Ébredés. Szuper a kilátás a szobából Betlehemre. Elmentünk Jeruzsálembe a Siratófalhoz, majd járkáltunk kicsit az óvárosban. Idáig itt láttam a legtöbb rendőrt és katonát, ami logikus, mert ez a zsidók legszentebb helye, a kétezer éve lerombolt főtemplomuk oldalsó támaszfala. Azóta nincsen templomuk. Nagyon érdekes volt, hogy az ortodox zsidók a legnagyobb melegek ellenére is fullos szerelésben, fekete kabátokban vannak. Nem tudom, hogy bírták, de én fehér nyári öltözékben is alig éltem a nagy hőség miatt. Számomra a legérdekesebb momentum az volt amikor egy dőlöngélve imádkozó katona is mondta istenének a mondanivalóját és közben egy feltöltött gépfegyver volt lógott a hátán. El tudjátok képzelni, hogy nálunk egy rendőr imádkozna a templomban? Izraelben ez teljesen normális.

Első rendes megállónk Jerikó városában volt, de gyakorlatilag csak soppingoltunk egy lerobbant helyen. Azonnal észrevehető volt, hogy az országnak ez a része sokkal szegényebb. Az is azonnal meglátszott, hogy erősen arabok által lakott terület, mert koszos és mindenhol sok a szemét, amelyet a szemünk láttára dobtak ki az utcára. Nem is tudom, hogy kikre emlékeztet ez a magatartás… Ezután felpattantunk a buszra és Jeruzsálembe, majd a falat átlépve Betlehembe mentünk. Olyan az egész, mint hogyha a berlini fal túloldalára mennénk, azzal a különbséggel, hogy Betlehem (és még 2 másik kisebb település) itt minden irányból körbe van zárva. Megszálltunk egy Star Hotel nevű szállodában, elfogyasztottuk a vacsorát és már csak egy jó hideg sör hiányzott. Lementem a büfébe és csalódva láttam, hogy európai sörnek nyoma sincs, így maradt az izraeli, vagy a palesztin. Utóbbira esett a választás, és kellemesen csalódtam. Egy Topvar minőségű löttyre számítottam és ez helyett egy kicsit világosabb, de finom sört kaptam. Nem Pilsner függőknek ajánlom. E napon ennyi volt a program, irány az ágy. 🙂

Ma elhagytuk Názáretet, délebbre utaztunk. Először megálltunk Tábor hegyén ahol egészen délután kettőig dekkoltunk. Kicsit sokáig, de legalább utazhattam 6 ajtós Mercedes taxival. 🙂 Miután sikerült elhagynunk „a hegyet”, délre indultunk, palesztin területkre. Elképesztő volt, főleg akkor amikor átléptük az első ellenőrzőpontot, majd kb. egy órán keresztül Jordánia határának közelében mentünk. Mivelhogy Izrael állandóan harci készültségben van a határ nem amolyan „zöld határ” mint Európában, hanem egy erősen védett övezet, amelyben ha mozgást érzékelnek, azonnal lőhetnek a katonák. Ehhez még hozzájönnek drótkerítések (2-3) amelyek közül egyben áram is van vezetve. A határvonal figyelve van és helyenként vannak beásott tankok is. Az ellenőrzőpontokon a beélesített M16-osok teljesen normálisak. Itt ilyenek a mindenapok. A határ mentén rengeteg beduin települést láttunk. A bódéik amelyekben élnek olyanok, mint a nálunk az északi országrészben a tévéből is jól ismert cigány pérók. Kb. 120 ezren vannak és szegényesen élnek, viszont jó viszonyban vannak a hadsereggel, mert a háborúk alatt mindig segítették valamiféleképpen a katonákat, szóval jó helyi szövetségesei a helyi hadseregnek. Ezért cserébe az állam is segíti életüket, gyerekeik ingyen járnak iskolába, vagy szükség esetén orvost biztosítanak nekik, aki szükség esetén akár házhoz is jön. Szép kis szimbiózis. Folyt. köv. (fáradt vagyok, megyek aludni).

