzemmódban, amennyire lehet kihúzva a fehér kártyácska és felhelyezve a bouncer, kb. 75°-ban felhajtva a fej, illetve ha vertikális képet készítettem, akkor kb. 45°-ban oldalra fordítva. s F4.5-8 közötti blende. Időnek a papírforma szerint elég lett volna 1/30-1/40s, de általában 1/60s és 1/80s körül fotóztam, mert ideges is voltam kicsit és a mindenféle lépcsőkön gugolva-térldelve hülyébbnél hülye pózokban behajolva nem akartam megkockáztatni a kézremegés miatti elmosódást. Látszani fog a képeken, hogy sötét volt, de ez egy ilyen templom volt, ahol szerintem még egy napfényes nyári napon is sötét van, mint egy barlangban.
    Amúgy reggel ahogy próbáltam elaludni, állandóan a lakodalmi nóták zúgtak a fejemben, körbe-körbe. Kész agymosás! :D

  3. xt198 szerint:

    xDD
    az komoly :P
    Igen, nálam is van néha hogy ilyen szerencsétlen pózokba fényképezek… belefér :D
    jó alvást :P

  4. dw1 szerint:

    az esküvői fotózás a legdurvább, ezt mondja mindenki. a többség fél is tőle, de ha már elvállalja, akkor mindenből igyekszik kettőt vinni.

    ha viszont az ismerőseid között elterjed, hogy fényképezel, ráadásul van egy rendes vakud és egy nagyobb objektíved, akkor elkerülhetetlenül fel fognak kérni esküvői fotózásra (mondja scott kelby). veled is ez történt e1? :)

  5. e1 szerint:

    Végülis most is ez történt, csak most kivételesen nem mondtam nemet. :) A nagy objektíves dolog pedig feltétlenül igaz, láttad volna z embereket, amikor a lagzin AF 80-200/2.8 tele volt a gépen vakuval. :D Még szerencse, hogy későn vették észre, amikor már levadásztam őket vele. :D

  6. dw1 szerint:

    abszolút ismerős, koncerteken mindig csináltak helyet az emberek mikor feltettem a 70-300-at :)

  7. e1 szerint:

    Nekem a 70-300-assal nincsenek ilyen jó tapasztalataim, bár nekem csak a régi vacak kis G verziós volt. :)

  8. dw1 szerint:

    biztos nem tetted fel a napellenzőt az elejére :)

  9. e1 szerint:

    De igen, csak az olyan kis vacak volt. Azzal együtt volt kb. akkora, mint a 80-200/2.8 napellenző nélkül. Na de ha arra ráteszem a napellenzőt… :D
    Amúgy azzal sem olyan nagy eresztés. Az igazi az lesz, ha meglesz a 70-200/2.8 VR, az az igazi mackó. :D

  10. dw1 szerint:

    hát, a 2.8-as obik nekem még az úri muri kategóriába esnek, egyelőre jó lenne egy 10-20 vagy egy 16-85, aztán egyszer egy d90, aztán meg majd a d700 csak hogy kidobhassak minden obit a francba :)

  11. e1 szerint:

    Azért kel azonnal rendes obit venni, hogy ne kelljen őket cserélgetni később. :) Nálam az egyedüli gond csak a 18-70-essel van.

  12. xt198 szerint:

    hát igen, jo lenne 2.8as obit venni, meg is venném ha lenne pénzem, de ha annyi pénzem lenne, hogy olyat veszek, akkor már inkább először egy jobb gépet (most d40-em van :D )

  13. e1 szerint:

    Ha nem veszel minimum két kategóriával jobb, vagy legalább két generációval újabb gépet, akkor a cserének semmi értelme. Egy jó objektív sokkal több előnnyel jár, mint egy kicsit jobb gép. Kb. ugyanaz a szitu, mint az autóknál. Hiába cseréled le a Fabiat Octaviara, amíg nincs rajtuk sportfelfüggesztés, addig csak egyenesen lehet velük menni. Ha versenyezni akarok, akkor inkább legyen egy kisebb kocsim, de sportgumikkal, sportfelfüggesztéssel, stb.

  14.  
Itt és most! A vélemény szent, a hozzászólás szabad!