Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?
Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,
És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?
Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.
Miért mondom, hogy botorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?
A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet – és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?
Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, miért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.
Aki tipeg, miért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, —
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!
Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.
Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér. . .
Más nyelven, hogy mondjam el?
Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó – egy kép – egy zamat!
Aki „slattyog”, miért nem „lófrál”?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, miért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?
Bandukoló miért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?
Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.
Aki cselleng, nem csatangol,
Ki „beslisszol” elinal,
Nem „battyog” az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!
Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?
Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?
Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.
Ám egy másik itt tekereg,
— Elárulja kósza nesz –
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?
S hogy a tömeg miért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?
Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!
Firenze 1984. X. 12.
Azt hiszem, hogy ehhez nem kell több kommentár, mindenki megszámolhatja, hogy a „menni” szónak hány szinonímája van (én 77-et találtam), mennyire bő a magyar nyelv szókincse. Aki pedig le tudja fordítani ezt a verset tisztességesen szlovákra, annak veszek egy üveg 5 csillagos Metaxát. 🙂
Aúúúú, megint lesz Pozsonyban Depeche Mode koncert! Hivatalosan holnap lesz a hír bejelentve, de már most tudni lehet a dátumokat és ezt tuti nem hagyom úgy ki, mint azt a koncertet, amely 2006-ban volt. Ha magam is kell hogy menjek, megyek, nincs mese, de azért megkérdem, ki tart velem 2009. június 22-én? Én azt tervezem, hogy elővételben veszek jegyet és megeshet, hogy valahova előre. 🙂
A pozsonyi koncert jegyárai 890 koronától (€29,54) indulnak, a színpad előtti elkerített részen a jegyár 1990 Sk (€66,06). Kaphatóak VIP ülőjegyek is, ezek ára 2590 koronáig van (€85,97). Én a 66 eurós jegyre pályázom, írjon aki szintén a színad előtt szeretné élveni a bulit! Több infó itt: e-ticketpro.sk.
Úgy esett kb. egy hónapja, hogy Anita rámcsörgött egy kéréssel, menjek el unokatestvérének az esküvőjére fotózni. Elválltaltam, de csak úgy, hogy a lagzit, a templomi szertartást nem, mert azzal nincs tapasztalatom. Megyegyeztünk az árban, időpontban, én meg elkezdtem azon filózni, hogy a fekete öltönyöm milyen állapotban van. Na, kiderült, hogy nem a sok McDonald’s (vagy a sör és Kofola?) megtette a hatását és az eredetileg beszűkítet nadrágot bővíteni kell, de mondom megoldom majd valahogy. 🙂
Lassan teltek a napok és már csak két hét volt hátra, amikor hív egy ismerős, akinek egy weboldalt csináltam, hogy következő hétvégén esküvője van és szertné, hogy menjek el fotózni és videózni. Mondom a fene beléje, de ám legyen, de csak úgy „nyezáveznye”, jó lesz tréningnek. Szóval két esküvő két hétvége alatt. Ekkor felcsesződtem és megvettem az új gépemet, hogy ha már megyek fotózni, akkor ne az öregecske D70-nel szenvedjek. Jó gép az, de megvannak a határai és én nem szeretem őket kóstolgatni, fpleg egy olyan nehéz „téma” fotózásánál, mint az esküvő, ahol a menyasszony fehérben van, a vőlegény feketében és mindkettejöket egyszerre kell fotózni egy sötét templomban. Szóval egy szép szerdai nap meglett az új fényképezőgép, elmentem Gabihoz megvaratni a nadrágom, majd a gépet még aznap este ki is próbáltam Deja Vu esten. Itt talákoztam Gibbóval, aki mutatott pár képet, és adott tippeket eskövő fotózására, amelyek közül néhány jól is jött.