Túlvagyunk egy hosszú napon. 🙂 Reggel korábban keltettek minket, mint kellett volna, majd késett a buszsofőr, ezért később indultunk. „Jobban” nem is kezdődhetett volna a nap… A mai nap célja a Genezáreti-tó környékének bejárasa volt. Voltunk legalább négy templomban, megnézük egy zsinagóga romjait, akik újra meg akartak keresztelkedni azok pancsoltak kicsit a Jordán folyóban. Ehhez még hozzájön a kajálás a tó partján egy „restiben”, ahol hal volt a fő menü, avagy Szent Péter hala. Kész csoda, hogy mindezt győztük egy nap alatt, pedig ez nem minden. Tervbe volt még egy hajókázás a Genezáreti-tavon, ami elég furcsán végződött. Napnyugtakor indultunk el, félúton elszakadt az egyik busz ékszíja, sötét vólt mikorra a kikötőbe értünk, majd vártuk a bárkán az embereket a másik buszból. Mikorra megjött és felszált mindenki a hajóra, jött az a bölcs döntés, hogy fújjuk le az egész hajókázást, mert sötétben úgy sincs értelme. Én ezt már akkor mondtam, amikor mindenki hallal tömte a majmot… Szóval láttunk mindent a Genezáreti-tó körül, csak éppen a tó adta lehetőségeket nem használtuk ki, pedig lehetett volna fürödni is, olyan jó volt a vízhőmérséklet, a levegőről nem is beszélve. A Genezáreti-tóról érdemes tudni, hogy a felszíne 200 méterrel van a tenger szintje alatt, egy amolyan völgykatlanban, amelynek az a tulajdonsága, hogy ott tartja a meleget, és esetünkben az erősen párás levegőt. Annyira párás volt a levegő, hogy a kb. 30 fokos melegben fárasztó volt még 100 méter megtétele is a buszhoz. Szokatlan, főleg nekünk Európából és főleg októberben. Ehhez képest a názáreti meleg „kutyafüle”. És ha már Názáretnél tartok, akkor idepötyögöm, hogy ma éjszaka alszunk itt utoljára, reggeli után húzzuk a vonalat délre, Betlehembe. Ennyi, megyek aludni, mert már kezdenek leragadni a szemeim. 🙁

Ez is megvolt. Ma majdnem egész nap Názáretben voltunk, leszámítva egy rövid kánai kiruccanást. Ma gyakorlatilag a fél napot a názáreti bazilika területén töltötük, amely a szószerint 2 emeletes, és ehhez még hozzjönnek a barlangok amelyek alatta vannak. Az egészben az a legjobb, hogy itt nem olyan giccsesek a templomok, mint nálunk. Egyszerűek, de ennek ellenére szépek és díszesek is. Mondjuk az ortodox templom, ahol Mária kútja volt az már más kávé, de az is szép volt a rengeteg aranyozás ellenére. Röviden: van ízlésük. Délután elmentünk Kánába, oda ahol állitólag Jézus az első csodájat hajtotta végre. Ezzel kapcsoltban van egy vicc is, de azt majd később írom le. 🙂 Látszik, hogy a városban inkább arabok laknak, mert nagyon koszos volt. Ez elsősorban akkor volt észrevehető, amikor zsidó negyedbe érkezünk, amely sokkal jobban rendben volt tartva. E téren az arabokat az otthoni cigá… akarom mondani roma nemzetiségű állampolgárokkal lehet összehasonlítani. A munkakedvük a már egy egészen más tészta. Olcsóbb munkaerőnek számítanak, de dolgoznak. Érdekes volt megfigyelni, ahogy Názáretnek majdnem a belvárosában garázsokban maszekoskodnak. Teljesen normális, hogy az asztalos és az autószerelő műhelyei között a garázskapun keresztül azt látni, ahogy készül a friss pékárú, ami nagyon finom. Gyakorlatilag minden étkezéshez van arab kenyér, amely kb. akkora, mint egy palacsinta és fél centi vastag. Egyszerű, finom és ízletes. Na és azt hiszem, hogy mára ennyi elég is lesz, megyek lassan aludni, mert holnap korán kelünk, irány a Genezáreti-tó. Shalom.

