Hol a határ, meddig etikus fotózni?
szerző: e1 kategória: Fotózás, Közélet , tags: etika, fotóriporter, Fotózás, háború, halál, média, szívmasszázs, újraélesztésKellemetlen dolog szemtanúja voltam ma. Éppen ebédre mentünk kollégákkal, amikor a munkahelyemtől nem egész 50 méterre arra lettünk figyelmesek, hogy kisebb embertömeg van a járdán és mentősök. Közelebb érve láttum, hogy egy idősebb embert próbálnak újraéleszteni szívmasszázzsal. A mentősök tették a dolgukat és egy kisebb embercsoport körbeállta őket. Nem tudom, hogy bámészkodók voltak, vagy megkérték őket, hogy csináljanak élő falat, de éppen eleget láttam. Megfordult a fejemben, hogy kellene lőni pár fotót. Még ha nem is dolgozom a sajtónak elméletileg jogom van rá, legfeljebb néhány ember beszólt volna. Nagy a szám, megvédtem volna magam, de a gép végül a táskában maradt, éreztem, hogy ez nem a legmegfelelőbb pillanat. Gyomrom volt hozzá, ráadásul utálom amikor pl. a TV-ben a sajtó embereire rátamadnak, vagy takargatják a kamerájukat, stb., amikor ők a munkájukat végzik, de végül a gép a táskában maradt, nem éreztem etikusnak egy ember újraélesztési kiséréletét fotózni. Közelebb érve lementünk a járdáról, megkerültük az autókat is megkerülütük őket. Mégiscsak hülyén nézne ki, ha felettük megyünk el. Ebédről visszafelé jövet már más várt. Mentőautó sehol, két rendőr ár állt a járdán a letakart holttest mellett és egy öreg hölgy sírt ott akit egy fiatalabb próbált csitítani, a többi embernek már nyoma sem volt. Várták a halottaskocsit. Most sem pofátlankodtunk fel a járdára, mekerültük őket. Fotókat ezúttal sel sem készítettem, belegondoltam, hogy pl. milyen rosz lehetne ez egy hozzátartozónak, vagy pl. nekem, ha pont egy ismerősöm életéért küzdöttek volna ott. Viszont itt van az a dolog, hogy híradás, stb. végülis az a sajtó dolga, hogy hírt adjon (még hogyha ez nem is volt címlapsztori). Szerintetek hol van az a határ, ahol akceptálható a fotózás, és hol van az, amikor már illene a fényképezőgépet félretenni? Itt gondolok pl. háborús fotóriporterekre, vagy pl. egy tömegkarambol megörökítőire is. Szerintetek hol van az határ amit a médiának már nem szabadna túllépnie?
Bejegyzések (RSS)
Nem tudom, ezek a temak talan tul kezenfekvoek lennenek. Tulsagosan a szadba vannak adva, hogy ez azert szomoru (barmi) mert… Sajtoskent mas teszta, de te nem vagy sajtos…
Sajtós nem vagyok, de bármikor eladhatnám sajtónak. Balázsnak már volt „szerencséje”, első volt a fotósok közül, amikor Pozsonyban a rendőrautó a villamos alá futott, csak ő készített olyan képeket, ahol a mentősök a bekötött véres fejű rendőröket ápolják. El is adta a képeket és szerintem jól tette.
És ha azt vesszük, a blog is a sajtó egy bizonyos formája, nem? Nehogymá mindenhez sajtóigazolvány kelljen. Én jómagam annak híve vagyok, hogy igen, lehessen ilyen esetekben fotózni, viszont ahhoz az kellene, hogy az akkor ott a helyszínen levő emberek, szervek ezt akceptálják és ne baszogassák a népet. Persze van egy másik véglet is, amikor az ember privát eskövőjére befurakodik a média és a lesifotósok, vagy amikor a sajtósokat nem lehet lerázni. Pl. az állítólagos Hedvigverő srác kihalgatása előtt történt dolog, amikor rátámadtak a SME munkatársára. Egyik oldalon jogos volt, másikon nem. A sajtós végezte a munkáját, de tudnia kellett volna, hogy hol az a határ, ahol szakad a húr.
