A héten jelentette be a Nikon, az új D90-est. Azt a D90-est, amelynek van esélye felváltani az én öregecske D70-esemet. Viszont a D90-nek van egy számomra nagy hátránya, és pedig az, hogy az SD kártyákat szereti. Nem komoly hiba ez, de én mégis jobban barátkozom a CF kártyákkal, még magasabb áruk ellenére is. Ha nekem maximális teljesítmény kell a kártyámtól, nem jöhet más szóba. Ezért is vettem meg év elején az öreg D70-esbe a egy kisebb vagyonért az Extreme IV-est. Jelenleg az a szitu, hogy már nagyon itt az ideje lecserélni a fényképezőgépemet, viszont ha a D90 mellett döntök (899 € lesz a várható ár), számolnom kell azzal, hogy kártyát is kell bele vennem, mert a D70-be vett CompactFlash nem lesz hasznáható benne. Meg is néztem közben az SDHC kártyák árát, kellemesek, 2000 korona alatt már nagyon tisztességes darabokat lehet venni, csak sajnos ezek átviteli sebessége maximum 20MB/s körül mozog. Ha ezt most egy 12 megapixeles gépbe veszi az ember, amely 4,5 fps sebeséggel képes produkálni a nyers adatokat és ezt összehasonlítom azzal, hogy az öreg D70 „csak” 6 megapixeles, 3 fps legjobb esetben és ezzel is már egy profi kártyát használok, valószinűleg kicsit idegesítene egy ilyen visszalépés, még annak ellenére is,. hogy a D90 valószinűleg sokkal jobban ki fogja tudni használni a jobb kártya lehetőségeit. Erre fel mit olvasok ma? Lesz egy új SDHC kártya, amelyet kimondottan a D90 piacradobásával egy időben kezdenek el árulni, konkrétan a Sandisk Extreme III egy továbbfejlesztett változata, a 30MB/s Edition. Gondolom senkinek sem kell magyarázni mit jelent ebben az esteben a 30MB/s. Az ediggi típus mellé jön egy gyorsab öcsike, amely már kezdi megközelíteni a Extreme IV-es adta lehetőségeket, ráadásul egy ilyen szöveg jelent meg hozzá a dpreview.com-on: „the new card makes it possible to record 39 6MB images while shooting at 4.5 fps – complementing the new range of DSLRs”. Ugye nem kell mondanom, hogy a 6MB-os képek és a 4,5 fps ebben az esetben a Nikon D90 12 megapixees JPEG tömörítésű fotóit és maximális kép/másodperc sebességét jelentik. A várható kapacitásokat is bejelentették, lesz 4GB, 8GB és 16GB verzió, $65, $110 illetve $180 árakon (nálunk gondolom euróban). Innen az a legjobb, hogy végre nem vacakolnak 1-2GB-os kártyákkal, szóval nem ezekkel lesz elárasztva minden üzlet és az emberek nagyobb kártyákat fognak vásárolni. A másik poztívum az, hogy lesz 16GB verzió, így nem fog kellenem két kártyát vennem, hogy képes legyek legaláb ugyannyi fotót készíteni mint a D70-essel és 8GB-os kártyával. Mondjuk ezzel még mindig nincs megoldva „a videókat hova tesszük?” probléma, de ez is már egy előrelépés. 🙂

Amikor először megláttam a tejes programot, meglepődtem. Jó zenekarok, jó program, elmegyek. De azért volt egy bibi. Nem tudtam ki szervezte, nem tudom miből, nem igen akartam elhinni, hogy ezt össze tudják hozni Somorján. Aztán lassan elkezdtem hinni a dologban. Viszont ekkor mi történt? Elkezdtek jönni a hírek, hogy az egyes zenekarok visszamondták a fellépést, nincs pénz, stb. Hűha, nem lesz jó ez így. Közben megjelent valamiért a T-Com logója is a fesztivál szponzorai között, de ez később megmagyarázódott, majd legvégül eltűnt. Szerencsére, mert szar reklám lett volna, bár merem állítani, hogy ez lett volna a legnépszerűbb sátor az összes közül (mert unaloműzésként internetezni lehetett volna).
De egyek konkrét. Az volt a terv, hogy Tomival megyek el majd és megnézzük az Anima Sound System fellépését, amely éjféltől lett volna. Tomi sajnos nem tudott jönni, de végül Kešůval elmentünk. A bejutás már kicsit kaotikus volt, a nyakamon logó fényképezőgép bejutást biztosított. Nem tudták, hogy hol kik azok akiket beengedhetnek személyigazolványszám alapján, de nem is igen akartak ezzel foglalkozni. Kaptunk kék (sima napi) karszalagot, azzal, hogy majd másnap elintézzük a VIP szalagot. Hm, szerintem nem intézünk mi semmit sem holnap… Bementünk, az Asian Dub Fundation Invasian Krew Killah nyomult DJ szettel. Jól nyomták, bulizott a nép, de azért lassan szállingóztak el az emberek. Kešůval lőttünk pér képet, majd vége ett a koncertnek és irány a büfék. Közben még találkoztam pár ismerőssel, gyorsan kipróbáltam az iPhone-t, majd irány a büfé. Ott megint sok ismerős, sok „Szevasz, mizujs?”, és hasonló. Mondjuk az emberek felére se arcról se névről nem emlékszem, de bocsássatok meg nekem, nem bírok mindenkire emlékezni, akivel valahol valamikor valamilyen fesztiválon beszélgettem egyszer, mert még ha idén nem is, de azért elég sok rendezvényen szoktam megfordulni és tényleg nehezemre esik emlékezni, hogy kivel ültem egy asztalnál 2006-ban. 🙂 De azért örülök, hogy sokan emlékeznek rám és felismernek. Hozzá kell szoknom, hogy sztár vagyok. 😀
De vissza a Onefesthez. Szar, és azok alapján amit hallottam másoktól a helyszínen: ultraszar. Ha nincs ingyen belépőtök ne menjetek! A csütörtöki programról csak annyit, hogy gyakorlatilag a program nagyobbik rész elmaradt (Anima Sound System sem volt), a nagyszínpad akkora, hogy semekkora, az a pletyka járta, hogy a hangosítók másnap Galántára mennek hangosítani és még nincs leegyezve a másik csapat, és hasonlók. Hát, ha ezek alapján lefújják az egész rendezvényt az nem is lenne baj, mert akkor legalább kevesebb ember lesz átbaszva. Már csak az a kérdés, hogy miként lesznek kárpótolva azok az emberek, akik kedvenc zenekaruk, stb. miatt vették meg a 450-990 koronás jegyeket és végül elmaradt a fele program, amiért fizettek. Erre nagyon kíváncsi vagyok.

