CN Tower – oda egyszer fel kell mennem. Igaz, már nem a világ legmagasabb építménye, de több mint fél kilométeres magasságával akkor is tiszteletet parancsol. Ráadásul Kanada nincs rajta a privát feketelistámon sem (az USA-val ellentétben). Talán felírno a bakancslistámra valahova az E38 alá, ezt a torontói szépséget. Következzen néhány nyers adat. 1975-ben építették, a világ legmagasabb épülete volt 2007 szeptemberéig, ekkor előzte meg (még nem hivatalosan) a Dubajban épülő Burdzs Dubaj. Magassága: 553,33 méter, a kilátó 447 méter magasan van. Ennek érdekessége, hogy keményített övegből van a padója, amely alatt az évi több mint 2 millió látogató Torontót láthatja. Furcsa érzés lehet. Az építmény következő érdekessége a gyorslift, amely kevesebb mint egy perc alatt viszi fel a kilátóhoz. Ennek egyik megállója a kicsit alacsonyabban elhelyezett étterem, amely a pozsonyi tévétoronyéhoz hasonlóan megfordul a saját tengelye körül, ebben az esetben pontosan 72 perc alatt. Legvégül pedig jöjjön az, ami az Empire State Building esetében is egy nagy atrakció (amúgy fekete lista tekintetében New Yorknál hajlandó vagyok kivételt tenni), a változó színes megvilágítás, amely Philips LED lámpákat használ (videók itt, itt és itt). Nézzétek…

CN Tower Philips LED fények megvilágításában

És még egy veszélyes érdekesség a végére. 2007 március 2-án Torontóban ónos eső volt erős széllökésekkel. A víz ennek következtében nem pörgött le a toronyról, hanem az oldalára fagyott. Másnap már napos idő volt és a jég elkezdett olvadni és a jég kezdett felolvadni. Az erős, kb. 90km/h széllökések következtében viszont a jégdarabok elkezdtek lehullani az épületről, ami életveszélyes szituációt jelentett. A rendőrség le is zárta a környéket, de a jégdarabok így is 300 méteres környken hullottak, sőt, volt egy darab, amely 490 méterrel a toronytól, egy taxi ablakát törte be.
Én ezt szívesen kihagynám de ha éppen akadna egy jó kis vihar rendes villámokkal, azt nagyon élvezném.

Itt és most! A vélemény szent, a hozzászólás szabad!