Óh Szív! Nyugodj!

Ma délután írogattam kicsit Gabócával MSN-en és mivelhogy december 24. van, szó esett a Karácsonyról is. Mint utólag kiderült, nem én vagyok az egyedüli aki számára nem olyan a karácsony, mint régen. Amikor fiatalabb voltam örültem, vártam, az ajándékozást, karácsonyfa díszítést (közben természetesen titokban faltam a szaloncukrot), örültem, hogy összeröffen a család és élveztem azt a hangulatot, amely egészen addig megvolt, amíg nem szedtük le a fát. Mindaddig finom aszaltgyümölcsillat keveredett otthon a sütemények illatával, egyszerűen az ember örült haza. Ma az van, hogy már októberben megy karácsonyi biznisz, november közepére már hányingerem van az összes kis csilivili kirakattól, decemberben pedig általános allergiám van az emberekre is, mert mindenki csak rohan, stresszel, bambul, közlekedés kaotikus (sok autó és rengeteg bénázó sofőr, akiknek az út helyett pl. az ajándékokon jár az eszük), majd jön ez az álszent boldog karácsony kívánozósdi december közepétől, a postafiókomat elárasztja a sok jókívánság (miért csak ilyenkor?), időnként jön egy-egy SMS is (idén szerencsére kevesebb), illetve tucatszámra érkeznek az elektronikus és papír képeslapok. Hirtelen mindenki kedvesebb a megszokottnál (persze csak ha akar valamit) és valahogy mindenki képmutatóbb az átlagosnál. A fene az emberekbe, miért nem tudnak ilyenek lenni egész évben, miért kell ahhoz Karácsonynak lennie? Természetesen amíg ezt a szöveget írom, megint jött egy jókívánság MSN-en. Oké, köszi, kedves, hogy gondoltatok rám, de miért csak ilyenkor jut eszetekbe írni (akinek nem inge ne vegye magára)? Szóval röviden ennyi a véleményem, nem fogom részletesebben fejtegetni. Kívánom mindenkinek, hogy ez a karácsonyi fíling tartson ki tovább mint 2 hétig.

Legvégül pedig egy videó, amit Gabóca küldött. A szöveg József Attila Óh Szív! Nyugodj! című verse, énekli Ágnes Vanilla.

http://youtube.com/watch?v=33SE_AWZjM0

Óh szív! Nyugodj!

Fegyverben réved fönn a téli ég,
kemény a menny és vándor a vidék,
halkul a hó, megáll az elmenő,
lehellete a lobbant keszkenő.

Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon
helyezkedik a csontozott uton;
kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,
zuzódik, zizzen, izzad és buzog.

De fönn a hegyen ágyat bont a köd,
mint egykor melléd: mellé leülök.
Bajos szél jaját csendben hallgatom,
csak hulló hajam repes vállamon.

Óh szív! Nyugodj! Vad boróka hegyén
szerelem szólal, incseleg felém,
pirkadó madár, karcsu, koronás,
de áttetsző, mint minden látomás.

1928 vége

A bejegyzés hétfő, december 24th, 2007 - 18:00-kor történt. Kategória: Beszóltam, Közélet, Netről, Zene. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Hozzászólás,vagy visszajelzés a honlapról