Reggeli update:

Na, én az előbb keltem, azzal a jószándékkal, hogy a hajbali órákban fent leírt sorokar folytatom és teszek fel képeket, de jelen esetben az a szitu, hogy nem folytatok semmit. Hajnalban már írtam a Zene.SK-ra, hogy valószínűleg el fog maradni még jópár zenekar és sok program, stb., illetve volt egy tippem, hogy a szombati napot lefújják. Ez helyett mi történt? Ma reggel leléptek a szervezők, a fesztivának vége, emberek százai átbaszva. Kiváncsi vagyok az eseményekre, mert érdekes szitu kerekedett. Azoknak akiket aktuális hírek érdekelnek, figyeljék a PRESStige Onefest blogját, illetve a Zene.SK Onefest fórumát. A Onefest oldala sajnos időközben megszűnít létezni. Az Új Szó is tisztességesen felzárkózik, itt lehet elérni a One fesztivállal kapcsolatos híreiket. Amúgy az eseménnyel foglalkozik kicsit a külföldi internetes média is, konkrétan a Zene.hu és az Index is. Még meglátjuk, hogy mi esz ebből…

Látszik, hogy nemsokára itt a Photokina. Nikonék és Canonék már lövik egymást. A héten bejelentésre került a Canon 50D a 40D utódja. Azzal próbálkozik a Canon, hogy konkurálni fog a Nikon D300-nak. És hogy mivel? Kapott egy 15 megapixeles képérzékelőt és a maximális ISO érték is megugrott, 12800-ra. Oké, tudom, hogy a Nikon D3-ban és D700-ban 25600 van, de azok FX gépek, az 50D viszont APS-C masina, ráadásul magasabb a felbontása. Nem tudom miért, de az a gyanúm, hogy a Canon marketing részlege még mindig nem fogta fel, hogy az emberek többségét már nem érdeklik a megapixelek és egyéb számok, hanem az érdekli őket, hogy hogyan milyen képeket készít a gép. Merem állítani, hogy a Canon ebben az 50D-vel alulmarad a D300-nak és a D90-nek is.
Apropó Nikon D90. A várva várt D80 utódot ma jelentették be, bár már hetek óta ment a sugdolózás az interneten, hogy lehet majd vele videózni, stb. Hm, mondtam akkor, hogy nem lenne rosz, de nem tudtam reálisan elképzelni miként lehetne vele fókuszálni. Ma megjött a válasz, lesz videó, sőt lesz kis HD felbontás is (720p – amiről csendben álmodtam), viszont AF (autofókusz) nem lesz. A maximális HD videóhossz 5 percre lett limitálva, állítólag a szenzor melegedése miatt, de sokkal valószinűbb azért, mert nem akarják hogy a berendezés hivatalosan kamerának legyen minősítve. Fene tudja, de az 5 perc is jó. Ha nem lesz autofókusz, akkor nem valószinű, hogy valaki többet fog vele filmezni, ez inkább amolyan rövid pillanatfelvételek készítésére lesz alkalmas, majd azután össze lehet ezeket vágni valami okos kis programban, amely valószinűleg nem a Nikon Capture NX 2 lesz. Erről jut eszembe, el tudjátok képzelni, hogy pl. a videó RAW formátumban lenne? Durva lenne, nem? Amúgy nem abban lesz, hanem Motion JPEG (.mov) lesz. Szóval aki a méret miatt aggódott, ne aggódjon, 5 perc teljesfelbontású felvételnek elég lesz 600MB hely a kártyáról. A kártyáról, amely SD, illetve SDHC. Nem nagyon vagyok ezzel a típussal kibékülve. Az okés, hogy kicsi és praktikus, ráadásuél meg is lehet fizetni, viszont az adatátviteli maximális sebessége jelenleg 20MB/s körül mozog, ami szép, viszont a mai 12 megapixeles szeznoroknál ez majdnem egy kép másodpercenként. Ha pedig már az érzékelőnél tartunk, a jó hír az, hogy a D300 12 megapixeles  érzékelője lett felhasználva. A D300-ban bevált, ezért előreláthatóan jó lesz a D90-ben is.
Megmondom az igazat, gondolkozom ezen a gépen. A D70-nek már kell egy utód, csak hát az volt az eredeti tervem, hogy egy vagy két kategóriával feljebb fogok nézelődni. D700 volna az aminek igazán örülnék, csak hát kicsit szomorú vagyok az ára miatt, amely nekem jelenleg magas. Most mi legyen? Vegyem meg szeptemberben a D90-et + hozzá kettő vagy három darab SDHC kártyát? Nem tudom!

