Amszterdam

Igen, jártam ott a közelmúltban, konkrétan múlt hét szerdától szombatig. Eredetileg az volt a terv, hogy minden nap írok valamit ide, de végül nem jutott rá elég idő, ami végső soron nem is baj. Nem baj, mert mindig volt valami, mindig mentünk valamerre, egyszerűen nem unatkoztunk, mármint Andi útitársnőm és én. Még mielőtt valami pletyka kezdene terjedni leírom, hogy Ő nem a barátnőm, nem a szeretőm, csak egy tényleg jó barátom, akivel ezt az egész kiruccanást kitaláltuk kb. 3 hónappal korábban. Megrendeltük a repülőjegyeket (ez megérdemelne minimum két blogbejegyzést), egy hónappal indulás előtt foglaltunk szobát és közöltük Kešůval (volt osztálytársam, aki most fél évig ott tanul Amszterdamban), hogy jövünk és szeretnénk igénybevenni utikalauzi szolgáltatásait. 🙂
Eljött a várva várt nap, november 14., szerda. Irány Schwechat, utazás reggel Amszterdamba. Simán érkeztünk, csak Kešůt kellett felébreszteni, mert elaludt és nem jött ki elénk a reptérre. Nem baj, egye fene, addig beültünk valamit harapni a Burger Kingbe (ha már Pozsonyban nincs). Konstatálom, hogy kellene minden Meki mellé egy Börger Király is (de a fagyi továbbra is Mekiéknél a jobb :)). Végül Kešů kijött értünk, elvitt minket a szállodánkoz ahol leraktuk a csomagokat és irány a város. Első dolog amire nem lehet nem felfigyelni az az, hogy ki-bé-aszottul sok a bringa. Annyi biciklit én még egész életem alatt összesen nem láttam.

Óriási 3 szintes kerékpárparkoló van pl. a vasútállomás mellett és az utcán mindehol ahova csak egy bringát ki lehet kötni ki is van kötve legalább egy, legyen az villanyoszlop, vagy hídkorlát. És hogy hídkorlátból van ott elég az szent, mert a városban kb. 1200 híd van. Velencéhez lehet hasonlítani a belvárosban koncentrikus köröket írnak le a kanálisok, ezeket szelik át hidak százai. Ez valami olyasmi, amihez nálunk nem vagyunk hozzászokva. Egy feelinget ad a városnak a sok bringával és jókat lehet ott sétálni (és közben félreugrálni a bringások és kismotorosok útjából). Ezt a belvárosi részt kb. 30-40 perc alatt lehet végigjárni hosszában, de ez nem azt jelenti, hogy ennyi idő alatt be lehet járni a várost.

Hosszában be lehet járni néhány tucat útvonalon és ezeket a párhuzamos utcákat kisebb utcák százai kereztezik, gyakran olyanok, amelyek szélessége alig fél méter. Közben mindkét oldalon üzletek és coffee shopok rengetege millió turistával.

És ha már a coffee shopkról van szó: neve alapján az ember azt mondaná, hogy sima kávézókról lehet szó, de ez csak amolyan hivatalos kamunév. A coffee shopok azok a helyek, ahol Hollandia leghíresebb “termékéhez” lehet teljesen hozzájutni, ez a fű. Lehet fogyasztani teljesen legálisan mindeféle formában a lényeg az, hogy ott ez legális. Mivelhogy nem dohányzom (legfeljebb csak passzívan) a füves cigi nem jöhetett szóba. Más megoldást kellett keresni, ez lett volna süti, avagy a space cake.

