Nem gondoltam volna, hogy online játékfüggő lehetnék valaha is, és főleg nem azt, hogy egy olyan primitív játékban, mint a Facebookon található Mafia Wars. Azaz nem primitív, de azon kívül, hogy egy kicsit taktikázni kell benne, nincs semmi célja (legalábbis én még nem fedeztem fel) a játéknak, nem kell hozzá logikus gondolkodás, ráadásul még ügyesség sem kell hozzá, merthogy ennek semmilyen különleges grafikus felülete sincs.

Facebook - Mafia Wars

Egyszerűen csak egy weboldal, ahol egy kattintással fegyvereket veszel, harcolsz, időnként megölsz valakit, elvégzel néhány érdekes melót, majd ezért pénzt kapsz és ezért a pénzért ingatlanokat veszel és azok megint pénzt hoznak, amiért pedig megint fegyvereket és más járműveket vásárolsz, hogy következő melókat válalhass el és ez így megy körbe karikába. Cél nincs, ráadásul a karaktered fejlődésével minden egyre könnyebb. Legalábbis a 30. szint után. Ez az a szint, ahol már nem feltétel, hogy bizonyos melóhoz, biznyos számú családtagod kell hagy legyen, merthogy eddig ez sok helyen feltétel. Ezek a családtagok természetesen csak a Facebookon taláható ismerőseid közül kerülhetnek ki és ezzel természetesen rákényszerítenek, hogy játékosokat toborozz. Most persze mindenki azt mondja, hogy azért ezt nem csinálná. Én is ezt mondtam, de azért időnként rákrédeztem haveroknál, akiket online láttam, hogy „figyu, segítségre volna szükségem”. Aztán vagy regisztráltak, mert kíváncsiak voltak, hogy mi is ez, vagy nem. Volt aki később függőbb lett mint én, és hamarabb elért olyan szinteket, mint amilyenekhez én csak most fejlődöm. Szóval nem elég, hogy függő vagyok, de ráadásul még béna is, mert többen is képesek leelőzni. Egónak is annyi, motivációnak dettó, egy rakás elpocsékolt idő… Há élet ez?

24 hozzászólás “Mafia Wars”
  1. Stella szerint:

    Ja, engem is zaklattál MSN-en, hogy menjek játszani. Én a regisztráltak kategóriájába tartozom csak 🙂

  2. Zizzz szerint:

    Uramatyám… 😀 😀 😀 😀

  3. mandy szerint:

    ja én is mafia warsozok..sztem jó. 😀

  4. Krisz szerint:

    én is játszom vele taggeden

  5. Hjarnaldsson szerint:

    tövig nyomom, én is, hogy rohadna meg….

  6. DraVIDA szerint:

    Én meg azért kezdtem el tolni, hogy Farmvilleben meglegyen a csoda traktor… megszerzem nagynehezen jön a csoda seeder, egye fene megcsinálom azt is… Ja hogy közben ennek a játéknak is a rabjává váltam? 😀 Kurva jól taktikáznak, hogy meghülyítsétek a játékost:D

  7. e1 szerint:

    Azért egy idő után, amikor már rájössz az effektív taktikára kezd unalmassá válni a játék. Most ha 1-2 napig elfeledkezek felmenni Facebookra, már nem is zavar, hogy elúszott minimum két szintnyi előrejutás. Úgy is körbe ugyanaz a taktika és a hatszázadik szint környékén már csak az tud motiválni, hogy érjek el valami pontot, vagy szintet. Mondjuk e téren nagyon jó lett Bankokban a Triádok és Jakúzák közötti harc, de ott is nemsokára meglesz mindkét félnél az 1500 pontos szint és aztán már megint ugyanaz lesz, mint New York.

  8. Gooty szerint:

    Én sripttel tolom és mindig fut a gépem így nincs kihagyott idő, de még így is le tud kötni, pedig már 215-ös szint fölött vagyok.

  9. e1 szerint:

    Mi jó azon, hogy egy szkript játszik helyetted?