Nem fogjátok elhinni, van egy teljesen legális dobozos (!!!) Windows Vista Ultimate operációs rendszerem. Ingyen jutottam hozzá, 32 és 64-bites telepítő is rajta van a DVD-n. Jó mi? 🙂 Oké, van egy bibije, az hogy szlovák. Nem komoly bibi, de jobban szeretem az angol verziókat, mert általában ezekre jönnek ki először a frissítések, javítócsomagok, stb. Most az a szitu, hogy itt van asztalomon ez a Vista, otthon éppen reinstalációt terveztem, ráadásul ez a verzió legálisan is engedélyezi az Ultimate Extra programon keresztül más nyelvek telepítését, amivel gyakorlatilag többnyelvűsíteni lehet az operációs rendszert. Az a gond, hogy az alap továbbra is szlovák marad, és az angol kezelőfelületet leszámítva ott vagyok, ahol voltam, minden frissítésre hetekig, vagy hónapokig kell várnom. Úgy döntöttem, hogy megpróbálom elcserélni angolra. Sajnos a Microsoft infóvonalán nem jártam sikerrel, azt leszámítva, hogy minden adatot be akartak gyűjteni rólam (teljes név, telefonszám, stb. – mentek anyátokba) csak azt tudtam meg amit sejtettem, ha szerzek egy angol csomagot, nem használhatom azt a regisztrációs számot, amely a szlovák verzió dobozában van (remélem). Ez van. Most azon vagyok, hogy szerezzek valakit, aki elcseréli az angol Windows Vista Ultimate (esetleg Home Premium) kicsomagolatlan dobozos verzióját szlovákra. Nem tudom, hogy ki és miért tenne ilyet, de hátha van valaki. Ha tudtok ilyenről, akkor szóljatok. B megoldás, hogy eladom, elvégre még ki sincs csomagolva. 🙂
Aztán ez még nem minden. Mivel egy olyan cégecskébe dolgozok, amelyet szeret a Microsoft (talán azért mert milliókat fizetünk nekik?), alkalmazottként volt lehetőségem beszerezni 400 koronáért a Microsoft Office 2007 Enterprise verzióját. Szlovák helyett angol lett, de nem baj, inkább telepítek szlovák nyelvsomgaot rá, minthogy várjam a frissítéseket. Oké, ez már nem a klasszikus doboz verzió, illetve az is, csak éppen rá van írva, hogy „Home Use Program”. Ahogy megtudtam, ez kb. annyit jelent, hogy a cég alkalmazottjai juthatnak hozzá ennyiért otthoni használatra. A licens hivatalosan addig érvényes, amíg a cég alkalmazottja vagyok, de gyakorlatilag működni fog később is. Már csak a Nikon Capture NX 2-est kellene beszerezni ilyen „majdnem ingyen” áron és boldog is leszek. 🙂

U.i.: Mondjuk ha volna még ingyé és legálisan Total Commander, meg WinRar, meg néhány csecseség Adobe bácsiéktól, nem haragudnák meg… 🙂

Frissítve 2010. július 31-én.

Még a Canon tulajdonosoknak is van ilyenjük, nemhogy nekem. 🙂 Már csak az a kérdés, hogy kinek mi mennyire reális belőle. Én a saját listámat már közöltem valakinek a blogján régebben, de mivel azóta sokat változott a dolog, ide írom a friss verziót. És hogy miért? Egyszerű az ok, hátha akad valaki aki ráakad erre a bejegyzésre és ideszól, hogy: „Hé, egy ilyen objektívem van nekem is itthon, itt fogja a port a szekrényben. Ha kell, jó pénzért eladom.” Na ezért. Aztán ha már ezt leírtam, ideírom azokat a cuccokat is, amelyeknél azt várom, hogy valaki a következő mondatot írja ide: „Figyelj, vettem Nikon felszerelést több mint fél millióért és rájöttem, hogy nem is érdekel engem ez a fotózás annyira, hogy ezt a kramancot mindenhova magammal cipeljem. Ha kell, akkor vidd, csak a helyet foglalja a háznál.” Ugye mennyire reális? 😀
Szóval kezdjük, bemelegítőnek lássuk azt ami számomra is elérhető (az összes felsorolt objektívekkel készített képeket a pbase.com-on találhatok, konkrétan itt, teszteket pedig a photozone.de oldalon, konkrétan itt):