Bocs, hogy most ékezetek nélkül írok, de sajnos egy héber PC-nél csücsülök, és elég nehéz egy ilyennel dolgozni, mert minden héberül van, ráadasul jobbról balra kell írni és olvasni mindent. Szóval furcsa. Viszont ami kellemes az az, hogy kedvesek az itteni emberek (leszámítva egy biztonsági őrt aki lecseszett egy csodaszép kertben ahol éppen tiltott helyre léptem 🙂 ).
Szóval voltunk ma Haifában, csodaszép város. Kb. annyi lakosa van mint Kassának, és félig egy hegyre epült. Nagyon gazdag és nagyon karban van tartva. Magasabban elhelyezkedő pontjairól csodálatos a kilátás Füldokozi-tengerre és a kikötőjére, ahonnan sok teherszálító hajó megy ki a tengerre. Ami érdekes az az, hogy van a városban majdnem a tengerpartnál egy nagyon nagy siló. Klasszikus gabonatározó, de óriási és nagyon szépen is néz ki, nem mint nálunk. Ez is jelképezi a város gazdagságát. Szintén meg kell említenem néhány furcsa dolgot. A közlekedés klasszikusan európai, rengeteg európai autóval. Amerikai kocsik alig vannak. Itt-ott egy amerikai mentőautó vagy bazinagy terepjáro. Rengeteg a japán kocsi is, és sok a Subaru. Meg autoiskolát is láttam Imprezasat. Ami szintén érdekes, azok a taxik. Klasszikusan fehérek, mert itt az a praktikus az erős nap miatt, viszont ami furcsa, hogy általában Mercedesek, vagy Škodak. Igen, Škodak. Leggyakrabban Ocatvia, néha Fabia Combi. Aztan időnként még látni Seatot, de taxiban erősen az európai kocsik dominálnak. Ami a közelekedést illeti, minden nagyon simán megy, csak ma este totajásztunk kicsit dugóban, de elsősorban azért, mert a buszos át akart vinni minket a város érdekes részein. Voltunk egy nem tudom milyen spéci vallás kolostora feletti kiláton (ott szóltak rám), és alatta legalább száz méter hosszan lepcsőzetes park lefelé. Csodálatos zöld színe volt mindennek, ilyen zöld nálunk sincs Európában. Sűrű zöld fű, zöld bokrok, minden. Gondoskodnak róla, öntozik, egyszerűen csodaszép. Előszor ezt láttuk fentről, majd amikor lentről láttuk a körforgalomból (ahol két busszal kétszer fordultunk, hogy mindeki láthassa 😀 ), csak ámultam. Amúgy elképesztő az is, hogy mennyire zöld az egész város, annak ellenére, hogy ilyen mediterrán, majdhogynem sivatagi országban vagyunk. Haifa utan Názáretbe mentünk, de egész úton aludtam, mert nagyon fáradt voltam már. Szóval remélem, hogy Nazáretben vagyunk, úgy rémlik valami. Itt egy szálodában vagyunk elszálásolva. Nem túl tiszta, nem túl koser a hely, de megteszi, ráadásul kedvesek voltak és megengedték, hogy az irodából grátisz netre mehessek. Amúgy az előbb voltam kint is és van itt két shop. Az egyik ilyen emléktárgyas, mindenféle kramancokkal turistáknak, a másik pedig amolyan mix bolt, ahol kapni lehet krumplitól mosószeren keresztül kapáig mindent. 🙂 Vettem egy itteni sört és valami cukorkákat, majd a szobán meglátom, hogy jó vétel volt-e. Amúgy az az érdekes, hogy előszor minden árat dollárban mondanak, aztán mondom, hogy csak sékelem van. Akkor mondjak már sékelben, de meg vannak lepődve. Azt hiszem, hogy az egész csoportból én vagyok az egyedüli, akinek van itteni pénze, és nekem is csak azért, mert otthon nem váltottam és itt vettem ki a reptéren bankautomatából. Amúgy az is egy jó kis sztori volt, merthogy kidobott nekem valami szöveget héberül és kérdezte, hogy mit akarok. Mondom szuper, de nem értem. Aztán próbálkoztam újból és már minden ment. Szóval a mai napra kb. ennyi. Még amit érdemes megemlíteni, az az, hogy este fél 7 előtt elkezdtek az arabok imádkozni és olyankor az egész városban hangszórón megy az ima. Nagyon érdekes hallani, és ilyenkor olyan távolkeleti benyomása van az embernek, de nekem nagyon tetszik. Szóval mára asszem ennyi, holnap majd talán írok valamit mobilról, vagy majd meg meglátom. Most húzom innen a csíkot, nem akarok a tulaj kedvességével visszaélni, meg hát a sörre is kiváncsi vagyok.
Már csak annyi, hogy mindenkit üdvözlök otthon, és Andinak mégegyszer köszönöm a közreműködést az MMS-ekkel kapcsolatban.