  10. magnifier szerint:

    Tényleg emberek, miért jó a szkript (főleg egy olyan browser játéknál ami különösebb izgalmat nem nyújt) ? Jól van, olvastam én is a zynga fórumokon hogy akik szkriptelnek meg pár ügyes trainert még bevetnek átlag egy hónap alatt eljutnak 800-as szintre, de akkor mi van ? Én is belecsöppentem régen a WoW-őrületbe de amikor jött a sok zombi aki online farmerként töltötte az életét akkor szépen átgondoltam az egészet és kiregeltem…

  11. Gooty szerint:

    Hogy mi a jó benne? Nincs kellemetlen érzésem, hogy este, mikor alszok akkor elszalasztok valahány szintet, vagy nem ha 1 órával később kerülök gép elé, akkor annyival később lépek szintet. Hogy ez függőség, vagy valami más beteg dolog? Lehet. Bár nem tudom, hogy kinek lenne türelme több, mint 600 harcot egyesével végigkattintgatni minden szinten. Napi 10 percet töltök a játékkal kb és mégis rohamosan fejlődök. Hogy ebben nincs semmi érdem? Való igaz.
    A WoW-hoz hasonlítottad ezt a scriptezést. Azért ezt teljesen másnak érzem. Mivel a WoW-ban a botokat gold, vagy honor gyűjtésére használják, amiből csak átlagos cuccok érhetőek el. Igen, persze itt is előnybe kerülnek a becsületes játékosokkal szemben, de lássuk be, hogy a játék high end részét nem lehet elérni botokkal sem PvE, sem PvP téren. Ez a különbség a Mafia Wars és a WoW között. A WoW-ban van egy végső cél, amiért farmolsz, de MW-ban csak a mókuskerékről szól az egész.

  12. e1 szerint:

    Nem WoW-ozok, ahhoz nem tudok hozzászólni, viszont a MW részhez igen. Egyik dolog az, hogy taktizálni kell és előre gondolkodni, esetleg számolni egy kicsit.

    Pl. az én mai napi statisztukám a következő:

    Jobs Completed 20066
    Job Assists 197
    Most consecutive days doing jobs 145
    Most jobs done in one day 355
    Fights Won 21578
    Fights Lost 9115
    Fights Won in Cuba 4725
    Death 292
    Mobsters Iced 302
    Mobsters Whacked 159
    Hitlist Kills 4
    Longest Hitlist Survival 00:02:19
    Successful Heist 168
    Times Robbed 2001
    Gifts sent 1247
    Mega Casinos Sold 50
    Wars Won 9
    Wars Lost 11
    Times Betrayed by Mafia 15
    War Assists 49

    Ezt magam játszottam le, úgy hogy mostanában már nem játszom minden nap. Van még pár haverom, aki hasonló szinten van, és elhiheted, hogy naponta maximum 5-10 perce játszom. Elég előrelűtónak lenni. Aztán a következő dolog amit imádok az az, amikor valaki felvesz mindenkit ismerősnek Facebookon, csak hogy nagy legyen a Maffia Wars családja. Mi a jó abban, ha tök idegenekkel játszom?

  13. MarTIn szerint:

    EZ A ÉN STATISzTIKÁM

    Jobs Completed 94023
    Job Assists 2421
    Most consecutive days doing jobs 1331
    Most jobs done in one day 3535
    Fights Won 9578
    Fights Lost 673
    Fights Won in Cuba 44745
    Death 24
    Mobsters Iced 1342
    Mobsters Whacked 134
    Hitlist Kills 31
    Longest Hitlist Survival 00:52:19
    Successful Heist 168
    Times Robbed 23901
    Gifts sent 11247
    Mega Casinos Sold 150
    Wars Won 96
    Wars Lost 2
    Times Betrayed by Mafia 188
    War Assists 324

    NEM GYENGE MÁR:D:P

  14. Pali szerint:

    Sziasztok,,
    130 pályánál károk, viszont még mindig vannak kérdések bennem. Létezik magyar nyelvű leírás a mafiawars-hoz?

  15. e1 szerint:

    Miért kell ehhez leírás?

  16. Pali szerint:

    Pl: Csak kapásból gondolkozás nélkül egy csokor kérdés, amire kettő válasz lehet:
    1. segítőkész
    2. irigy hozzáállás lehúzós válasz, aminek nincs értelme.

    – New york: Asian museum break in sárgán világit, felulrol a negyedik munka. Már háromszor végigvittem, de mindig sárga.

    – Az elefánt ikon mit jelent?

    – A pénzeszsák mit jelent?

    – Mit érek el a boss fight el? Mire jó nekem, minek jó ha harcolok, mert nem látok semmit hogy nüvekedne.

    – Kapok pontokat amiket én tudok elkölteni. Melyik a legfontosabb? Attak, Defense: Én a staminára és energy re hajtottam, mivel ha megtelik az experience az autómatán feltöltődik. Utána rájöttem hogy harcolni is lehet viszont ahoz a defense és az attack kell… Most azt nyomatom

    – A collection az minden városban van, viszont nem jövök rá hogy hogy tudom növelni.