• Nikkor AF 18-35mm f/3.5-4.5D ED-IF (2000) – erre kb. 2 hete fáj a fogam, amikor kapcsoltam, hogy ezzel csodaszép dolgokat lehetne művelni Nikon F100-ason, mert elvégre ez egy filmes vázra tervezett objektív. Sajnos amióta itt a D3 és a D700, azt látom, hogy megy fel az ára, mert sokak számára ez egy olcsó alternatíva a méregdrága Nikkor AF-S 17-35mm f/2.8D ED-IF helyett. Az egy másik dolog, hogy a digitális vázon nem lesz csúcsteljesítménye (filmre volt tervezve), de egye fene.
• Nikkor AF 20mm f/2.8D (1994) – ha a fenti objektív nem jönne össze, akkor ezzel is nagyon megelégednék, elvégre 20mm filmes vázon még mindig nagyon széles látószög, ráadásul a jobb fényerő miatt használható volna gyengébb fényviszonyok mellett is. Előnye, hogy nemrégiben még elég olcsón beszerezhető volt, mert digitális vázakon nagyon szarul teljesített (még APS-C érzékelős vázon is), mert egyszerűen a fény nem merőlegesen érkezik az érzékelőre. A filmnek ez nem okozott gondot, de ki a fene tudta még 1994-ben, hogy a CCD ezt nem fogja komálni.
• Nikkor AF 18mm f/2.8D (1994) – érdekes, mert ezt a típust a 20 milliméteres öcsikéjével ugyanabban az évben dobták piacra. Fényereje szintén csecse, sajnos az ára annál kevésbé. Drágább volt (és ma is az), mint a 2 milliméterrel hosszabb gyújtótávolságú öcsike. Sajnos nagylátószögű objektívek esetén az a 2mm is sokat számít. Szóval ez jöhet, de csak jó áron kérem.
• Nikkor AF 85mm f/1.8D (1994) – egy tipikus portrézó objektív, máig az egyik legkedveltebb az 50-esek után. Azoknál akiknél a lehető legélesebb kép a fontos, azoknál ez a tuti befutó. Újonnan is jó áron beszerezhető, használtan nagyon ritka, mert kevesen adják el. Lehet, hogy majd idővel megveszem eBay-en keresztül.
• Nikkor AF 14mm f/2.8D ED (2000) – filmes vázon ez volna a csúcs. Jelenleg digitális vázról átszámolva 27mm a legszélesebb látószögem. Ez ennek majdnem a fele. Ezzel tudnák ökörködni. Sajnos ez is ritka darab, ráadásul ez is a drágábbak közé tartozik.
• Nikkor AF 20-35mm f/2.8D – erre szépségre is már régen fáj a fogam, már D70-re meg akartam venni. Az a baj vele, hogy gyakorlatilag csak eBay-en lehet kapni és ott is csak pár darab van belőlük, amelyek ezért elég magas áron kerülnek eladásra. Némi türelemmel talán sikerrel járhatok. Miután vettem filmes gépet is, duplán szeretném, mert ez még a megfizethető rövid gyújtótávolságú és ráadásul jó fényerejű objektívek kategóriájába tartozik, ráadásul nagyon éles képet produkál digitális vázon is. Egye fene, hogy nehéz mint egy tank.
• Nikkor AF 35-70mm f/2.8D – ez a jól jónne kategória, mert szépen kiegészítené a fenti lencsét, ráadásul a 2.8-as fényerő mellett gyakorlatilag helyettesíthetné a Nikkor AF 35mm f/2D (1995) és Nikkor AF 50mm f/1.4D (1995) objektíveimet. Mondjuk ez nélkül most megvagyok, de ha jó pénzér volna, miért ne? – Már van AF-S 24-70mm f/2.8D (2007), szóval ez az objektív tárgytalan.
  
• Nikkor AF-S 80-200mm f/2.8D ED-IF (1998) – nem gyártják, felváltotta egy másik álomobjektív (arról majd írok később). Nem vagyok olyan szituban, hogy szörnyen rá lennék szorulva, merthogy van már egy Nikkor AF 80-200mm f/2.8D ED (1992) telém, amely optikája kb. ugyan ilyen. Annyi a különbség, hogy az enyémbe még nem került ultrahangos fókuszmotor, viszont máig gyártják. Ha volna lehetőség olcsón upgrade-elni, akkor jöhetne.
• Nikkor AF-S 12-24mm f/4G ED-IF DX (2002) – csak APS-C érzékelős digitális vázakon használható (ezért DX), de egy nagyon jó objektív. Magas ára miatt általában csak profik birtokolták, viszont most a D700 és D3-ra upgradelőknél van esély arra, hogy valaki jó áron eladja. Hátha. – Már nincs APS-C érzékelős vázam, ergó nincs mire feltenni.
  
• Nikon D300 (2007) – ezt még talán meg tudnám fizetni. Gondolkoztam is rajta sokáig, mert jó kis váz már ez is, ráadásul jól barátkozik a teleobjektívekkel. Sajnos közben megjelent a D700 és az mindent bekavart. – közben meglett a D700
• Nikon SB-900 (2008) – megfizethető, ráadásul volt már szerencsém tapizni is. Intim kontaktusba nem kerültünk, ezért felhevítenem sem sikerült, de amit olvastam róla, az alapján rossz vétel nem lehet. Egyedüli bibije a mérete és az, hogy bouncer nélkül árulják, de ebbe szerintem bele tudnék nyugodni.
• Sandisk Extreme IV 8GB – nem Nikon cucc, de Nikonba való. Van már egy ilyen kártyám, de nagyobb rendezvényeken, fesztiválokon néha nem ártana ha kettő volna. Ha idővel veszek egy jobb vázat, mindenképpen vennem fog kelleni legalább még egyet, mert ott már elfelejthetem, hogy ráfér 1450 RAW kép egy kártyára, nem beszélve arról, hogy mindig legyen az embernél egy pót elem és egy pót kártya is. – Időközben megvettem ezt is, mert a D700-hoz nagyon kellet. Most még egy 16GB-os verzióra pályázok a kettő 8GB-os mellé. Sajnos a RAW-ba fotózás nagyon memóriaigényes.