U.i.: Most fotók nem lesznek, mert nem akarok itt szenvedni vele…

Sikeresen felszáltunk és leszáltunk. Meglepetésemre a repülés alig tartott tovább három óránál. Sajnos ez a három óra számomra szenvedés volt, mert egyszerűen nem fértem el. Nem tudom ki volt az a pihentagyú aki így összesűrítette az üléseket, de szívesen elbeszélgetnék vele. Egy 180 centiméter magas ember nem tud kényelmesen ülni, akárhogy is próbálkozik. Sajnos a busszal hasonló a helyzet, pedig 5 csillagosnak van titulálva. Sajnos nem ér fel egy klímás Karosaval. Ami a repülöt illeti, nem Tupolev, hanem Boieng 737-es volt. A legjobb az egészben a sor volt a budira, mert addig sem kellett ülve nyomorognom. Landolás után jött a szokásos reptéri procedúra, minden simán ment. A vámoskisasszony elöször megakadt a nevemen, mert azt hitte, hogy orosz vagyok, de végül kézzel-lábbal tisztáztuk a dolgot. 🙂 Tel Avivban a reptér nagyon modern és nagy, de érkezésünkor még olyan forgalom sem volt, mint a pozsonyin öt évvel ezelött. Miután felcuccoltunk a buszra, Tel Aviv mellett haladva elindultunk északnak Haifa városba. Buszból nézve nagyon fejlettek, de ennek ellenére még rengeteg az építkezés és fejlesztés. Félúton csináltunk egy megállót egy emlékmünél (nem emlékszem a nevére) amely a tenger partján van. Szóval életemben elöször voltam tengernél is, jupiii! 🙂 Közben pedig megjöttünk Haifába, nemsokára megállunk. Addig csumi. 🙂

Horror! Egy öreg Tupolev, amelyben sűrűbben ülünk, mint reggel a pozsonyi buszban. Remélem, hogy nem esik szét Tel Avivig.

Megvolt, és mérges vagyok. Vettem egy üveg ásvanyvízet indulás előtt azzal a szándékkal, hogy amíg várunk, addig elszopogatom. Francokat, nem engedtek át vele. Nem az bosszant, hogy kidobtam 15 koronát a kukába, hanem az, hogy mindjárt az ellenőrzés után a vámmentes zónában megvehetem ugyanazt az innivalót 60 koronáért. Ammondó vagyok, hogy lehetne itt egy kis tolerancia. Pl. hogyha iszok a vámos előtt az üvegből, akkor valószinű, hogy nem nitroglicerint viszek. Sajnos a légközlekedési vállalatok lobbija hatásosabbnak bizonyosul az utasok érdekeivel szemben… 🙁 Egye fene, egy órán belül már levegőben leszek. 🙂

Remélem, hogy igen, csak lehessen onnan MMS-t küldeni. Egyelőre úgy néz ki, hogy műkodni fog a dolog. 🙂