    – Crime spree páncélszekrény a profilban mire jo?

    – Profil ban a change title görditősávban vannak lehetőségek. Miben különböznek, mi mit képvisel, mit jelent.

    BANKOK:
    Ide nem tudok bemenni, mevel a locater in the NYC soldier tier hianyzik. Viszont raklikkelek

    bejon a munka 3 level szinten mar nem tudok mit csinalni, tehát itt is elakadtam.

    AZért jó lenne egy leírás ami összefoglalná azt, hogy mit miért kell csinálni minek a javára.
    Van Konkrétan annyira rákattantam a jatekra hogy stoppert idpzitek ha megvan az energia tudjak klikkelni. Persze nem lesz ez minig igy.

  17. Pingvn szerint:

    Hali!
    Hogy működik ez a SCRIPT dolog?Valaki segíthetne:)
    Meg pl a New York-i munkákhoz hol lehet Computer Set Up-ot szerezni, azon kívül, hogy kérek másoktól?
    Köszi

  18. makevin szerint:

    Pali kérdéseire sorban a válasz.

    Van az interneten fennt leírás sőt van mafia wars-hoz wikipedia is. A gong az hogy teljesen angol ha tudsz angolul ajánlom, bőségesen van infó ami használható is nagyon.

    A kérdésekre amire tudok válaszolok:

    New York
    az első kettő összefügg, kellenek ilyen tárgyak hogy bangkokba mehess, feltéve ha van útleveled, ott kapsz ilyen tárgyakat ahol az elefánt ikon van

    a pénzeszsákra nem tudom a válasz arra nem emlékszem már elhagytam azt a szintet

    boss fight: tapasztalatot kapsz ezért is és ha legyőzöd egy spéci tárgyat is, de csak egyszer

    igazából attól függ mit akarsz akkor is meg lehet lenni ha kicsi a defensed meg az attackod csak akkor sokszor megtámadnak ennyi te döntöd el mindenkinek van saját taktikája

    a collectiont nem tudod növelni nem értem mire gondolsz ahogy csinálod a jobokat azzal időnként dob tárgyakat az automata és ha teljes a kollekció akkor kapsz egy tárgyat meg egy ajándék képesség fejlődést pl +2 energy

    a páncélszekrénybe a mafiád tagjai küldhetnek tárgyakat de csak ha küldesz nekik felkérést rá amit ugyanezen a fülön találsz és így nő majd az a kis crime spree meter és ezért is tárgyakat kapsz minnél feljebb vagy

    ha teljesen kivittél egy szintet azaz minden melót megcsináltál akkor megkapod az adott rangot minden szintet 3 szor kell végigvinni és 3 fokozat is van pl soldier, skilled soldier, master soldier

    a change title arra hogy hogy mást tegyen ki a neved mellé ez arra jó hogy mások lássák mit értél már el és mondjuk mikoor meg akarnak támadni nagyjábol sejtsék hogy milyenek a paramétereid kb ennyi de ezzel is lehet játszani átverni másokat stb

    Bangkok
    mint említettem a tárgyak kellenek meg az útlevél hogy bemehess, mindegy milyen szinten van a job akkor is csak a tárgy kell adig csináld amíg nem dob egyet

    Pingvn kérdésére a válasz

    le lehet tölteni Mafia Wars Manager a neve találsz hozzá leírást meg minden de sztem ez megöli a játékot amúgy ezek is fizetősek bizonyos szinten de ingyen is használható

    New York, Enforcer level, Rob an Electronics Store job ezt kell csinálni akkor kapsz Computer Set Up-ot de nem mindig azt dob mert van 3 loot item is annál a melónál

    annál a melónál ahol szükség ven rá a Computer Set Up-ra na ott ha rányomsz a Computer Set Up ikonjára kiad egy ablakot két opció van buy meg ask for friends vagy valami ilyesmi az askra mész és akkor feltűnteti a dologt az üzenőfaladon

    Remélem tudtam segíteni
    Üdv. Kevin

  19. NTAmi szerint:

    @Pali:

    A penzeszsak ha arra gondolsz, ami kis sarga ikon es a job-ok mellett van, az azt jelenti, hogy nem csak penzt hanem zsakmanyt is kaphatsz targyak formajaban. Ezek lehetnek fegyver, pancel, jarmu, illetve „consumable” azaz fogyasztasi cikk, mint pl a fent emlegetett „computer setup”. Nem mindig kapsz zsakmanyt ha megcsinalsz egy job-ot, de vannak olyan fogyo cikkek amik miatt muszaj egy egy job-ot tobbszor is megcsinalni akkor is ha mar 100% a mastery.