Most pedig következzen az álomlista:

• Nikon D700 (2008) – jöhetne a D3 (2007) is, de ha választanom kéne, akkor az árkülönbségen inkább valamilyen objektívet vennék. Teljesen feleslege magyarázni miért is akarom. Kell, és kész! – megvettem
• Nikkor AF-S 14-24mm f/2.8G ED (2007) – akinek volt a kezében annak nem kell kommentár. Azoknak akik még nem találkoztak vele. Ez jelenleg az egyik legjobb Nikkor objektív ami létezik, mindenféle túlzás nélkül. Szuperéles képeket készít már 2.8-on is, ráadásul FX vázakra volt tervezve, szóval akármire csavarja fel az ember, jól teljesít. Súlya van, vigyázni is kell óriási elülső lencséjére, de amilyen szabadságot az ez az embernek. Innen már tényleg csak a VR hiányzik, de az is csak papírforma szerint, mert állvány nélkül kézből egészen 1/15-öd másodperces időket lehet vele fényképezni. Ha árát hozzáadjuk egy D700-as árához, akkor már egy D3-ast is vehetünk. Időközben volt szerencsém fényképezni is vele két napig. A nagy látószög zseniális, nagyon jól lehet vele pl. partyfotókat is készíteni, koncerteken nagyon klassz közönségfotókra.
• Nikkor AF-S 24-70mm f/2.8G ED (2007) – kell ehhez kommentár? Ez is FF/FX vázakra volt tervezve, a zseniális és máig szintén méregdrága Nikkor AF-S 28-70mm f/2.8 ED-IF (1998) továbbfejlesztett változata 4mm bónusszal lefelé. Filmes és FX vázakon ez az alap zoom objektív. – Erre a D700 után nagyon szükségem volt. Aki teheti, rögtön a D700-zal együtt vegye meg.
• Nikkor AF-S 70-200mm f/2.8G ED-IF VR (2002) – a feljebb már említett teleobjektívek legújabb változata. Kapott 10 millimétert lefelé, megvan benne az ultrahangos fókuszmotor és mint hab a tortán akad képstabilizáció. Igaz, ez még az első generációs VR (bár keringenek már pletykák arról, hogy lesz továbbfejlesztett verzió VR II jelzéssel a végén), annak ellenére nagyon kellene. Ez egyike azoknak az objektíveknek, amelyeknél azon gondolkozom hogy meg is venném, mert nagyon gyakran elég nagy szükségem van rá, főleg koncerteken és hasonló akciókon, ráadásul kicsit távolabbról portrézni is nagyon jól lehet vele, még rossz fényviszonyok esetén is.
• Nikkor AF-S 105mm f/2.8G ED-IF VR Micro (2006) – makró objektívem még nincs. Nem húz a dolog annyira, hogy vegyek, de lehet, hogy egy napon és is makróőrült leszek és akkor egy ilyenre is szükségem lesz.
• Nikkor AF 135mm f/2D DC (1995) – mire is kell ez nekem? Fene tudja, elméletileg meg lehet lenni nélküle, de mégiscsak kell. Nézzétek meg a portrékat, amelyek ezzel az objektívvel készültek és megértitek. Mindenről Defocus Control (DC) tehet. Nem fogom magyarázni mire jó, akit érdekel utánaolvas.
• Nikkor PC-E 24mm f/3.5D ED (2008) – ez egy nagyon spéci cucc, főleg építészetet fényképező fotós társaim fő álma. Nem zavarna, ha volna egy ilyen csecseségem, néha azért én is hasznát venném.
• Nikon FM2/T (1993) – már egy FM2 is szuper volna, de jöhetne az FM2N, illetve FM3A is. Amit érdemes ezekről a vázakról tudni, az az, hogy -40 °C és +50 °C közötti hőmérséklet tartományban gond nélkül működnek. Teljesen mechanikus az összes, ráadásul a T verzió titánból készült. Egyszerűen ezek a kinyírhatatlan Nikon gépek, amelyekbe még elem sem kell (legfeljebb gombelem fénymérésre, ha picit igényesek vagyunk). Sajnos máig elég drágák, bár egy kis szerencsével jó áron beszerezhetőek, mert sokan csak azt hiszik, hogy egy régi vacak, közben fogalmuk sincs arról, hogy ezek a gépek mechanikusan tudtak 1/4000 másodperces expozíciós időt. Ha már igazi full manuális gépet akar valaki venni, akkor vagy Leica M6, vagy ez, a többi csak alternatíva.

Legvégül pedig a ne is álmodj róla lista, amelyhez nem is fűzök kommentárt, mert teljesen felesleges. Meg kell nézni az árukat és máris szalvétákat van kedvem gyűjteni fotózás helyett…

• Nikkor AF 28mm f/1.4D AF (1994)
• Nikkor AF-S 200-400mm f/4G ED-IF VR (2003)
• Nikkor AF-S 200mm f/2G IF-ED VR (2004)
• Nikkor AF-S 300mm f/2.8G ED-IF VR (2004)
• Nikkor AF-S 400mm f/2.8G ED VR (2007)
• Nikkor AF-S 500mm f/4G ED VR (2007)
• Nikkor AF-S 600mm f/4G ED VR (2007)

Majd ha nagy leszek, akkor a fenti cuccok mindegyikét megveszem, és lesz majd hozzá egy brutálisan felszerelt stúdióm és terepjáróm is (+ két csinos asszisztens :D).