Eljött a szombat, esküvő fotózás. Ideges voltam, sajnos nem őgy haldtak a dolgok, ahogyan elterveztem. Az ifjú pár késett kicsit, és úgy döntöttek, hogy csak a templom előtti kertben akarnak fényképezkedni. Hát mondom ok, végülis megúsztam a belvárosi hercehurcát, viszont nehezebb is lett a dolgom. Sajnos a kert már így ősszel elég kopár, egy darab rózsát találtam csak az egyik bokron, ráadásul be volt borulva és már esteledett. A szertartás (evangélikusok templomban volt) délután 5-kor kezdődött, el lehet képzelni, hogy egy ház árnyékában nap nélkül délután milyen ott a fény. Szóval csináltunk pár képet, közben a rokonság állandóan belebeszélrt nekem és zavart, de há mit tehetek? Majd legközelebb elhesegetem őket valahova. De a legnagyobb akkor sem ez volt, hanem az, hogy én barom nem vettem észre, hogy el van tekerve a gépemen a fénymérés gombja és Matrix mérés (a teljes érzékelő felülete leátlagolva) helyet pontméréssel dolgozik, ami azt eredményezte, hogy egyes képek sötétek voltak, másak pedig elégtek. Korrigáltam közben állandóan, de sok képet rontottam. Mivel az esetek 99%-ban csak Matrix méréssel dolgozom, ezt a hibát nem vettem észre és meg is szívtam a dolgot rendesen. Még szerencse, hogy azért pár használható kép akadt, csak sajnos nem mindenkivel. Ezután lement a hosszú szertartás, a bazinagy majdnem üres templomban, majd gratulációk és végül elmentem a szűk családi körrel egy kibérelt étterembe lagzizni. A szűk családi kör alatt azt kell érteni, hogy 12 ember és én, de ennek ellenére jó volt a hangulat. Az esti bulizós képek szerencsére jobban sikerültek, ott elég volt egy jó beállítéást eltalálni, majd este kilenc óra körül rájöttem a fénymérős bibire is. Ezt letudtam lőttem több mint ezer képet, első gyor törtléesek után maradt kb. 900. Ezeket kellene most a hét folyamán kiválogatni és feldolgozni és retusálni is, merthogy a menyasszonynak sajnos volt két herpesze a száján. Evvan, ezzel szívok majd. 🙂
Időközben eljött a következő hétvége is, a mostani. Megint át kellett tennem az angolomat, hogy elérjem a lagzikat, de szerencsére Tomi megint elvitt autóval Illésházára autóval. Még szerencse, hogy Andi is tudott hozzám alkalmazkodni, ez úton is köszönöm (és persze Tündének is, aki nem volt tegnap angolon így mehettem én az ő időpontjában :D). Na és akkor lássuk a mai esküvőt. A lakodalomra 120 ember volt hivatalos, szóval 10x több mint egy hete. Ehhez még jöttek gratuláló ismerősök, barátok és haverok a templom előt illetve a lagzi alatt, akik csak benéztek (néhányan több órára…), szóval legalább 200 ember, ha nem több. Ehhez jön az is, hogy ez amolyan csallóközi esküvő volt, ahol már uzsonnára is hivatalosak a vendégek, majd ezután van csak a templomi esküvő, majd megint megy mindenki bulizni. A menyasszonyrablás ezennel objektív okok miatt elmaradt, de ezen kívül volt minden aminek lennie kell, a népek buliztak, állandóan volt kit/mit fotózni, ráadásul a menyasszony végig moslygott és jól érezte magát, sokkal felszabadultabb volt. Ez a z előző heti „haknihoz” képest egy kellemes könnyítés volt számomra is. 🙂 Még fontos megemlítenem, hogy végül elmentem a templomba is, ahol végül fotóztam is, azzal, hogy legfeljebb onna nem lesznek képek, mert eredetileg arról úgy sem volt szó. Ahhoz képest nem is lett rosz, hogy improvizálva jelentem ott meg, nem beszélve arról, hogy a jányoki templom nagyon kicsike és sötét. A kicsike azt jelenti, hogy miniatűr, állandóan egymást kerülgettük kamerás sráccal, egy oldalról egyszerre nem tudtunk dolgozni, de megoldottuk. 