    Ha arra a penzes zsak szeru izere gondolsz aminek a neve „money sock”, akkor az egy 1x hasznalhato boost (olyan mint a napszemuveg, vagy a forro kave), es ugy mukodik hogy ha van eppen belole keszleten akkor a kovetkezo elvegzett job-nal +50% penzt kapsz a job-ert. Tehat erdemes a legjobban fizeto job-ot csinalni akkor ha dobott a gep egy zsakot.

    A BOSS-okoat mindenkepp erdemes legyozni, tobbszor is, mivel a boss fight-nal a legmagasabb az energy / experience atvaltasi arany, azaz job fight-tal tudod a legjobban hasznositani az energiad tapasztalatra. En 446-os szintu letemre rendszeresen visszajarok new-york-ba foleg akkor amikor latom, hogy szintet fogok lepni par pont hijjan, es meg van 300 energiam (a boss fight energia koltsege a szinteddel egyutt no), mivel ha akkor legyozom, akkor az energiaert jaro tapasztalati pontot at tudom vinni a kovetkezo szintre. Azaz nem veszitem el az energiat azzal, hogy meg maradt X de megis csak max-ra megy szintlepeskor.

    A mastery szinteket erdemes az osszes joblevelen megcsinalni a new york-i palyan mivel ha megvan a 3x mastery akkor kapsz minden szint utan egy extra targyat amik a kovetkezo dolgokat adjak:
    Pistol Bayonet: +4% sebzes harcban
    Roadster: -7% elszenvedett serules harcban
    Golden Skull: 30 masodperccel rovidul az eletero regeneraciod. Azaz gyorsabban gyogyulsz
    Money Plate: 5% -ot csokken az ingatlanvasarlas koltsege
    Chainsaw Bayonet: 30 masodperccel rovidebb lesz a stamina toltodesed.
    State Senator: 5%-al novekszik a new york-i ingatlanbeveteled
    Helicopter: 30 masodperccel gyorsabb energia toltes
    Private Island: 5%-al tobb tapasztalati pontot kapsz a jobokbol
    Golden Throne: 1 energia helyett 2 pontot kapsz amikor toltodik.

    A cuccok megszerzese egymastol fuggetlenul is lehetseges, az a fontos, hogy elerd a 3x mastery-t az adott szinten. Ez persze egyre nehezebb.

    A job mastery egyebkent new york-ban, kubaban es moszkvaban 3-as szintig megy, bagkokban es az uj vegas-i palyan azonban mar 4-es szintig.
    Speci cuccokat egyedul new york-ban kapsz a mastery-ert, feljebb szerintem mar nem eri meg a rettenetes energia befektetest amikor csak egy targyat kapsz, ami tobb szazas maffia meret eseten nem sokat szamit. Vegas-t meg nem tudom, ott meg nincs 4-es mastery-m.

    Pontok:
    Attack: minel nagyobb annal jobban tudsz fight-ban es robbing-ban masokat leverni / tulajdonukat kifosztani. A fight eredmenyet en ugy velem egyedul az attack leginkabb abban befolyasolja, hogy milyen aranyban leszel serult, illetve mennyi sebzest okozol (a targyakat es a maffialetszamot leszamitva). Nekem kozel fele az attackom mint a defence de megis eleg jol tudom verni a nepet.
    Defense: ha megtamadnak vagy ki akarjak fosztani (robbing)a tulajdonod, akkor ezzel vedekezel.
    Energy: jobhoz
    Stamina: fighthoz.
    Healt: Ez fogy ha utnek, fightban vagy bossfight-ban.

    Ami meg fontos, hogy robbing-nal nem szamit az ellenfel maffiajanak a letszama, azaz akar 501 fos „felfujt” arcokat is ki tudsz rabolni a kisebb epuletekben, mivel ott mind a ket fel csak annyi „embert” vihet, amekkorat a property megenged. Azaz hiaba van sok embere, a Flophouse-t 2-vel, a dockyardot meg 50-el fogja csak vedeni. Tehat itt jobban kijon az, hogy mennyi az attack / defence illetve mennyire jok a targyaid, van-e boost-od es hasonlok.
    Jomagam is sokszor ha valaki betamadott, es epp nem volt minden penzem a bankban cserebe vegig szoktam latogatni a tulajdonait, es kirabolom, mert altalaban hiaba erosebb fight-ban, ha a kisebb letszamu harcokban jobbak a cuccaim.