Mi muffin (5€/db) formájban fogyasztottuk és kiváncsian vártuk a sűrű füstben a hatást. Nem jött. Egy óra múlva úgy döntöttünk, hogy továbbállunk és visszamegyünk a szállodába, hogy átvegyük a szobát (14:00 után volt a check in). Elindultunk a Central Station fel, hogy onnan majd az 5-ös villamossal visszajutunk a szállodához (ekkor még nem ismertük annyira, hogy el merjünk indulni gyalog). Ahogy a sok kis utcácskát szeltük át rengeteg kajáldával, megéheztem, beültünk egy szelet pizzára. Érdekes, mert itt a pizzák úgy készülnek, hogy előre sütik őket és amikor kérek egyet, akkor veteszik még sülni 1-2 percre. Így meleg és egyben nagyon finom is. Kifizettük a kaját, leültünk a kis kajálda belső terében. És bumm, ekkor jött a hatás, másfél órával később. Eleinte csak egymáson nevettünk (és persze Kešů beköpésein), majd kezdtem érezni, hogy az agyam mint hogyha előre hátra mozogna a fejemben. Minden egyre jobban mosódott el és tudtam, hogy itt az ideje lepihenni kicsit a huszonvalamennyi órás ébrenlét után (repülés előtti éjszakán nem aludtam). Az állomásra már nem tudom hogyan jutottunk el, csak azt tudom, hogy vettünk 2 napos bérletet, kiperkáltam a 10,50-et és vártuk a villamost. Ekkor már csak a legalapvetőbb dolgokra voltam képes, mint pl. az, hogy körbenézek az útra lépve. Egyszerűen nem voltam képes egy konkrét dolognál többre összpontosítani. Ha gondolkodtam valamin, akkor nem érzékeltem a környezetemet és fordítva. Számomra az volt a legrosszabb, hogy nem voltam képes észlelni a körülöttem történő dolgokat és számomra ez olyan, mint hogyha hirtelen vak és süket lennék. Kešů felültetett minket a villamosra és közölte, hogy hol száljunk ki. Természetesen én ekkor már csak abban bíztam, hogy Andi mindent pontosan tud és nem lesz semmi bonyodalom. Sajnos lett, mert két megállóval korábban szálltunk le, mert elkevertük a tereket. Elindultunk a villamossíneket követve és támpontokat kerestünk és vegül megleltük a Musem Pleint, ahonnan már kb. tudtam az utat a szállodához és megismerve néhány helyet amerre délelőtt elmentünk meglett a szállásunk. Még szerencse, hogy elég jó a tájékozódási képességem és nem hagyott cserben ilyen szar állapotban sem. 🙂 A szálloda recepcióján várnunk kellett néhány percig, mert többen érkeztek velünk együtt. Én már ekkor az ájulás határán voltam és alig álltam a lábamon. Mint kiderült, itt már Andi is rosszul érezte magát és mindketten csak azt vártuk, hogy megkapjuk a szobakulcsot. Ekkor már a lift és a szoba megkeresése is komoly feladat volt a számunkra. A szobát kb. délután háromkor vettük át és amint bementünk, azonnal lefeküdtünk aludni, azzal a tervvel, hogy pihenünk és estére rendbejövünk, majd bemegyünk a városba szórakozni. Hát nem lett úgy, reggel 8-9 körül keltünk és még ekkor is kicsit kómásak voltunk.
Ezután szuper reggeli, majd elindultunk várost nézni, soppingolni, beülni ide-oda, stb. (ezen a napon Kešů nem volt velünk). Sokat hülyéskedtünk, de beszélgettünk is jókat. Végre rendesen kikapcsolódtam, már rám fért. 🙂 Ez így ment egész nap, estére már elég szépen tájékozódtam a belvárosban. Így utólag elemezve a dolgot, talán későbbre kellett volna tenni a coffee shop látogatást, de most már mindegy.
Harmadnapra maradt a hajókázás Amszterdam kanálisan keresztül és a Vondel park. Előbbi nagyon érdekes volt, utóbbi pedig nagyon szép. Majdnem a belvárosban van és egy óriási és egyben gyönyörű park. Nagyon kellems hely a kikapcsolódásra. Sétáltunk ott kb. 1-2 órát. Kár, hogy nálunk nincsenek ilyen parkok. 🙁
Ezzel elérkeztünk az utolsó estéhez, be kell menni a városba esti feelingezni. És ezt hol lehet a legjobban? Természetesen a piros lámpás negyedben (Red Light District), merthogy Amszterdamban ezek a szolgáltatások is legálisak, ráadásul még adót is fizetnek belőle a szorgos lányok. Kint állnak az ablakban és árulják testüket. Érvényes egy szabály. Minél szűkebb egy utca, annál szebb csajok vannak ott és fordítva. Voltak olyan szép lányok helyenként, hogy megfordult a fejemben az 50 eurónyi készpénz elköltése is eme “atrakcióra”, de azért ennyire nem süllyedek le. Na és aztán még ott vannak a nem szűk utcás lányok akik egyes kirakatokban madárijesztőként is válalhatnának munkát, illetve ha a súlyuk, vagy koruk alapján fizetné meg őket az ember, akkor elmegy rájuk az utolsó gatya is. Talán nincs elég fantáziám, de tényleg nem értem, hogy ki az, aki utánuk fordul, nemhogy még fizet is a szolgáltatásaikért is. Voltak olyanok, amelyeknél még a szűzességet sem tartom kizártnak. 🙂 Ez után már csak egy Pirates nevű szórakozóhely meglátogatására maradt idő, ahol elvoltunk kb. hajnali 2-ig, majd irány a szálloda és másnap (illetve aznap) korán reggel a reptér.
Jó kis kiruccanás volt, ajánlom mindenkinek aki nem sajnál “néhány” eurót egy kis szórakozásra.

Képek nemsokára. 🙂

A bejegyzés péntek, november 23rd, 2007 - 13:30-kor történt. Kategória: Beszámoló, Fotózás. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Hozzászólás,vagy visszajelzés a honlapról