🙂 Ezután már csak a nagymagyari lagzi volt hátra, ahonnan nem sokkal hajnali 4 előtt keveredtem haza, de úgy hogy kifotóztam mindkét 8GB-os memóriakártyám, majdnem nullára merítettem mindkét vaku elemszettet és készítettem kb. 3000 fotót ami új rekord nálam (természetesen ennek csak egy hányadát készítem el DVD-re is). Az, hogy kb. 3000 fotó ráfért a két kártyára, az pedig egy kisebb csoda, de elsősorban annak köszönhető, hogy DX objektívvel dolgoztam majdnem egész idő alatt, csak egy rövid időre használtam az FX teleobjektívet, ekkor viszont RAW helyett JPEG formátumban fotóztam. Konkrétan 3037 fotót lőttem az egész esküvő és lagzi alatt, ebből 2953-at hoztam haza, de ezekből még sok lesz törölve. Ami képet elrontottam, azt ennyi kép mellett úgy sem érdemes mentegetni, nem? 🙂
Szóval megtelte a két kártya, vége lett az ikszedik körnek, ettem még finom káposztalevest és irány haza, ráadásul sütivel megpakolva. 😛 Lesz mit ennem holnap. A mai képeket még nem töltöttem be a számítógépbe, de azt hiszem, hogy a D700 jól vizsgázott. Az akkumulátorok is jól bírták, azt hiszem nagyon jó vétel volt ez a gép. Zárszóként már csak annyit tennék hozzá, hogy még egyszer gratulálok a két párnak (Szilvi és Iván, Éva és Zoli), sok boldogságot nekik. 🙂
Általában nem szoktam ilyen reklámokba belemenni, de zselex küldött egy linket, azzal, hogy ha lehet terjesszem. Mailben szétküldeni nem fogom, de akit érdekel, van most egy fotópályázat, amelyet talán érdemes megnézni. Nincsenek értékes díjak, csak annyi, hogy a jó képek kiálításra kerülnek, illetve a kiállítás után a kép szerzője megkapja őket papíron és nagyban. És a lényeg, amit idéznék: „A fotók szerzői jogai az alkotók tulajdonát képezik.” Végre egy korrekt pályázat. Sok olyan van, amelyen egy turmixgépért emberek ezrei hajlamosak beküldeni fotójukat de alá kell írni, hogy a beküldött fotót visszavonhatatlanul bármilyen célra fel lehet használni. Anyátokat! A leírtak alapján ez itt nincs, lessetek rá, küldejtek be pár képet, sokan akadnak errefelé, akik szép képeket tudnak készíteni még erről a epukkadt országról is. 🙂
A Csak Vanblogján írt Szabi egy érdekeset, amolyan élménybeszámolót Prágából (3 részes). Ezt olvasva az jutott az eszembe, hogy én nem is írtam róla, csak néhány képet közöltem le azután, amikor 2006 decemberében jártam ott Meszoval. Tapasztalatunk kb. hasonló volt, csak mi Pozsonyból indultunk StudentAgency busszal, amely már tényleg luxusbusz, stewardess kisaszonnyal és finom forró csokival felszerelve (amelyet ingyen adnak). Prágába reggel kilenc körül érkeztünk és nekünk is első dolgunk a McDonald’s meglátogatása volt a Florenc buszállomás mellett. Ott elintéztem egy bizniszt (akkor vettem SB-800-as vakut géphez, amelyet egy srác USA-ból rendelt nekem), majd vártuk Kešůt, aki Prágában tanul. Kijött elénk, elkísért a kollégiumra, lecuccoltunk, majd visszamentünk a városba.
Bóklásztunk a millió turista között, átmentünk a Károly-hídon, ahol alig lehetett mozdulni, majd kb. 11:55-kor az Orlojhoz értünk. Szerencsénk volt nem kellett sokat várnunk és mi is láttuk a bábjátékot. Az igazat megvalva nem látok benne semmi érdekeset, de hát annyi baj legyen. Aztán gondoltuk, hogy illene sörözni is, ha már Prágában vagyunk és már nagyon kívántam is a nedüt, szóval a Staroměstské náměstín leültünk kint egy-egy Krušovicera.
Itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy december volt, mi pedig kint ültünk, mert nézni akartuk a népeket, ahogyan a karácsoni vásáron bóklásznak. Még szerencse, hogy voltak kikészítve gázos melegítőlámpák és takarók is. Dumáltunk, röhögtünk, fogyott a sör, majd közben megjött két másik haverom is, CSZ és 6i, akik Prágában tanulnak. Ők is rendeltek sört, de megutdva az árát, ami 95 Kč volt egy korsóért, úgy döntöttek, hogy elég nekik a pohár is. 😀 Ezután már megint éhesek voltunk, szóval elvittek minket villamossal a belvárosból kicsit kíjebbre (nem tudom hova), majd ott beültünk egy szerintük jó pizzériába, ahol az árak is normálisak voltak. Láss csodát, tényleg jó volt, ráadásul meg is lehetett fizetni. Ettünk, ittünk, ők pedig röhögtek, mert Meszo nyomta a vicceit.
Aztán este vissza kollégiumra (ők is ott laktak, ahol Kešů), kis pihenés, majd este elmentünk Cross Club nevű helyre és reggelig ott buliztunk még néhány magyar ajkú emberrel.
Másnap délben kelés, papírrepülőzés a tizenhetedik emeletről, majd rohanás a buszra, amelyet majdnem lekéstük. Jó volt, mindenkinek ajánlom az efféle kiruccanásokat Prágába, vagy más európai városokba. 🙂
Egyik volt osztálytársam makettezett, és láttam már néhány munkáját és mindig csodálom, hogy volt türelme minden részlettel annyit bíbelődni. Rengeteg türelemre és időre van szüksége az embernek egy komoly és részletesen kidolgozott makett elkészítéséhez. Viszont ami most következik, az már a fanatzismus egy extrém fokozata. Egy dolog összerakni egy előre legyártott makettet, másik dolog az egészet megtervezni és legyártani a hozzá szükésges alkatrészeket is. Ha valami elképesztőt akartok látni, akkor kattintsatok ide.
Kellemetlen dolog szemtanúja voltam ma. Éppen ebédre mentünk kollégákkal, amikor a munkahelyemtől nem egész 50 méterre arra lettünk figyelmesek, hogy kisebb embertömeg van a járdán és mentősök. Közelebb érve láttum, hogy egy idősebb embert próbálnak újraéleszteni szívmasszázzsal. A mentősök tették a dolgukat és egy kisebb embercsoport körbeállta őket. Nem tudom, hogy bámészkodók voltak, vagy megkérték őket, hogy csináljanak élő falat, de éppen eleget láttam. Megfordult a fejemben, hogy kellene lőni pár fotót. Még ha nem is dolgozom a sajtónak elméletileg jogom van rá, legfeljebb néhány ember beszólt volna. Nagy a szám, megvédtem volna magam, de a gép végül a táskában maradt, éreztem, hogy ez nem a legmegfelelőbb pillanat. Gyomrom volt hozzá, ráadásul utálom amikor pl. a TV-ben a sajtó embereire rátamadnak, vagy takargatják a kamerájukat, stb., amikor ők a munkájukat végzik, de végül a gép a táskában maradt, nem éreztem etikusnak egy ember újraélesztési kiséréletét fotózni. Közelebb érve lementünk a járdáról, megkerültük az autókat is megkerülütük őket. Mégiscsak hülyén nézne ki, ha felettük megyünk el. Ebédről visszafelé jövet már más várt. Mentőautó sehol, két rendőr ár állt a járdán a letakart holttest mellett és egy öreg hölgy sírt ott akit egy fiatalabb próbált csitítani, a többi embernek már nyoma sem volt. Várták a halottaskocsit. Most sem pofátlankodtunk fel a járdára, mekerültük őket. Fotókat ezúttal sel sem készítettem, belegondoltam, hogy pl. milyen rosz lehetne ez egy hozzátartozónak, vagy pl. nekem, ha pont egy ismerősöm életéért küzdöttek volna ott. Viszont itt van az a dolog, hogy híradás, stb. végülis az a sajtó dolga, hogy hírt adjon (még hogyha ez nem is volt címlapsztori). Szerintetek hol van az a határ, ahol akceptálható a fotózás, és hol van az, amikor már illene a fényképezőgépet félretenni? Itt gondolok pl. háborús fotóriporterekre, vagy pl. egy tömegkarambol megörökítőire is. Szerintetek hol van az határ amit a médiának már nem szabadna túllépnie?