    Egyebkent pedig google a te baratod, ha mar magyar informaciokra vagysz:
    http://blog.mafiawars.hu/

    Azonban igazabol szerintem mindenkinek celszeru legalabb konyhanyelven angolul es nemsokara kinaiul is megtanulnia, csak hogy boldogulni is tudjon a globalizalt vilagban… :))

  20. Ilmuh szerint:

    Sziasztok!

    Elsősorban NTAmi-t és Makevin-t kérdezném a látható hozzáértésük és segítőkészségük miatt, de bárki aki tudja a választ kérem mondja el:

    Reward Point-ért lehet venni extra mafia members-t, de ez mit jelent?
    Olyan, mintha meghívnék 8 embert a játékba magamhoz? Mert én nem tudok meghívni több ismerős, mert nincs, de szükség lenne még 8 tagra, idegeneket meg nem szeretnék meghívni csak a játék miatt.
    Ez a lehetőség akkor nekem való? 🙂

    Köszönöm szépen előre is.

  21. szőkekapitány szerint:

    Ilmuh:

    REward pontért tudod növelni tagjaid számát és igen ez a neked való megoldás 1 pont=1 tag vagy vársz 9 pontra és kapsz 10 tagot néha leviszik 30 perc idejéig 8 pontra is de ritka.

    Ajánlom mindenkinek akinek sok ismerőse van annak is hogy a reward pontjait az elején mafia tagra váltsa be mert nő a támadó erő és LasVegasban vannak harcos munkák is és amikor nyert azért is exp jár.. a profil pontokat meg érdemes stamra és energyre beváltani és akkor nagy valószinűséggel akkor lépsz szintet amikor akar.

    Jah és vannak a kollekciók LasVegasban ne is reméljétek hogy teljes lesz mert nem egy embernek megvan minden tárgyból legalább 5-6 de a kollekciók utolsó darabjait senkinek nem dobálja lehet valamit kell hozzá tenni de egyenlőre nem tudom mit…
    szal eddig arra gyanakszom hogy bugos a kollekció..

    Jah mióta napi bármennyi szintet tudok lépni azóta ráfagytam és függő vagyok már nem is iszok nem is szivok semmit csak a MFV

    szal vigyázzatok… puszi

  22. Zoli szerint:

    Szőkekapita Ilmuh. te hogy lépsz bármennyi szintet lépni egy nap? Hanyas szinten vagy?

  23. Anna szerint:

    Hali! Csak azt szeretném megtudni, hogy new yorkban az épületeket meddig lehet fejleszteni?

  24. Dern szerint:

    Anna,a new yorki épületek elvileg bármeddig fejleszthetőek,amíg bírod pénzzel. Ez alól kivételek azok az épületek,amikben építeni lehet.
    A scripteknek az az értelme,ha már valaki eléri az x ezredik szintjét,ne kelljen naponta 25 órát a játékkal foglalkoznia 😀 A scriptek elharcolják a staminát,segítenek a melókban,küldik az ajándékokat stb. Persze,mondhatjuk,ez nem igazi játék,ez mindenkinek a saját belátására van bízva. 2000+ szintű lévén elmondhatom,hogy már rég nem a mafia wars köt le,hanem azok az emberek,akiket előbb csak a játék kedvéért vettem fel ismerősnek,majd szép lassan megismerkedtünk egymással a valóságban is. Ránézésre senki sem kockafejű 😀
    Az,hogy ki hányas szintre jutott a játékban,egyáltalán nem mérvadó. Vannak,akik elhasználva az erőforrásaikat,gyakorlatilag folyamatosan szintet tudnak lépni,vannak,akik inkább erős harcost faragnak magukból /tehát behatárolt számú szintlépés minden nap,viszont azokat simán verhetik,akik napi 50-60 szintet lépnek/. A taktikai variációk száma valóban véges,de lehet időnként változtatni rajta. Mostanában rendkívül sok dologgal próbálják fenntartani az érdeklődést /megjelent a család,napi eventtel,családok közti kihívásos csata stb/,viszont az utóbbi hetekben erősen csökkent a játékosok száma napi és havi statisztika szerint is. Egyszer pedig talán mindenki kigyógyul eme betegségből… 🙂

  25.  
Itt és most! A vélemény szent, a hozzászólás szabad!