Nem szoktam anyám állandó dilijeiről írni a blogon, mert hát ki kíváncsi rá, de már kezdi nálam is túlzásba vinni. Az oké, hogy egész hétvégén csak kötekedik, de amikor már 4 menetes rodeót rendez le csak azért, mert nem volt kedvem két hetet várni arra, hogy bekapcsolja a mosógépet és megtettem ezt magam, az már sok. Az ő rodeóját azt úgy képzeljétek el, hogy ordít teli torokból a szobám ajtajában (szerencsére beljebb nem tud jönni a kupitól a szobámban) és nem egyszer, hanem ugyanazért akár 3x is. Először kiabál valamit, közlöm vele, hogy nem vagyok rá kíváncsi, majd kifogy a mondanivalójából. Ezután 2 perc nyugi, majd megint eszébe jut valami és ugyanezért benyit és megint szórja a műsort, de ekkor már 2x hangerőn. Ilyenkor közlöm vele, hogy a legkevésbé sem érdekel az ordibálása, velem kommunikáljon normálisan és kicsit felhangosítom a zenét. Ezt ő gond nélkül túlkiabálja, de ha ignorálom hamar belefárad. Aztán jön a harmadik kör, amikor megint valami fontos hozzáfűznivalója van az első két menethez és ekkor megint beront és ordít teli torokból. Ilyenkor azt szoktam alkalmazni, hogy addig hangosítom a zenét, amíg eljön az a pont, hogy már nem bírja túlkiabálni és a saját hangját sem hallja már. Ekkor elég hamar feladja és aztán már nyugi van. Mai nap nem volt szerencsém, mert összeszedtem valami trójait a gépembe és éppen Safe Modeban működtem, ahol nem megy a hang (zene), szóval nem volt mit felhangosítani. Anyám felbuzdulva azon, hogy első három menetben is „sikeres” volt, berontott negyedszer is, de ekkor már az egész ház és az utca is hallotta a szövegét. Az a legdurvább az egészben, hogy én higgadtan közlöm vele, hogy nem érdekel mit mond ordibál, és ő erre fel még jobban ordít. Ezt olyan nehéz felfogni, hogy nincs hallgatósága akit érdekelne a szövege? Régen abbahagytam már azt, hogy leállok vele vitatkozni, rájöttem, hogy semmi értelme, mert akkor is neki van igaza, ha nincs, szóval csak a hangszálaimat koptatnám. Most nem vitatkozom vele és ez a baja, mert állandóan keresi a konfliktus lehetőségét. Nekem ez a rendszeres hétvégi műsor már nem hiányzik a boldogsághoz, találjon magának barátnőket, azokat „szórakoztassa műsorával”, ne engem! És ekkor persze jönnek a testvérei, akik mondják a szöveget vele együtt, hogy az anyád, és stb. Ez mind szép és jó, de attól, hogy az anyám még nincs joga velem ordibálni. Olyan nehéz megérteni, hogy 23 évesen elvárom, hogy normálisan beszéljenek velem és nem úgy mint egy kutyával? Vagy minden áron az a cél, hogy annyira felbasszanak, hogy másnap bemenjek a bankba felvenni egy 3 milliós kölcsönt 50 éves törlesztéssel (amit persze a bank nem adna meg) és lakást vegyek, elköltözzek? Mert nekem az a gyanúm. Vagy B megoldásként kezdjek el drogozni? Megtehetném, talán könnyebb is volna elviselni anyám hisztérikus kitöréseit, de magammal basznák ki és megint csak én szívnám meg. És tudjátok, hogy mi a legrosszabb? Ez csak rosszabb lesz, mert Muter nemsokára elmegy nyugdíjba és akkor a sok itthon üléstől átkattan neki és nonstop fogja szórni a műsort. Szerintem én ekkor fogok csak igazán bekattanni és A illetve B lehetőségek valamelyikén filózni.

Olvasgattam ma egy kicsit az Autóbuzik blogot, és mire akadtam a régebbi bejegyzések között? Lambós reklámokra. Kicsit régebbiek, kettőt közülük már posztoltam a blogomon én is, itt és itt. Erre fel mit látnak szemeim? Újdonságok a traktorgyár marketingrészlégről (konkrétan a német Philipp und Keuntje reklámügynökség munkája)…

Ha ez nem volt elég, itt van még egy reklámfilm Philipp und Keuntje portfóliójából. Természetesen ez is  Lamborghini lesz, konkrétan Lamborghini Gallardo LP 560-4:

http://www.youtube.com/watch?v=rbdZSLmfsXg&fmt=18

Ez nem az az esemény, ahova „Szevasz Iván, nincs kedved eljönni lőni pár képet?” mondattal hívnak. Ide csak komoly fotósok tudnak eljutni, de még nekik is gondjuk van, mert pl. a nagy hírügynökségek emberei előnyt élveznek velük szemben. Ez egy olyan esemény amelyet az egész világ figyel, egy olyan esemény, amelyen csak a tényleg profik dolgozhatnak, valahogy így.