Ma kimentünk Tomival kicsit kocsikázni, de nem messzire, csak Pozsonyban tértünk egyet. Vittem magammal a Nikon D700-ast is és kipróbáltam rajta az „Interval timer shooting” funkciót, amellyel pontosan megadott időzítésse megadott mennyiségű fotót lehet egymás után készíteni. Én csak beállítom és a gép kattog. Először az volt a terv, hogy egy forgalmas utcán tesztelem le, de ez a terv nem vált be. Ezután kitalátam, hogy beszerelem a fényképeazőgépet állványostul az autó hátsó üléseire és lám, ez lett belőle:
Tudom, nem nagy eresztés, tele van az internet ezernyi jobb stop motion videóval, de ha már nincs beépített HD kamerám, akkor legalább egy ilyet összehoztam. Mellesleg Full HD (1080p) minőségben készült és a Vimeon keresztül pedig 720p HD minőségben meg is lehet tekinteni. A program amit a „készítésre” hasznátam Windows Movie Maker, zene Jamiroquai – Cosmic Girl. Fotók száma 248, az összes ISO6400-on készült. Ha valakinek van ötlete, vagy jó témája következő stop motion videóra amit szívesen megosztana, írjon! 🙂
Az úgy volt, hogy valamilyen oknál fogva sikerült összehoznom két esküvő fotózását a következő két hétvégére. Érdekes, mert nem szoktam az ilyet elvállalni, merthogy zéró tapaztalatom van e téren, ráadásul az egyik legnehezebben fotózható műfaj. De most már mindegy, elvállaltam. Viszont az a szitu, hogy elkezdtem gondolkodni. Van ez a Nikon D70 nevű jószág, amelyet 2005 tavaszán vettem és sajnos már nem mai gép. Használható, külső sérelmi nyomok ellenére jól szolgál, de azért a dinamikája már nem az igazi, magas ISO esetén azért akad egy kis képzaj is, nem beszélve arról, hogy túl van az 57 ezer képkockán, ami azért elég soknak számít ennél a jószágnál. Ha esetleg eskövő közepén bemondaná az unalmast, az elég kellemelten voltna, viszont várható. Aztán van az a dolog, hogy a D200 bejelntése óta egy új gép vételén filózom. Később a D200-as tervről letettem, viszont az idő telt, nekem pedig új játék kellett. Aztán jött a Nikon D300 és a D3. No, a D3 volt az álom, de sajnos nem reális, nem beszélve arról, hogy túlságosan nagy dög, ekkora gépet nem akarok cipelni magammal. Marad a D300, amely mérete megfelel, de D3 érzékelője a magas érzékenységgel mégiscsak jobban tetszik. Koncertekre és más akciókra ideális volna, fotóim többsége ISO1600-on készült, és gyakran ez sem vot elég. Szóval az álom a D3 és D300 keveréke volt, amelyet már Nikon D700 néven ismerhetünk pár hónapja. Aztán nemrég jött a D90, amelyet pont tegnap óta lehet hivatalosan kapni Pozsonyban. Ez lenne a D70 utódja számomra, ráadásul van benne HD kamera, amivel mindig is szerettem volna játszani kicsit (rövid videókra, stb. ideális). És akkor most jött a két esküvő és én eldöntöttem, hogy fényképezőgépet veszek. Amolyan hirtelen felindulásból elkövetett fényképezőgépvétel lett ez. Filóztam mit vegyek, mert itt a D90 benne a HD videó, ára is tűrhető, viszont a Nikon F100 megvétele óta megkedveltem a profi gépvázakat. Sokkal jobb a kezelésük, fogásuk, és strapabíróbbak is. Akinek már volt a kezében és fényképezett