Ez is megvolt. Aki most azt várja, hogy lekritizálom, az téved. Nem mondom, hogy nem tudnák negatívumokat írni, mert akadtak, viszont ezeket majd elmondom Ildicinek és Stevenek, mert szerintem az a fontos, hogy elsősorban ők tudjanak róla, hogy csiszolhassák a következő FMSZ-t.

Inkább olyasmire térnék ki, ami kicsit engem és Meszot érintett. Mint ahogyan azt tudni lehet, végigfotóztuk a fesztivált (elvégre azért volt VIP belépőnk). Brutálisan fárasztó volt, hogy az utolsó zenekarral kellett aludni mennünk és már reggel kelni kellett (szerencsére Meszo egy későbbi pihenő ellenében elvállalta az első két zenekart), de hát ez erről szól. Mindaddig ezzel nem is lenne baj, amíg nem akad egy zenekar, amely akadályozza a felhatalmazott fotósokat, hogy végezzék rendesen dolgukat. Nem fogok itt teoretikus szinten beszélni, konkrétan az Ossian zenekarról van szó. Nem engedték a fotóskat a színpad oldaláról fotózni. Két “magyarázatom” van eme jelenségre. Egyesek szerint azért, mert Paksi akarja így, amúgy az egész zenekarnak nyolc, a B verzió pedig az (szerintem ez valószinűbb), hogy nem akarják, hogy két tucat fotós tébláboljon a színpadon. Az utóbbit meg tudom érteni, elég kellemetlen, viszont különbséget kéne tenni fotós és fotós között is. Nagyobb rendezvényeken ezt a “megkülönböztetést” akreditációnak hívják, nálunk a szlovákiai magyar közegben egyelőre nem nagyon ismert fogalom.
Na de nem is ez a baj, hanem az, hogy a zenekar roadjai lehesegetik a fotósokat a színpad széléről, amikor maguk is ott oxidálnak hárman. Ha még ehhez hozzávesszük azt, hogy a közvetetten a fotós a zenekarnak csinál “reklámot” a fotókkal, érthetetlen számomra ez a dolog. Ajánlom, hogy a zenekarok gondolkozzanak el azon, hogy miként akarják kezelni ezt a dolgot, mert megeshet, hogy egy idő után csak a mobilos rajongók fogják megörökíteni őket és tudjuk, hogy milyen ezeknek a képeknek a minősége. Már ma sok nagyobb zenekarnál látom, hogy nem képesek a saját koncertjükről rendes képeket feltenni (szerezni) saját oldalukra, annak ellenére, hogy akár több ezer fős közönség volt ott, ezzel szemben egy helyi kis amatőr banda gyakran képes nagyon jó képeket publikálni néhány fős kis közönsége számára. Érdekelne, hogy miért van ez így. Igénytelenség, vagy egyszerűen a zenekarokat csak addig érdekli a közönség, amíg megveszik a koncertjegyeket?

Remélem ez a esztelen hozzáállás hamarosan megváltozik. Addigis itt van két link a 4. FMSZ-en készült képekre, természetesen az Ossian zenekar nélkül (még hogyha volt róluk is elég képanyag): Zene.SK, FMSZ.sk.

Itt és most! A vélemény szent, a hozzászólás szabad!