Ezt nem kívánom senkinek. Éppen Windows 98-at telepítek egy kb. 10 éves gépre. Már második kiadásos (Second Edition) verzióról van szó, de egy ilyen inkompatibilis szarral már régen volt gondom. Természetesen a hálózati kártyát nem találta meg, szóval kész öröm volt a telepítés. Laptoppal nagynehezen megtaláltam a drivert neten, majd próbáltam letölteni. Ahogyan az lenni szokott regisztrációra, majd 5 bazihosszú űrlap kitöltésére volt szükség, hogy rákattinthassak a „download” feliratú gombra. Természetesen az USB Mass Storage nem működik ilyenkor, szóval CD égetés, majd másolás következik. Utána egy komplett rendszerfrissítést szeretnénk végrehajtani, de az valamiért nem megy, ezért Internet Explorer frissítése következik. Sajnos ezután sem jártunk sikerrel, mint később kiderült a rosszul beállított óra miatt, amely 2019-et mutatott. Ezek szerint Bill bácsiék tényleg komolyan gondolják azt, hogy a 98-ast nem hajlandóak a jövőben támogatni. Szóval dátumot korrigáljuk, frissítéseket elkezdjük letölteni és lassan minden kezd helyreállni, csak egy a bibi. A fele program már nem működik Windows 9x alatt és öregebb verziókkal kell beérni, vagy más alternatívát kell helyettük keresni. Ehhez még jön az, hogy a gép a nagynénimnek kell, szóval mindent magyartul (!!!) kell telepíteni. Nem normális, minden funkciót 2x tovább keresek, mint normálisan az angol verzióban, pedig angolul nem beszélek, csak értek egy kicsit. Szép lassan minden programot felpakolunk, már csak a régi lemezről kell visszamásolni a dolgokat. Néhány száz mega, de végtelen ideig tart, mert egy kábelen van a két szerencsétlen lemez és a másolási sebesség és alig éri el az 1MB/s-ot. Mint hogyha 1985-öt írnánk, akkorjában is már tudhattak a gépek ennyit. Összegzésül csak annyi, hogy Windows 98 telepítés 15-20 perc, létszükségletű driver és software telepítés egész délután és este, és még folytathatom itthonról VNC-n keresztül. 🙁
|
Egy hozzászólás “Windows 98”
Itt és most! A vélemény szent, a hozzászólás szabad!
|
|
Bejegyzések (RSS)
nekem a win 98 telepítőre van szükségem mert az enyém eltünt és lenne egy régi gép amit telepiteni kell ha valik tudne küldeni az jó lene az imálcimem baresz3@freemail.hu