vele, az tudja. Ráadásul az a szitu, hogy van egy elég drága CF kártya a D70-ben, a D90 viszont SD-t zabál, amellyel nem szimpatizálok. Szóval mi legyen? Nézzük meg mit tud a D300! Jó váz, CompactFlasht zabál, viszont ugyanaz az érzékelő, mint a D90-ben. Előnye a jobb váz és a jobb 51 pontos AF. Viszont ekkor elképzeltem, ahogyan fotózok valahol és mellettem valaki D90-nel és D700-zal. Egyikük majdnem féláron (maradt pénze objektívekre) ugyanolyan képminőséget tud produkálni, ráadásul ott a HD videó is. A D700 pedig már csak egy lépcsőfok az FX-hez, ráadásul az álomgépem. Természetemnél fogva idegbaj kapkodna, ezért döntöttem, lépek egy nagyot, D700 mellett döntöttem és tegnap meg is vettem. Rámegy a gatyám is, de végre egy olyan fényképezőgép, amelyen nincsenek már ergonómia meggondolatlanságok, nincsenek kispórolt vagy nem végiggondolt funkciók (mint pl. AUTO ISO 1/125s időig), minden benne van ami ezidáig hiányzott, vagy kellett volna (kivéve a videózást, de ez AF nélkül nem bosszant annyira). Ezek olyan apróságok csak, mint az ISO kivetítése a nézőkébe, és hasonló hülyeségek, de kismilliü van belőlük és együtt azért sokat dob a konforton. Szóval meg vagyok elégedve, már csak fotózni kell megtanulni és persze beszerezni az F2.8-as objektívek szent trióját (14-24/2.8, 24-70/2.8, 70-200/2.8 VR). Végül egy kép a tegnapi Deja Vu estről. Aki volt ott, esetéleg fényképezett is, az tudja, hogy kevés klubban van szarabbul megvilágítva a színpad. Ennek ellenére sikerült tegnap teleobjektívvel és vaku nélkül összehoznom egy ilyet:
Jah, ott volt Gibbó is, adott is néhány jó tippet eskövő fotózáshoz. A Nikon D700 már neki is tetszett. 🙂
Ezek sem nyugodnak, amikor Photokina van. Szerencsére! A Pretec bejelentett négy új CompactFlash kártyát, amelyek közül a lassabbak (35MB/s) kapacitása eléri a 64, illetve 100GB-ot. Magyarul: egy tisztességes notebookos merevlemez lehetne bármelyik. Vagy itt a B megoldás, az új papíron jelenleg leggyorsabb (50MB/s) memóriakártyák, amelyek kapacitása 32, illetve 50GB lesz. Erre a SanDisk is lépett, bár kontrázni nem tudott, bejelentette az Extreme IV javított változatát (40 helyett 45MB/s, mint a Ducati Line verzióknál) és ezt is 16GB verzióban. Ez már nekem elég is volna. Ha pedig 5D Mark II tulajdonos lennék, akkor talán az új Extreme III 32GB is érdekelne (30MB/s) mint háttértár a HD videókra, merthogy kicsit Sandisk párti vagyok. Szóval megint van mit etetni a huszonemgapixeles Canon HD videós fényképezőgépevel és a Sony 24 megapixeles képzajgenerátorával, illetve a Nikon gyorstüzelőágyúival. És hogy miért írom ezt? Mert pont ma rendeltem még egy 8GB-os Extreme IV kártyát a hej.sk-n és pont azon bosszankodtam, hogy miért nincs ezekből nagyobb, de egyben gyors is. És nesze, pár órát kellett csak várnom. De egyelőre bagózok rá, a Sandisk Extreme IV 16GB ára USA-ban $399, szóval a picit gyengébb 8GB-os verzió €95 áron most nagyon jó vétel volt szerintem. Oké, tudom, ha SDHC-t vennék, az sokkal olcsóbb, de az én gépem a CompactFlash kártákat szereti.
Bejegyzések (RSS)