Liu Zige © Clive Brunskill/Getty Images

Érthető, hiszen az egész 2008-as pekingi olimpia egy nagy reklám Kinának, és Kína nem örülne neki, ha a magamfajta amatőrök gagyi képekkel fárasztanák a népet a vilgában (de ez nem csak Kínára érvényes). És megmondom őszintén, nem nagyon szeretném fotózni. Hajnali öttől ott lenni, hogy elhelyezhessem a fényképezőgépeket az este 10 órakkor rendezett 100 méteres férfi síkfutásra, amey kevesebb mint 10 másodperc alatt zajlik le? Nem, ez nem az én stílusom. Biztosan jól meg vannak ezért fizetve azok akik ezzel foglalkoznak, de ez már nem szórakoztatna. Úgyszintén nem hiányzik több mint 90 kg felszerelés cipelése a bolygó egyik feléről a másikra (birtoklása viszont annál inkább) és az, hogy egy évre előre tervezzem meg az 2-3 hetes programomat. Ez már számomra nem a fotózásról szól, így már nem érdekel. Mondjuk ha valaki azt mondja, hogy járkálhatok bárhol és van egy segédem aki cipeli a felszerelésemet, akkor oké, de ilyen nem létezik. Az olimpia alatt és úgyszintén a legtöbb sporteseményen szigorúan meg van határozva, hogy a sajtó emberei hol mozoghatnak és ezt én nem szeretem. Ha fényképezek, több szabadságot igényelek. Mindenestre jó tudni, hogy vannak emberek, akiket ez nem zavar és így is jól csinálják dolgukat. Itt van néhányuk weboldala, blogja és munkája. Már a felszerelés mennyiségéből is láthatjátok, hogy nem kispályások:

Rod Mar a Seatle Times fotósa – Olympics: Planning, Packing, And Panicking. Érdemes belelapozni az olimpiai képekbe (jobb oldalon naptáron keresztül).

Vincent Laforet (blog) – Preparing for the Biggest Organized Event of Them All: The Olympics – felszerelés (érdemes a képek alatti szöveget is olvasni).

Eric Seals – My home away from home, camera bags and all

Végül pedig néhány zseniális kép (jelenleg 150) a pekingi olimpiáról itt (érdemes végignézni), következő képek pedig itt, itt és itt. 360 fokos panorámakép a pekingi madárfészekből a férfi 100 méteres síkfutás előtt pedig itt.

Kicsit autófanatikus vagyok és szeretem a 90-es évek, illetve 2000 közeli évjáratú autókat. Az a fontos, hogy legyenek szép nagyok, elegánsak és tiszteletet parancsolóak és ne úgy nézzenek ki mint egy Peugeot 207. Egy kis szögeltesség mindenképpen kell. E téren nálam a régi Mercedes-Benzek (főleg a Bálna), az Audik és a BMW-k viszik a prímet, élen a 7-es BMW E38-as típusával. És lám-lám, nem én vagyok az egyedüli, aki úgy gondolja, hogy ezek az igazi autók. Kezdjük egy E38 találkozóval Japánban (itt ki lehet kapcsolni a hangot):

Jó kis tali volt, mi? És ez Japán, az egyik legtávolabbi hely a BMW-k szülőotthonától. Ebből mi következik? Európában több lesz belőlük:

Csodálatos, mi? Ráadásul 4:37-kor hallani lehet az egyik elhaladó BMW-ből a Tolvajtempó (Gone In 60 Seconds) egyik legjobb dala szól a Low Rider (War), amelynél a filmben Memphis Raines (Nicolas Cage) és csapata elindul becserkészni a sok csodaszép hölgyet. Ezt a részt a filmből rendszeresen megnézem, aztán általában az a vége, hogy leragadok a film előtt és végig is nézem. Nagyon ott van.
De most térjünk vissza a mi kis Bömöseinkhez. Feltűnt, hogy a Chris Bangle féle E65-ös ocsmányságból alig volt pár darab? Ezekszerint nem csak az én véleményem az, hogy ronda, a videó szerint legtöbb BMW rajongó is a régebbi típust kedveli. A legtöbb természetesen az én kedvencemből, az E38-asból volt, ráadásul akadt ott néhány Alpina is.
A BMW Alpina az én álomautóm, az az autó, amelyről iskolai házi feladatként első weboldalamat készítettem. A B12-es BMW Alpina, Alpine Blue színben, csodálatos, 20″ sokküllős könnyűfémfelniken. Pontosan így szeretem, így a legszebb. Ha majd egyszer nagy leszek, ilyen E38-as BMW-m lesz:

Beteszek valami jó zenét és csak hajtani fogok, sok kilométert hagyva magam után. Semmi kerékcsikorgatás, ökörködés, vagy vadulás. Az nem illik ehhez az autóhoz. Csak szépen suhanok és közben lassan elfeledkezem arról ami az autón kívül történik, mert ekkor a világ egy jelentéktelen kis semmivé változik. Ilyenkor nyugalom lesz, hallgatom majd a 4-5 literes motor kívülről beszűrődő kellemes duruzslását és boldog leszek…