Nálam a határ ott van, hogy amíg nyilvános helyen történik valami, addig mehet a dolog, de úgy, hogy azért tiszteletben kell tartani az etikát és úgy kell fotózni, ahogy azt mi is elvárnánk (képzeljönk magukat a szenvedő alany bőrébe). Aztán a másik dolog az, hogy ha az alanynak nagyon kellemetlen, akkor nem kell őt sem idegesíteni, tudni kell megállni, mert addig jár a korsó a kútra…
teljesen egyetértek.
egy tömegkarambolnál pl. nembiztos hogy lefotóznám a leszakadt testrészeket, de úgy magát amblok a kocsik „tömegét”, ahogy összevannak törve, azt lefotóznám.
Ilyen esetben, amit fent írtál, én sem fotóztam volna. Egyszerűen bunkónak tartottam volna.
egy háború más…. egy karambol is, amiről a készült képek esetleg tanulságosak is lehetnek…. ugyanakkor emberek nyomorát fotózni, pl. ilyen estben, szerintem marha nagy pofátlanság…
Marha közhelyes lesz, de fotózni ott és azt éri meg, ami etikus. Ha az ember megdobja az empátiapróbát, akkor nem kockáztatja, hogy mérges emberek egy vasúddal verik szét a fényképezőgépét (és a fejét, rosszabbik esetben). Neked sikerült, aminek én nagyon örülök.
Igen, emberek nyomorát fotózni nagyon nehéz és gyomor is kell hozzá, viszont ha nem volnának azok az emberek, akik ezt teszik, akkor pl. a grúz-orosz háborúról csak annyit tudnánk, hogy van. Viszont vannak azok az emberek, akik ott vannak az első sorban, és teszik a dolgukat, majd ilyen képeket küldenek a Világba. Ha véginézitek a galériát, sok képen ezek közül is nyomor és szenvedést fogtok látni, ráaádsul sokkal többet, mint pl. aminek ma „részese” voltam. Most akkor miért van az, hogy „egy háború más” és közben meg „fotózni ott és azt éri meg, ami etikus”. Mitől etikusabb egy háborús mészárlást fotózni? Csak azért, mert az már címlapsztori? Fejtstek ki véleményetek, örülnék, ha egy érdekes vita (nem veszekedés) kerekedne ebből. 😉
U.i.: Még egy fotógyüjtemény videó formájában, katt ide.
A háború képei tanulságosak, elrettentőek, és kiváló példát mutatnak arra, hogy mit, és hogyan nem szabad-szerintem- csinálni. Egy háború közügy, míg egy ilyen családi tragédia magánügy…legalábbis ezt vallom. Én, mint aki nagyon sokáig a médiának dolgozott biztos vagyok abban, hogy felesleges ez a rengeteg negatív információ, ami naponta felénk áramlik. Nem hiszem, hogy egészséges dolog naponta vérző, leszakadt végtagú (és sorolhatnám) embereket, szétbombázott házakat nézegetni. Hírfüggő vagyok, és nagyon dühös… A magyar híradók kb 40%-a mindennap arról szól, mi van Pakisztánban, Irakban, Izraelben, és sorolhatnám… De ez engem már nem érdekel…. Megcsömörlik, közömbössé válik az ember…. Arról nem is beszélve, hogy nálunk is volt árvíz, voltak rossz helyzetek, amik bár meg sem közelítik az Ő gondjaikat, ettől függetlenül a híradásaik egyetlen másodpercet sem pazaroltak ránk. Az is biztos, hogy ha itt lenne olyan gond, akkor sem tennék.
Persze ezt most nagyon kihegyeztem a véres dolgokra, de ugyanez a véleményem arról, amikor a celebeknek csúfolt megélhetési magamutogatóival van tele az írott média, vagy éppen mikor reggel a gyerekkel az újságosnál sorban állok, kapásból egy 15 centis meztelen nő néz ránk a napilap tetejéről….Félreértés ne essék, nem prűdség….Az erkölcsi oldala mérgel … Szóval az eredeti témához visszatérve, azt gondolom, hogy vannak olyan erkölcsi határok, amelyet nem érdemes átlépni! Elfogadható, ha egy hajléktalant fotózol, és ezt közzé teszed, de csak és kizárólag akkor, ha figyelemfelkeltésnek szánod! Ja, meg persze ha dobsz neki néhány koronát, forintot, mert különben szerintem gerinctlenség….. A tömegkarambolból is elfgadható az autók látványa, és elrettentésképpen még a fekete zsákkal letakart hulla is, feltéve, ha azon hozzátartozók nem láthatók, akik életük legnehezebb perceiben vannak, és védtelenek. És megint csak eljutottam oda, hogy ezt is csak kellő távolságból szabad, amely észrevétlen, tolakodásmentes, és nem bántja mások érzéseit….Ami pedig a legfontosabb: ezt is csak az motiválhatja, hogy mások életét megmentsük , a figyelmüket felhívjuk, mi történik, ha hibáznak! Volt szerencsém néhány olyan fotóshoz, akit legszívesebben felképeltem volna, és még több, aki szó szerint megérdemelte volna, hogy ott helyben megrakják , bár ha valaki nem hisz az erőszakban, az én vagyok…..ugyanakkor néha kinyílik az ember zsebében a bicska…. A szenzációhajhász képeknél nincs gyomorforgatóbb!!!