Ha jól emlékszem szerdán történt. Éppen intézek valamit telefonon az egyik kollégával, amikor csörög a mobilom. Ismeretlen szám, lehalkítom, majd később visszahívom. 10 perc múlva hívom, már nem is tudja miért hívott, de várjak egy pillanatot, keresi. Reménykedtem, hogy nem valami telemarketing, mert azokra enyhén szólva is allergiás vagyok. Nem az volt. A Profesia oldalon akadt rá az életrajzomra az illető és szeretne beszélni/találkozni velem. Be is mutatkozott, valamilyen magyar neve volt, de miután elismételtettem vele sem értettem meg. Szerencsére a cég nevével (Human centeR) már nem volt gondom, viszont jobban zavart, hogy nem árulta el, hogy kinek is dolgoznak (OVB maklőrök taktikája). Pozsonyban a Spitál Kórház utcán van az irodájuk, ami nekem melóból szerencsére közel van. Vannak cégek akiknek azonnal nemet mondok, de mondom egye fene, nincsenek messze, megegyeztem egy interviewban péntek délre. Elvégre semmi veszítenivalóm, ráadásul egyik főnöknőm sincs munkában szeptemberig, szóval lazán megnyújthatom kicsit az ebédszünetet. Elmentem, a gimi elvégzésétől elmondtam neki egész karrieremet, hogy hol mit csináltam, stb. Ha jól láttam egy teljes A4-es lapot teleírt „velem”, ennyire részletes interview-m még nem volt. 🙂 Kicsit furcsa volt, hogy rögtön az elején kérdezte, hogy milyenek az anyagi elvárásaim, amikor még azt sem tudtam, hogy pontosan mit fog ajánlani, de közöltem vele az összeget. Miután végzett velem, elárulta a vállalt nevét is, amelybe embert keres, de azonnal közölte, hogy az anyagi igényeim pont a felső határon vannak és ajánlja, hogy csökkentsem őket, mert így könnyen más érdeklődőt részesíthetnek előnyben. Megfordult a fejemben, de végül nem mondtam kevesebbet. Jelenlegi munkáltatómnál már ott vagyok több mint egy éve, már a második pozíciómon. Ha most egy másik céghez megyek megint kezdő levelre, akkor az ne +2 ezer korona (-adó)  miatt legyen. Ha ehhez még hozzáveszem azt is, hogy semmilyen bónuszt, vagy 13. fizetést, egyebet nem említett, még veszítenék is vele, ráadásul jelenlegi munkahelyemnek van egy előnye. Ha éppen nem cseszegetnek, akkor nyugi van, saját irodám van, gyakorlatilag 7 órás a munkaidőm (ebből még le kell vonni azt amit neten vagyok) és bent dolgozom a belvárosban. Szóval ha váltok, akkor tényleg legyen értelme. Amúgy az előbb a Human centeR oldalát nézve rájöttem, hogy tényleg a maximális összeget mondtam be, ráadásul egy pontot a feltételek közül, történetesen B jogosítvány birtoklását nem is teljesítem. De ami a fontos, az interview (az angol részt leszámítva) szerintem jól sikerült. Ha nem találnak senkit sem aki kevesebbért elvállalja, akkor még lesz szerencsém beszélni velük.
És visszatérek még az angol részhez. Természetesen megkérdeztek, hogy milyen az angol nyelvtudásom, őszintén megmondtam, hogy csak passzív, azaz olvasni tudok, beszédet is értem általában, de egy épkézláb mondatban már válaszolni nem tudok, általában elakadok valamilyen igén. Mindenképpen ki akarta próbálni, ezért beszéltetett kicsit. Hát, elég gáz volt, de ahhoz képest, hogy nem számoltam vele, nem készültem rá még így is elfogadhatónak tartottam magam (ő még attól szenvedett). Közölte is, hogy az életrajzomat tanuljam meg. Talán nem hülyeség és itt kicsit bántam, hogy idén a betervezett angol óráim állandóan elmaradnak. 🙁
És hogy ez nem volt elég még tetőzte az ami 10 perccel később történt. Vártam a villamosmegállón, odajött hozzám egy fiatal olasz srác, mutatott egy címet, villamossal akart odamenni. Há, mondom neki hogy ne menjen villamossal, mert gyalog 5-10 perc séta és villamossal nem is jut el oda. Na, aki ott volt a megállón és értett angolul az jót röhöghetett rajtam. De az olasz srác azért megértett, fogta is bőröndjét és elindult gyalog. Öt perc várakozás után odajött egy másik idegen, az igazat megvallva nem tudom honnan lehetett, de érdekelte őt, hogy miért nem állnak meg a villamosok amelyek az ellenkező irányban haladnak. Először persze nem fogtam fel mit akar, aztán kapcsoltam. Hol állnak az ellenkező irányba haladó villamosok. Mutatom neki nézzen oda, épp ott áll kettő. Mindjárt kapcsolt neki is hogy körbe kellett volna talán nézni és ment is a villamosok után.
Gyakorlatilag 20 perc alatt háromszor volt szükségem angol „tudásomra”. Itt az ideje beiratkoznom valamilyen intenzív tanfolyamra, vagy kinézni néhány hónapra Angliába, mert ez így nem mehet tovább. Úgy érzem magam, mint egy kommunista nyugdíjas aki nulla nyelvet ismer, és ez a nyelvi hézag a bankszámlámon kívü az egómat is nagyon bántja. Szóval ezennel kérek mindenkit, baszogassatok, hogy tanuljak nyelvet. Köszönöm.

U.i.: Ahány nyelvet ismerek annyiszor vagyok ember nem? Keresek intelligens, kedves, csinos, fiatal lányt aki tanítana franciául. 😛