mindenki panaszkodik, hogy a world press photo-n is mindig csak a nyomor, szegénység, háború *rossz* dolgok képei vannak.
de ez sajnos a sajtó sajátsága, hiszen a jó hír az senkit sem köt le/érdekel.
igaz az is, hogy érzéketlenné tesz a napi tragédia dózis, az emberek félnek tőle (gyakran csak tudat alatt), hogy mi lesz ha velem is ez történik, igyekszik mindenki csak a saját dolgával foglalkozni.
na jó, ez már bőven túlmutat a bejegyzés eredeti témáján.
Ha lefotóztad volna, nagy valószínűséggel nem került volna bele sajtótermékbe, hiszen régi szokás szerint hullát, hullának tetsző embert nem publikálnak (szerencsére). Persze az internet segítségével terjednek a hullaházas stb. képek is, de egyelőre még nem jellemző, hogy premier plános halottakat látunk az újságban.
Kicsit off, de ehhez kapcsolódik egy olyan élmény, ahol életemben először láttam emberölést, úgy igazából, nem filmen. Egy kis video volt, amit egy amerikai helikopterből lőttek. Az amcsi katonák iraki felkelőkre vadásztak (éjszaka volt), kettőt fel is riasztottak egy bokorból és hátbalőtték őket. Nem volt sem nagy dráma, sem közelkép, sem szétfröccsenő testrészek, a két iraki egyszerűen hasrabukott. Mégis órákig zokogtam, annyira feldúlt a tudat, hogy két ember megölését néztem végig. Az ember azt gondolná, a rengeteg öldöklős film után már kibírja, hát nagyon nem… szóval jobb is, hogy nem kel ilyesmiket nézegetnünk az újságban.
Hát, én úgy vettem észre, hogy az utóbbi időben a sajtó éppenhogy szeret ilyen képeket leközölni. Természetesen ilyenkor vagy kitakarják az arcot, vagy olyan felvételt tesznek be, ahol a holttestek már le vannak takarva, vagy zsákban vannak, de ha ven ilyen felvétel, akkor nagyon szívesene használják, mert egészen más a hatása pl. egy olyan cikknek, ahol mindenki látja, hogy ott egy hulla van, mint amikor csak bejelntik a nyersz számokat, hogy X halott Y sebesült, ebből szálítás közben minden erőfeszítés ellenére Z ember életét nem sikerült megmenteni. Ha pedig emberek százairól, neadjisten ezreiről és tízezreiről van szó, pl. valamilyen természeti katasztrófa okán, akkor a hallotak száma már csak egy statisztikai adat. Ezzel szemben ha az ember látja is.
jah, egy nagyon érdekes film részben ezzel a témával kapcsolatban az Untraceable (2008).
Ez a rengeteg sokkoló kép egy idő után érzéketlenné teszi az embereket, semmi értelme nincs sokszor….
Szerintem van egy előnye is. Talán érzéktelen leszel az ilyen dolgokra, de sokkal jobb lesz a realitásérzeted. Ez az élet rendje, az emberek megszületnek és meg is halnak, de mi emberek erről valahogy nem akarunk tudomást szerezni. Miért? Miért nem akarnak az emberek halottat látni, miért nem akarják tudatosítani, hogy igen, egyszer meghalunk és ha éppen egy motorral 250-nél felcsavarodunk az oszlopra, akkor leszakadt a végtangjaik ott fognak heverni valahol az 50 méteres körzetben, vagy éppen a saját belünk a nyakunkba tekeredik. Miért nem vállajuk, hogy húsból és vérből vagyunk? Be vagyunk szarva a haláltól és ezért társadalmilag elfogadott lett, hogy ez inkább tabu téma!